Növelni akarja a román kormány az üzemanyagok jövedéki adóját - erősítette meg a bukaresti sajtó értesülését Calin Popescu Tariceanu szenátusi elnök, a bukaresti kormánykoalíció kisebbik, liberális pártjának elnöke kedden. Hozzátette, hogy ennek hatása a végtermék árára "elenyésző lesz".
Törőcsik Marit év eleje óta kórházban ápolják, a 81 éves színésznő viszont nem adja fel, nem akarja, hogy az emberekben a kórházi időszaka maradjon meg utolsó emlékként.
Külföldön megalázzák, megtapossák és megköpködik a magyar munkavállalókat, mire elérik a sikert – mondta Bíró Lajos séf az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
Újabb ingyenhitellel próbál segíteni a fagy, illetve a jégesők miatt nehéz helyzetbe került gazdálkodókon a Földművelésügyi Minisztérium. Az érintettek december végéig igényelhetik a hektáronkénti egymillió forintos folyószámlahitelt.
Szeretném megkérdezni, hogy 1956. július 23-án születtem, van 2 felnőtt korú gyermekem, 2000-ben lettem leszázalékolva. 2015. július 22-én daganattal műtöttek, áttétes rák miatt 12%-os munkaképességű lettem. Mikor mehetek nyugdíjba?
A halőrök mindennapi munkájához szükséges új eszközök vásárlására az idén 470 millió forint állami támogatásra pályázhattak a halőr szolgálatok. A támogatásból vásárolt terepjárókat, vízi járműveket és egyéb eszközöket, például hő- és vadkamerákat, éjjellátó és fényképezőgépeket kedden vehették át a szervezetek Agárdon - írja az MTI.
Ha segítséget kér hazánkban, a magyar állam kész menekültként elismerni azt az iráni lányt, akit a svéd hatóságok vissza akarnak toloncolni az iszlám köztársaságba, dacára annak, hogy ott a kereszténység felvétele miatt komoly veszélybe kerülne az élete - közölte a Magyar Időkkel az Orbán Viktor szabadsága miatt jelenleg kormányfői teendőket is ell
A szomjúság a szervezet fiziológiai válasza a folyadékegyensúly eltolódására. A folyadéktartalom csökkenése súlyos zavarokhoz vezet, ezért az emberi szervezet nagyon pontosan szabályozza a test folyadék- és elektrolit-háztartását.
Azt szeretném kérdezni, hogy közel 30 évig ólmos munkahelyen dolgoztam (kerámia ez a munkahely) már megszűnt, kérdésem kaphatok-e illetve jár e nekem kedvezményes nyugdíj.
Szöul - Közepes hatótűvolságú ballisztikus rakétatámadást mérlegel Észak-Korea az Egyesült Államok csendes-óceáni külbirtoka, Guam szigete ellen, ahol az amerikai haderőnek hadászati jelentőségű katonai létesítményei vannak.
Az észak-koreai fenyegetettség hatására elromlott a hangulat a világ tőzsdéin, Ázsiában 1 százalék feletti eséseket látni, míg Európában fél százalék körüli mínuszban nyitottak a fontosabb részvényindexek. Mindeközben az arany...
Ha segítséget kér hazánkban, a magyar állam kész menekültként elismerni azt az iráni lányt, akit a svéd hatóságok vissza akarnak toloncolni az iszlám köztársaságba, dacára annak, hogy ott a kereszténység felvétele miatt komoly veszélybe kerülne az élete - közölte a Magyar Időkkel az Orbán Viktor szabadsága miatt jelenleg kormányfői teendőket is ell
Legalább kilenc halottja és 164 sérültje van annak a 7-es fokozatú földrengésnek, amely kedd este történt Kína délnyugati részében, Szecsuán tartomány egyik ritkán lakott hegyvidéki régiójában - közölte szerda reggel a helyi kormányzat és a hivatalos média.
