2017. szeptember 10. vasárnap

szept. 10
11:12
A rossz anyák fergeteges mamazsúrja (Blikk)
A Rossz anyák című amerikai vígjáték 22.00-tól látható a Tv2-n.
szept. 10
11:12
Tesco: újabb sztrájk jöhet (Adózóna)
Tesco dolgozói elszántak, kitartanak a követelések mellett, akár további sztrájkot is hajlandók folytatni – mondta Bubenkó Csaba, a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetének elnöke az M1-en a szombat éjfélkor befejeződött munkabeszüntetést értékelve.
szept. 10
11:15
Hogy néz ki a térképnyelv és mivel enyhíthetők a panaszok? (WebBeteg)
A térképnyelv (lingua geographica) a nyelv felületének jóindulatú, gyulladásos elváltozása. A nyelven sima, piros foltok láthatóak, amelyeket fehér szegély vesz körül. Jellegzetes égő érzés és bizonyos ételekkel szembeni érzékenység kíséri.
szept. 10
11:18
Másik János: túl hosszú ideig voltam szürke eminenciás (Infostart)
Komoly zenét tanult, a dzsessztanszakra járt, de underground zenészként lett ismert Másik János. Az Európa Kiadó vagy a Balaton tagjaként lett legenda, de közben verseket is írt, több mint harminc filmnek szerezte a zenéjét, és közben számokat írt Cseh Tamásnak és Kern Andrásnak is.
szept. 10
11:21
Szerződésbontást helyezett kilátásba az önkormányzattal az erdélyi katolikus egyház (USAracing)
Az Erdélyi Római Katolikus Státus Alapítvány kilátásba helyezte, felbontja a marosvásárhelyi önkormányzattal kötött bérleti szerződést arra az ingatlanra, amely a jogi személyiségét elvesztő katolikus gimnázium diákjainak és egy román állami iskolának ad otthont, ha a hatóságok nem teszik lehetővé, hogy az épületben továbbra is működhessen a Római
szept. 10
11:27
Irma órákon belül lecsap Floridára (Háziállat)
Irma hatalmas pusztítást végzett a Karibi-tenger szigetein, jelenleg Kuba északi részén vonul át, majd északnak fordul és letarolja Floridát is.
szept. 10
11:30
Félmillió magyar döntött így (Infostart)
Szeptember első hetében megdőlt a 2016-os rekord, alig nyolc hónap alatt több magyar turista járt Horvátországban és több vendégéjszakát töltött ott, mint tavaly egész évben - közölte a Horvát Idegenforgalmi Közösség budapesti képviseletének vezetője.
szept. 10
11:30
Váratlan fordulat: Megtörtént az X-Faktorban az, amire senki sem számított... (Blikk)
Nem semmi!
szept. 10
11:30
Tovább erősödik a népzenei vonal a Fonóban (Gondola)
Berecz István táncos népzenei igazgatóként, Kubinyi Júlia énekes pedig népzenei művészeti vezetőként dolgozik ősztől a Fonó Budai Zeneházban
szept. 10
11:32
Merkel: van esély a menekültek elosztására (Gondola)
Van esély a menekültek európai uniós tagállamok közötti szolidáris elosztására - mondta Angela Merkel egy vasárnapi lapinterjúban
szept. 10
11:33
Merkel a kvótaítéletről: "Nagyon üdvözlöm a bíróság döntését" (ATV)
Van esély a menekültek európai uniós tagállamok közötti szolidáris elosztására - mondta Angela Merkel egy vasárnapi lapinterjúban.
szept. 10
11:33
Egy kínai cég 9 milliárd dollárért bevásárolta magát a Rosznyeftybe (444.hu)
A CEFC China Energy a katari állami alaptól és a svájci Glencore bányavállalattól vett 14,16 százalékos részesedést.
