2017. augusztus 9. szerda

aug. 9
17:57
Észak-Korea miatt estek a tőzsdeindexek (Kripto Akadémia)
A nukleáris fenyegetés miatt eszkalálódó politikai feszültség világszerte kockázatkerülésre késztette a befektetőket.
aug. 9
18:00
Több milliárd forintos kárt okoztak a nyári viharok (Menedzsment Fórum)
Kegyetlen ez az évszak.
aug. 9
18:03
Ilyen a Dunavirágzás Budapesten (Infostart)
A tiszavirághoz hasonló dunavirág a Duna vízminőségének javulása miatt már évekkel ezelőtt megjelent a magyar Duna-szakasz számos helyszínén. A dunavirág Magyarországon a törvény által védett, természetvédelmi értéke tízezer forint.
aug. 9
18:03
Látványos műsor lesz: Fásy szépségei felkészültek a döntőre - fotók (Blikk)
Fásy Ádám (65) rendezvénye, a Magyarok Világszépe Szépségverseny hamarosan a fináléba ér, augusztus 11-én kiderül, hogy kinek a fejére kerül a korona Debrecenben. Addig is a lányoknak rengeteg mindent kell megtanulniuk.
aug. 9
18:03
Dárdai kiakadt a játékosára: "Igenis emelje meg a seggét!" (Blikk)
Dárdai Pál számára a hozzáállás a legfontosabb és elege van, ha noszogatni kell a játékosait. Legutóbb Sinan Kurtra bukott ki, de rajta kívül több labdarúgójával is elégedetlen.
aug. 9
18:03
Így növekedtek a kereskedelmi szálláshelyek bevételei - ábra (ProfitLine)
A kereskedelmi szálláshelyek bruttó árbevételei, változás az előző év azonos időszakához képest, %, 2013-2017. január-június
aug. 9
18:03
Így kell 15 mp alatt, labdaérintés nélkül gólt szerezni - videó (Sport365)
Ennél könnyebben nem indulhat egy focimeccs, mint amikor két élvonalbeli észt futballcsapat, a Levadia és a Paide a hazai kupában csapott össze.
aug. 9
18:03
Átigazolás: Dániából Dunaszerdahelyre költözik a válogatott középpályás (Agroinform)
Kalmár Zsolt nem tudott állandó kezdő lenni a Bröndbynél, így Marco Rossi játékosa lesz a DAC-nál.
aug. 9
18:03
"Ez az eddig legsúlyosabb válság" - Ezért aggódnak a britek, a japánok és a németek (ATV)
Kedvenc Darjeeling teájukat féltik a britek, de aggódhatnak a japánok és a németek is, a teák pezsgőjeként is emlegetett fajta termőhelyét ugyanis június óta erőszakba torkolló tüntetések és elhúzódó sztrájkok sújtják Indiában.
aug. 9
18:05
Gyermekeik és párjaik is szorítottak tegnap a masters-világbajnokságon a magyar pólósoknak (Blikk)
Mintha csak gyereknap lett volna a Margitszigeten, úgy ért véget az olimpiai bajnok víziladázókból álló Millennium legutóbbi mérkőzése a masters-világbajnokságon. A háromszoros olimpiai bajnok trénerlegenda, Kemény Dénes (63) vezette csapat ismét gálaelőadást tartott, 24-5-re ütötte ki az olasz Pallanuoto Milano A. S. Dilett együttesét.
aug. 9
18:09
Magyarellenes propaganda fröcsög az ukrán tévében (Gondola)
Ukrajna 26 éves médiatörténelmének leguszítóbb hangnemű, kisebbségellenes összeállítása látható abban az ukrán dokumentumfilmben mely már kezdeti képsoraiban összemossa a kelet-ukrajnai orosz szeparatistákat a kárpátaljai magyarsággal
aug. 9
18:15
Berlin: nem szabad elhallgatni az újabb menekülthullám veszélyét (ATV)
A német külügyminiszter szerint nem szabad elhallgatni, hogy újabb menekülthullám fenyegeti Európát.
aug. 9
18:15
Megkezdődött az árak visszarendeződése (AQUA)
Sokkal visszafogottabb mértékben emelkednek a lakásárak, mint tavaly, sőt sok megyei jogú városban hasonló áron vagy olcsóbban keltek el az év első felében az ingatlanok.
aug. 9
18:21
Komoly a baj: odalehet a világ egyik kedvenc teája (Infostart)
Darjeeling teájukat féltik a britek, de aggódhatnak a japánok és a németek is.
aug. 9
18:21
Tudta? Lengyelországban is megy a Barátok közt, ott még él Magdi anyus (Blikk)
A népszerű sorozat már 1998 óta szögezi a magyar nézőket a képernyő elé, amit valószínűleg a lengyelek is megirigyeltek, így elkészítették a saját verziójukat.
aug. 9
18:21
Ilyet még biztosan nem látott: 64 méter magasból dobtak kosarat - videó (Blikk)
A Harlem Globetrotters labdazsonglőrjei számtalanszor jelentkeznek zseniális trükkökkel és mozdulatokkal, azonban most egy hatalmas világcsúcsot döntöttek meg.
