A Magyar Nemzeti Bank nevében eljáró Pénzügyi Stabilitási Tanács engedélyezte, hogy a Konzum Befektetési Alapkezelő közvetlen, valamint Mészáros Lőrinc és a Konzum Nyrt. közvetett befolyásoló részesedést szerezzen az MKB Bankban, egyúttal az ehhez kötődő szavazati jogot is megkapják - tette közzé a Konzum Befektetési és Vagyonkezelő Nyrt. a Budapes
A német szövetségi migrációs és menekültügyi hatóság (BAMF) tagadott olyan jelentéseket, amelyek szerint a berlini kormány ideiglenesen leállította volna a migránsok Magyarországra történő visszaküldését, jelenti a jobboldali német hetilap portálja.
Egy embercsempész szervezet három tagját vették őrizetbe a nyomozók Szegeden, Hercegszántó és Nagylak közelében pedig összesen 39 határsértőt fogtak el csütörtökre virradóra az egyenruhások – közölte a rendőrség csütörtökön a honlapján
A Kia még mindig hatalmas lendületben van: nemrég mutatkozott be a Stonic névre keresztelt kis crossoverük, a következő nagy projektjük pedig a vadonatúj Cee’d lesz. Utóbbira egyelőre még várnunk kell, de a Frankfurti Autószalonon a koreaiak bemutatnak majd egy látványos koncepcióautót, ami egyben a kompaktjuk előfutáraként is szolgál – a gyáriak pedig már egy ízelítőt is megosztottak velünk a…
Egy szeméttartályba rejtett pokolgép megsebesítette egy autóbusz hat utasát csütörtökön a nyugat-törökországi Izmir tartomány Buca nevű körzetében - jelentették helyi médiumok
Újra razziáznak a rendőrök a Hős utca környékén, ahol augusztus 20-a óta fokozott a rendőri jelenlét. Ma reggel is rendőrautók álltak a környéken, zsaruk cikáztak fel-alá.
Noha nyár elején Orbán Viktor még úgy harangozta be a tervezett lépést, hogy a három- vagy többgyermekesek hiteladósságából 1 millió forintot elengednek, most kiderült, hogy szó sincs erről.
Gyermekenként 1-1 millió forinttal csökkenthető 2018. január 1-jétől a harmadik vagy további gyermeket vállaló családok jelzáloghitel-tartozása – ismertette Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára a miniszterelnök által májusban bejelentett kedvezmény részleteiről szóló szerdai kormányülés döntését csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón.
A jelek szerint egyelőre nem tervez konkrét intézkedéseket a lengyel kormány a jogállamisággal kapcsolatos aggályok orvoslására - közölte Frans Timmermans, az Európai Bizottság első alelnöke az Európai Parlament belügyi, állampolgári...
A harmadik vagy további gyermeket vállaló családok jelzáloghitel-tartozása gyermekenként 1-1 millió forinttal csökkenthető 2018. január 1-jétől - ismertette Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára a miniszterelnök által májusban bejelentett kedvezmény részleteiről szóló szerdai kormányülés döntését csütörtökön Budapesten
Mire is jó a hazai rendezésű cselgáncs-világbajnokság: a Papp László Budapest Sportaréna felé tartva az 1-es villamoson megtapasztalhattuk, hogy új dimenzióba lépett a magyar–mongol barátság.
A nyugdíjas szövetkezetek olyan HR tanácsadó munkatársat keresnek, aki az X generációhoz tartozik, udvarias, munkája során foglalkozott már idős emberekkel. Megkérdeztünk két teljesen más irányból induló nyugdíjas szövetkezetet, hogyan szerveződnek és toborozzák tagságukat.
A Canon európai szervezeti átalakításának eredményeként a consumer üzletág regionális marketingvezetőjének Kováts Botondot nevezte ki, aki három éve csatlakozott a céghez vállalati és marketingkommunikációs vezetőként. A Canon Hungaria Kft. új vállalati és marketingkommunikációs vezetője pedig augusztustól Oláh Viktória.