szept. 10
11:34
Jelentős fejlesztések valósultak meg a mentőszolgálatnál (Gondola)
Az Országos Mentőszolgálatnál az elmúlt években jelentős fejlesztések valósultak meg, az Emberi Erőforrások Minisztériuma arra törekszik, hogy folyamatosan javuljanak a mentőszolgálat dolgozóinak munkafeltételei, növekedjen anyagi és erkölcsi megbecsülésük - írta Balog Zoltán tárcavezető és Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyért felelős államtitkár az Országos Mentőszolgálat főigazgatójának, Csató…
szept. 10
11:36
Pintér Attila méltán lehet elégedett (m4sport.hu)
A Puskás Akadémia vezetőedzője pozitívumokról beszélt az Újpest legyőzését követően.
szept. 10
11:36
Vallomás az ikrekről: George Clooney kislánya az anyjára ütött (Femcafe)
A sztárpár megtörte a csendet az ikrekkel kapcsolatban.
szept. 10
11:36
Néppárti előny és szoros küzdelem a 2. helyért (Gondola)
Határozott néppárti előnyt és fej-fej melletti szociáldemokrata-szabadságpárti küzdelmet jeleznek előre a vasárnap közölt közvélemény-kutatási eredmények, amelyekből az is kiderül, hogy Christian Kern, a szociáldemokraták elnöke politikusként sokkal népszerűbb mint pártja és mint szabadságpárti riválisa, Heinz-Christian Strache
szept. 10
11:38
Átadták a román hatóságoknak a 22 határsértőt (Gondola)
Átadták a román hatóságoknak azt a 22 határsértőt, akit szombatra virradóra állítottak elő Battonyánál - közölte a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság a rendőrség honlapján
szept. 10
11:39
Fiatal lány életét mentették meg a járőrök Esztergomban (Blikk)
Fiatal esztergomi lány életét mentették meg járőröző rendőrök a Papnevelde úton.
szept. 10
11:39
Újra sztrájkolhatnak a Tesco dolgozói (Pénzcentrum)
A Tesco dolgozói elszántak, kitartanak a követelések mellett, akár további sztrájkot is hajlandók folytatni - mondta Bubenkó Csaba, a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetének (KDFSZ) elnöke az M1 műsorában, a szombat éjfélkor...
szept. 10
11:39
Merkel szerint van esély a menekültek elosztására (hirado.hu)
A német kancellár a Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitung című lapban megjelent interjúban az Európai Bíróság kvótaperben hozott ítéletéről szólva kiemelte: „nagyon üdvözlöm a bíróság döntését”.
szept. 10
11:42
Érdemi munka nélkül is könyékig a kasszában (HírTV)
Míg egy átlagkereső 15 hónapot dolgozik 3 millió forintért, addig az állami szféra álláshalmozóinak elég ehhez egyetlen hónap is.
szept. 10
11:45
Rihanna új extrém divatot teremt! (Ripost)
Ti bevállalnátok?
szept. 10
11:45
Elképesztően bizarr harisnyával villantanak idén ősszel a nők (Ripost)
Sok lány álmodott kiskorában arról, hogy sellőként, a világ gondjaitól távol szeli át a végtelen óceánokat. Egy darabja most valósággá vált ennek az álomnak!
szept. 10
11:47
Nagy baj van a híres színésszel, lábra se tudott állni (Ripost)
Állapota miatt nem engedték repülőre szállni. Az emberek elképedve bámulták.
szept. 10
11:48
Óvodából iskolába – Nem könnyű az átmenet (Gondola)
Az iskolakezdés maga mégis okozhat nehézségeket a kicsi számára, hiszen egy teljesen új világba csöppen, amikor első osztályossá válik.
szept. 10
11:48
Katie Holmes kivirágzott! Szebb, mint valaha most, hogy kapcsolata többé nem titok (Glamour)
Isteni szettek egy ugyanazon napon.
szept. 10
11:51
NB II: Élcsapatokkal nyernénk a másodosztályban - tippek az NB II-re (Agroinform)
Igen jó oddsot kapunk a Merkantil Bank Liga legjobb formájában lévő csapatára.
szept. 10
11:51
Cindy Crawford lánya a kifutón is kiköpött édesanyja (hirado.hu)
Az alma tehát kétféleképpen sem esett messze a fájától.