aug. 9
18:21
Új osztályzatot adhattak volna maguknak a diákok, ha az eredeti jegyük stresszelte volna őket (444.hu)
Az amerikai egyetem oktatójának ötletét végül a dékán szavazta le.
aug. 9
18:23
Amerikai atomfegyverekkel henceg Trump - csúnyán megfenyegette Észak-Koreát (Blikk)
Amerikának még sosem volt ilyen erős nukleáris fegyverarzenálja – ezzel hencegett Donald Trump a Twitteren.
aug. 9
18:27
Sigmar Gabriel: Schulznak volt bátorsága kimondani (Gondola)
A német külügyminiszter szerint nem szabad elhallgatni, hogy újabb menekülthullám fenyegeti Európát
aug. 9
18:27
Ungár Péter etikai vizsgálatot kezdeményezett a saját viselkedése miatt (444.hu)
A Momentum fesztiváljára elmondása szerint ugyan magánemberként ment el, de a sajtóban megjelent hírek után az LMP etikai bizottságához fordult.
aug. 9
18:33
Emelik a szeszes italok árát Ukrajnában (ProfitLine)
A szeszes italok minimális kereskedelmi árának jelentős megemeléséről hozott határozatot szerdán az ukrán kormány - hozta nyilvánosságra a gazdaságfejlesztési és kereskedelmi minisztérium sajtóosztálya.
aug. 9
18:33
Nyereséges volt a CIB az első félévben (Portfolio)
A CIB Csoport az idei első félévben 9,5 milliárd forintos nyereséget ért el, ami jórészt a projektfinanszírozási üzletághoz és a lakossági jelzáloghitelekhez köthető 9 milliárd forintnyi visszaírásnak és az alacsonyabb működési...
aug. 9
18:33
14 másodperc után már vezettek, úgy, hogy még labdába se értek a meccsen (444.hu)
Az észt kupában futott össze a Levadia a Paide Linnameeskond csapatával, és a hazai együttes úgy került előnybe 14 másodperc után, hogy pillanatig sem birtokolták a labdát a meccsen. Egyfajta világrekord lehet ez. A mérkőzést végül 4-1-re nyerte a Levedia. (NSO)
aug. 9
18:35
Üthet a végítélet órája: még soha nem voltunk ennyire közel hozzá (Portfolio)
A minap kiderült, hogy Észak-Korea már valószínűleg rendelkezik interkontinentális rakétákra szerelhető nukleáris töltetekkel, ezzel pedig évtizedek óta nem látott szintre emelkedett egy atomháború kitörésének veszélye. Ha nem sikerül...
aug. 9
18:36
Megkereste a Barca, mikor a Real hosszabbítana vele (Sport365)
A madridiak középpályása azonnal reagált is a hírekre.
aug. 9
18:45
Fegyvertartás: megtámadták az új szabályt (Infostart)
Csehország szerdán beadvánnyal fordult az Európai Bírósághoz, amelyben kéri az új európai uniós fegyvertartási rendelet hatályon kívül helyezését - közölte a cseh belügyminisztérium, amely a külügyi tárcával együtt a dokumentumot kidolgozta.
aug. 9
18:45
Darjeeling teájukat féltik a britek (Gondola)
Kedvenc Darjeeling teájukat féltik a britek, de aggódhatnak a japánok és a németek is, a teák pezsgőjeként is emlegetett fajta termőhelyét ugyanis június óta erőszakba torkolló tüntetések és elhúzódó sztrájkok sújtják Indiában
aug. 9
18:45
Nem lesz olcsóbb a Szigetjegy (Portfolio)
Nem a legjobb évét zárja a Sziget Fesztivál és a Balaton Sound, de a rendezvényeket lebonyolító cég, ami nemrég esett át a tulajdonosváltáson, mégis nyereséges lehet. Az Index a leköszönő Gerendai Károllyal és utódjával, Kádár...
aug. 9
18:45
Néhány napig még marad a kánikula (Háziállat)
Csütörtökön fokozódik a hőség, de elszórtan kialakulhatnak záporok, zivatarok. Enyhülés hétvégétől várható.
aug. 9
18:45
Három nőt nevezett ki a bővebb iráni kabinetbe az elnök (ATV)
Két női alelnököt és egy különleges tanácsadót nevezett ki a bővebb iráni kabinetbe Haszan Róháni iráni elnök, akit korábban sok bírálat ért, mert a miniszterei között egyetlen nő sincsen.
aug. 9
18:47
Afrika Magyarországa? (Gondola)
Vajon ki olvasott arról egyszer is, hogy a nagy migránsvándorlásban valaki Ruandából érkezett volna Európába?
aug. 9
18:48
Gyenge a forint, drágul az arany (Privátbankár)
Esett a BUX, miután a Mol nagyobbat, az OTP kisebbet esett. A Richter és a Telekom kismértékben emelkedtek, magához tért a tegnap nagyot eső Waberer’s, méreteset emelkedett a Konzum. Az európai tőzsdék gyenge napot zártak, Amerika is mínuszban van. Hevesen ingadozik a svájci frank és az angol font.