A MÁV-HÉV H5-ös (szentendrei) vonalán módosul a menetrend az őszi tanítási időszak kezdetétől. Acsúcsidőszakokat közvetlenül megelőző, illetve követő 1-2 órában a peremidőszakok menetrendjét egységesítik, egyes esetekben sűrítik a vonatközlekedést. Ezzel együtt bővítik az üzemidőt, és két új vonatpár közlekedik amely a Batthyány téren csatlakozik a
A nyári szünetben minden tankerületben jutott pénz felújításokra, illetve iskolabútorok cseréjére, a programra 2,5 milliárd forintot költöttek - mondta Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériuma parlamenti államtitkára csütörtökön az MTI-nek.
Míg nyáron leginkább a bulizásról, a koncertekről szólnak a fesztiválok, tavasszal, és különösképp ősszel a gasztronómiáé a főszerep. Szeptemberben országszerte több tucat gasztro-fesztivált rendeznek, amelyek fókuszában leginkább...
Jelentős növekedést ért el az európai lízingpiac, az új szerződések összege 333 milliárd euróra rúgott, ami 10,3 százalékos növekedést jelentett éves szinten - közölte a Magyar Lízingszövetség a Leaseurope végleges adataira hivatkozva....
Akár otthonról dolgozó szabadúszó vagy, esetleg az irodából kúszik néha haza a meló, az inspiráló munkakörnyezetre a lakásodban is szükség van. Sanghajtól Párizson át New Yorkig kinyitjuk olyan szellemi munkások otthoni irodáinak ajtaját, mint a Spotify, a Saatchi & Saatchi vagy az Airbnb kreatívjai. Figyelj és ámulj!
Hogy gyorsulhat egy kamion 5 másodperc alatt százra? Hogy lehet az, hogy a világ leggyorsabb terepjárója 6000 köbcentis benzinmotorral is hangtalanul megy? A mérnöki tudás csúcsa vagy beteg dolog? Miért hagytuk, hogy így legyen? Sikersztori...
Jövő tavaszra mind a negyven, a Nagykörúton, illetve az 1-es villamos vonalán forgalomban lévő Combino villamos Futár-rendszerrel és kamerákkal felszerelve jár majd - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) csütörtökön az MTI-vel
Míg Emmanuel Macron francia elnök akár 500 milliárd eurós közös eurózóna költségvetést szeretne felállítani, addig Angela Merkel német kancellár semmiképpen sem gondolkodik százmilliárd eurós méretű büdzsében, azaz nagyságrendi...
A beruházásokat tekintve minden nemzetgazdasági ág kiemelkedően teljesített – mondta Hornung Ágnes, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) pénzügyekért felelős államtitkára csütörtökön az M1 aktuális csatornán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adataira reagálva.
Miközben a vasutasok csütörtökön is sztrájkolnak az eredménytelen munkaügyi vita után, kiderült, tavaly év végén 454 ember hiányzott az állami vasúttársaság kötelékéből.
A héten jegybanki beavatkozás vetett véget a hetedik legnagyobb orosz bank, az Otkrityije szárnyalásának. A hatalmas bulikról is ismert pénzintézet minden jel szerint a túlfűtött ütemű növekedése miatt dőlt össze, annak ellenére, hogy...
A Liberálisok elnöke szerint akár minden egyéni választókerületben tud majd a párt jelöltet állítani, de bölcsebbnek tartaná, ha a demokratikus ellenzéki pártok közös listát állítanának. Fodor Gábor erről az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt.
Tovább bővíti portfólióját a WING Zrt. A vállalat a Megyeri híd lábánál, az M0-ás körgyűrű mellett elhelyezkedő Európa Center Üzleti és Logisztikai Parkot vásárolta. A központ elnevezése is változik, mostantól Login Business Park...