Az előző hetinél rosszabbul teljesített a BUX, a forgalom is elmaradt a várttól. A vezető részvények alig mocorogtak, miután Budapest is átvette a nyugat-európai és a világpiaci feszültséget, amit Észak-Korea és a hurrikánszezon beköszönte okozott, ezek uralhatják majd a jövő heti kereskedést is. Lássuk, mi történt az elmúlt héten!
Az előző hetinél alacsonyabb forgalom mellett csökkent a héten a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX pénteken 37 596,75 ponton fejezte be a kereskedést, 123,15 ponttal, 0,33 százalékkal alacsonyabban az előző heti záró értékénél.
Az EU jövő májusban életbe lépő adatvédelmi irányelve, a GDPR rengeteg újdonságot tartogat a személyes adatokat kezelő cégeknek, a legtöbb vállalat főleg feladatokat és kötelezettségeket kap a nyakába. Még rengeteg a tennivaló...
Évente több ezer gyereket vesznek el a családjuktól arra hivatkozva, hogy ott nincsenek jó helyen, és beteszik őket egy olyan állami rendszerbe, amely ugyanúgy elhanyagoló, ugyanúgy bántalmazó, és ugyanúgy nem adja meg nekik a segítséget és a támogatást, mint amit korábban a családjuktól sem kaptak meg – mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában
Vagy mondhatnánk azt is, hogy a legelső elektromos hajtású Jaguar? Az I-Pace-szel szemben nem lenne fair, viszont kérdés nélkül a modern kütyükkel kitömött E-Type-ot választanánk.
Az ellenzéki oldalon mindenki látja, hogy együttműködésre van szükség a kormányváltáshoz. Azonban ennek módjában már koránt sincs egyetértés. A Heti Napló e heti kérdése is erre vonatkozik: Ön szerint kötelessége lenne-e összefogni és választási koalícióra lépni a baloldali pártoknak?
Az elmúlt hat hónap folyamán Észak-Korea 270 millió dollár értékben exportált szenet, vasat és egyéb árucikkeket a többi között Kínába, Indiába, Malajziába és Srí Lankára - állapították meg szombat este nyilvánosságra hozott jelentésükben az ENSZ szakértői.
Az Országos Mentőszolgálatnál az elmúlt években jelentős fejlesztések valósultak meg, az Emberi Erőforrások Minisztériuma arra törekszik, hogy folyamatosan javuljanak a mentőszolgálat dolgozóinak munkafeltételei, növekedjen anyagi és erkölcsi megbecsülésük - írta Balog Zoltán tárcavezető és Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyért felelős államtitkár az O
A Tesco dolgozói elszántak, kitartanak a követelések mellett, akár további sztrájkot is hajlandók folytatni - mondta Bubenkó Csaba, a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetének (KDFSZ) elnöke az M1 aktuális csatornán vasárnap, a szombat éjfélkor befejeződött munkabeszüntetést értékelve.
Megérkeztek a Florida Keys szigetcsoportra az Irma hurrikán első orkán erejű széllökései – közölte szombat éjjel az amerikai országos hurrikánközpont (NHC)
Az Országos Mentőszolgálatnál az elmúlt években jelentős fejlesztések valósultak meg, az Emberi Erőforrások Minisztériuma arra törekszik, hogy folyamatosan javuljanak a mentőszolgálat dolgozóinak munkafeltételei, növekedjen anyagi és erkölcsi megbecsülésük – írta Balog Zoltán tárcavezető és Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyért felelős államtitkár az O
A Tesco dolgozói elszántak, kitartanak a követelések mellett, akár további sztrájkot is hajlandók folytatni – mondta Bubenkó Csaba, a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetének (KDFSZ) elnöke az M1 aktuális csatornán vasárnap, a szombat éjfélkor befejeződött munkabeszüntetést értékelve.
A Tesco dolgozói elszántak, kitartanak a követelések mellett, akár további sztrájkot is hajlandók folytatni – mondta Bubenkó Csaba, a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetének (KDFSZ) elnöke az M1 aktuális csatornán vasárnap, a szombat éjfélkor befejeződött munkabeszüntetést értékelve.
Három településen tartanak ma időközi önkormányzati választást: Algyőn polgármesterre és helyi képviselőkre, Hermánszegen és Pakson csak polgármesterre szavazhatnak.
Átadták a román hatóságoknak azt a 22 határsértőt, akit szombatra virradóra állítottak elő Battonyánál - közölte a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság a rendőrség honlapján.
Az óvodalátogatás nem csak a képességek fejlesztésében és a szocializációs folyamatokban játszik komoly szerepet, hanem az iskolás éveket is jócskán előkészíti. Hogyan könnyíthető meg az átmenet? Mit tehet a szülő?
A kvótaperben hozott ítélet miatt szinte egy emberként örömködött a német sajtó. A liberális Süddeutsche Zeitung nem érte be ennyivel, érvekkel igyekezett megtámogatni a befogadás szükségességét.
A Tesco dolgozói elszántak, kitartanak a követelések mellett, akár további sztrájkot is hajlandók folytatni - mondta Bubenkó Csaba, a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetének (KDFSZ) elnöke az M1 aktuális csatornán, a szombat éjfélkor befejeződött munkabeszüntetést értékelve.
Megérkeztek a Florida Keys szigetcsoportra az Irma hurrikán első orkán erejű széllökései - közölte szombat éjjel az amerikai országos hurrikánközpont (NHC).
Baljós baloldal: miniszterelnök-jelölt már három is van, de elfogadható együttműködési stratégia még mindig nincs. Gyógyszerfüggő, drogfüggő alkoholistából lett a drogosok segítsége és támasza. Ki is igazából Bajzáth Sándor addiktológus? Parkolási káosz a fővárosban. Zónák és övezetek teljes kuszasága, miközben egyes helyeken már 500 Ft-nál is több
A szakszervezet szerint egy tapodtat se közeledtek az álláspontok, a Tesco a béremelés kérdését lezártnak tekinti, a dolgozói létszámot elegendőnek tartja.
A Tesco dolgozói elszántak, kitartanak a követelések mellett, akár további sztrájkot is hajlandók folytatni - mondta Bubenkó Csaba, a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetének (KDFSZ) elnöke az M1 aktuális csatornán vasárnap, a szombat éjfélkor befejeződött munkabeszüntetést értékelve