Az ingatlanpiaci kilátások kissé túl vannak a csúcson, de még mindig alapvetően derűlátást tükröznek - közölte a GKI Gazdaságkutató Zrt. legfrissebb, negyedévente közölt ingatlanpiaci felmérésében.
A piacok reneszánszát éljük, ma már a fiatalabb generáció körében is trendinek számít a piacozás. Népszerűségük a közösségi oldalak megjelenésével is nő. Magyarországon a Fény Utcai Piac a közösségi média legnépszerűbb szereplője egy friss felmérés alapján.
Észak-Korea ma hajnalban bejelentette, hogy "óvatosan vizsgálja" annak lehetőségét, hogy csapást mérjen a Csendes-óceáni Guamra, ami az Egyesült Államokhoz tatozik. Észak-Korea újból megfenyegette az Egyesült-Államokat Észak-Korea...
Washington - Az Egyesült Államok északkeleti szövetségi állama, New Hampshire gyógyszergyár ellen indít pert, mert reklámjaiban a cég nem hívta fel a figyelmet arra, hogy egyik gyógyszere függőséget okoz - számolt be róla az MTI.
Több mint 1,2 milliárd forintból a napokban elkezdődik az új városközpont építése a Pest megyei Törökbálinton. Először egy modern városháza és a környezete épül meg, de később szeretnének egy parkot kialakítani a szomszédságában.
Ha segítséget kér hazánkban, a magyar állam kész menekültként elismerni azt az iráni lányt, akit a svéd hatóságok vissza akarnak toloncolni az iszlám köztársaságba, dacára annak, hogy ott a kereszténység felvétele miatt komoly veszélybe kerülne az élete - közölte a Magyar Időkkel az Orbán Viktor szabadsága miatt jelenleg kormányfői teendőket is ell
Az ingatlanpiaci kilátások kissé túl vannak a csúcson, de még mindig alapvetően derűlátást tükröznek - közölte a GKI Gazdaságkutató Zrt. legfrissebb, negyedévente közölt ingatlanpiaci felmérésében. A lakásvásárlásra-...
A halőrök mindennapi munkájához szükséges új eszközök vásárlására az idén 470 millió forint állami támogatásra pályázhattak a halőr szolgálatok. A támogatásból vásárolt terepjárókat, vízi járműveket és egyéb eszközöket, például hő- és vadkamerákat, éjjellátó és fényképezőgépeket kedden vehették át a szervezetek Agárdon.
Az Élelmiszer-feldolgozók Országos Szövetsége (ÉFOSZ) fenntartja azt az álláspontját, hogy néhány termék összetételében feltárt eltérés nem jelent automatikusan minőségbeli különbséget és a fogyasztók kelet-nyugati alapú megkülönböztetését - közölte a szakmai szervezet kedden az MTI-vel, így reagált a Földművelésügyi Minisztérium (FM) által kedden
A 30 esztendős támadó középpályás 2015 óta az FC Barcelona keretét erősíti, 55 mérkőzésen 15 alkalommal volt eredményes az elmúlt szezonban spanyol kupagyőztes katalánoknál.
Egy 29 éves magyar nő egyik napról a másikra tűnt el Ausztriában. A lány 3 hét múlva került elő - megmentője állítja, ha ő nem talál rá Ajnára, valószínűleg már nem élne.
Megalázzák, megtapossák és megköpködik a magyar munkavállalókat külföldön, mire elérik a sikert. Bíró Lajos séf szerint ahhoz azonban évek kellenek, és pénzből is csak 3-4 év után tudnak többet hazahozni, mintha itthon dolgoznának.
Évente 65 liter az átlagos magyar sörfogyasztás, a hazai gyárak által tavaly előállított 6,1 millió hektoliteres mennyiség 2-3 százalékkal növekedhet idén, ha marad a nyári meleg - mondta a Világgazdaságnak a Magyar Sörgyártók Szövetségének...