aug. 9
18:54
Elég sok étkezési búza termett idén (Menedzsment Fórum)
A búza össztermésének általában 30 százaléka az étkezési, és 70 a takarmány, de most fele-fele lett az arány.
aug. 9
18:57
Óriási port kavart: megtiltották az emlékszirénázást a hősi halott tűzoltók emlékére (Blikk)
Egyperces szirénázással szerettek volna emlékezni hősi halált halt kollégáikra a tűzoltók, ám az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) megtiltotta a szirénák bekapcsolását.
aug. 9
18:57
Lenyűgöző: Guinness-rekordot döntött a magyar bringás - fotók (Blikk)
Ismét letette névjegyét Hegedűs László Hege (27) Magyarország egyik, ha nem a legjobb triá­losa. A fiatal sportoló, akit immár harmadik alkalommal hívtak meg a London Trial Battles nevű versenyre, ezúttal egy Guinness-rekordot állított fel.
aug. 9
18:59
Erdélyből érkezett a Sziget nyolcmilliomodik látogatója, életre szóló bérlettel ajándékozták meg (Blikk)
Egy 22 éves erdélyi lány lett a Sziget fesztiválok nyolcmilliomodik látogatója.
aug. 9
19:03
Jó félévet zárt a lízingpiac (ProfitLine)
Jó félévet zárt a lízingpiac: az új kihelyezések, azaz a finanszírozott összeg 19 százalékkal, 279,4 milliárd forintra emelkedett az egy évvel korábbihoz képest - közölte a Magyar Lízingszövetség (ML) szerdán az MTI-vel.
aug. 9
19:03
Néhány napig még marad a hőség (Háziállat)
Csütörtökön fokozódik a hőség, de elszórtan kialakulhatnak záporok, zivatarok. Enyhülés hétvégétől várható.
aug. 9
19:03
Kína gigantikus szórakoztatóközpontot és irodavárost építhet Szófia mellé (444.hu)
A 700 millió euróra becsült projektet a bolgár kormány kiemelt beruházássá minősítette.
aug. 9
19:06
Most meg mire gondol Hosszú Katinka? (Infostart)
Minden jobb úszás után - közli legújabb posztjában Hosszú Katinka.
aug. 9
19:15
Brutális bosszút állt férjén a megcsalt nő - videó az ámokfutásról (Blikk)
Hihetetlen bosszút hajtott végre egy megcsalt nő.
aug. 9
19:15
2010-es Fidesz-plakátok: Terheli-e felelősség Simicska Lajost? (ATV)
Parlamenti vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezi a Jobbik amiatt, hogy a Hír TV 2010-ben nem számlázta ki a Fidesznek a választási plakátokat. Simicska Lajos cége emiatt büntetőfeljelentést is tett a korábbi ügyvezető ellen. Bánáti János, a Magyar Ügyvédi Kamara elnöke szerint Simicskát nem terheli büntetőjogi felelősség.
aug. 9
19:15
E-sport: Olimpiai sportág lehet az E-sport (Agroinform)
Lehet, hogy 7 év múlva már olimpiai medálért küzdhetnek az E-sportolók.
aug. 9
19:15
Összecsapások, könnygáz, lövöldözés: Nem nyugszanak az indulatok Kenyában (ATV)
Raila Odinga kenyai ellenzéki vezető szerdán azt állította, hogy hackerek feltörték a választási bizottság rendszerét és adatbázisait az éjszaka folyamán, és meghamisították az eredményeket, ezért Uhuru Kenyatta elnök győzelme érvénytelen.
aug. 9
19:17
Megerőszakolta, majd egy bőröndbe zárva a folyóba dobta a még élő kislányt a brutális gyilkos (Blikk)
Brazília - Megerőszakolta és megölte a 6 éves kislányt az a férfi, aki végül saját maga sétált be a rendőrségre, hogy feladja magát.
aug. 9
19:18
Mindig minden változik a Szigeten (Infostart)
Mozi, cirkusz, színház, art zone - rengeteg izgalmas program várja a fesztiválozókat a Szigeten a koncerteken kívül is.
aug. 9
19:21
Nem voltak kíméletesek a nyári viharok (Háziállat)
Országszerte több milliárd forintos kárt okoztak már az idén a nyári viharok, az MTI által megkérdezett biztosítók több ezer kárbejelentést fogadtak az elmúlt hetekben.
aug. 9
19:21
225 ezer fontért kelt el el a Lancia Delta HF Integrale (Autónavigátor)
Átszámítva több mint 75 millió forintért kelt el a rally egyik legendás versenyautója, amelyet szintén egy legendás, négy vb címet is megszerző versenyző hajtott.
aug. 9
19:27
Mínuszban zárt a magyar tőzsde (Alternatív Energia)
A BUX-ot főként a Mol húzta le, de az OTP-papírok árfolyama is gyengült
aug. 9
19:27
Ennyi fizetnek a biztosítók a nyári viharok okozta károkért (Háziállat)
Az elmúlt évek tapasztalatai alapján májustól a nyár végéig átlagosan 100 ezer káresemény történik az országban az időjárás miatt.

Keresés