szept. 10
11:51
Tállai András: 2016-ban több mint 1,1 millió szülő csökkentette az adóját a csokkal (AQUA)
A személyijövedelemadó-bevallások adatai szerint minden negyedik magánszemély csökkentette adóját a családi kedvezménnyel. Tavaly mintegy 212 milliárd forintot hagyott a kormány a családoknál, 17 milliárddal többet, mint 2015-ben. Nemcsak az összeg, hanem az igénybevevők száma is – több mint 27 ezerrel – nőtt – tájékoztatta Tállai András, a Nemzetg
szept. 10
11:57
Autósok, figyelem: itt hétvégén is fizetős a parkolás (Infostart)
A Zuglói Önkormányzat és a Fővárosi Közgyűlés döntése alapján szeptember 1-től fizetős parkoló zónákat alakított ki a Városligetben és a környékén.
szept. 10
12:06
Pörgős hetünk lesz – minden napra jut valami izgalom (Privátbankár)
Igazán fontos makrogazdasági adat kevés érkezik a jövő héten, egyebek mellett megtudhatjuk, hogyan teljesítettek a hazai szállodák a nyáron, valamint érkezik az ipari termelés második becslése is. A hét második fele a mezőgazdaságé és az építőiparé lesz, de érkezik majd adat Németországból, míg Amerikát az inflációs adat tarthatja lázban. Makrokörk
szept. 10
12:06
Óriási változásokat tartogat az időjárás (Blikk)
A szeszélyes időjárásra érdemes odafigyelni, komoly egészségügyi problémákat okozhat.
szept. 10
12:06
Lefagyott a stúdió: Ehhez fogható még sosem történt az X-Faktorban, még a mentorok is csak lestek... (Blikk)
Ez nagyon kemény volt!
szept. 10
12:06
Hadházyt gyalázkodva próbálták lejáratni, mert felfedte a gyanús költéseket (Alternatív Energia)
Az alapítvány továbbra is hallgat a túlárazott tételekről, amikről az MTI sem írt egy sort sem.
szept. 10
12:06
Algyő, Paks és Hermánszeg is választ (HírTV)
Három településen tartanak időközi önkormányzati választást vasárnap.
szept. 10
12:09
Meglepő: itt vállalhat munkát a Barca egykori sikeredzője (Sport365)
Úgy tűnik, nem sokáig tétlenkedik a Barcelona korábbi remek mestere.
szept. 10
12:09
Módosult egy kicsit az Irma várható útvonala, Tampa veszélyben (444.hu)
Máris 240 ezer fogyasztónál van áramkimaradás. A vihar szeme Key West közelében járt, amikor a CNN egyik betelefonálója Key Largónál ki akart menni az utcára.
szept. 10
12:12
Nem megy jól a Pradanak mostanában (vg.hu)
Jelentősen, 18,4 százalékkal csökkent a Prada olasz luxuscikk gyártó cég féléves profitja, miután visszaestek eladásai főbb piacain, az Egyesült Államokban, Európába és Japánban.
szept. 10
12:14
Javult a magyartarkák tej- és húshozama (vg.hu)
A 2010. óta a termelésellenőrzés alatt álló magyartarka szarvasmarha-állomány tej- és húshozama fokozatosan javult, a Magyartarka Tenyésztők Egyesülete genomszelekciós programot tervez az állomány tulajdonságainak további javítására.
szept. 10
12:18
Tombol a hurrikán - Elképesztő, mit művelt az óceánnal Irma (Videó!) (Kripto Akadémia)
Megérkezett Floridába is az orkán erejű szél - Hatmillió embert szólítottak fel a hatóságok.
szept. 10
12:18
Zöld spárga húsgombóccal, tükörtojással (Hírklikk)
Hozzávalók2 csomag friss zöld spárga60 dkg darált sertéshús4 + 1 db tojásfűszerek: só, bors, kakukkfű2 db száraz csípős piros paprikaolaj a hús sütéséhez és a spárga párolásáhozElkészítésA zöld spárga végéből letörsz roppanásig kb. 3-4 cm-t, ha még kemény a megmaradt szálak vége, tisztítsd meg zöldségtisztítóval.A darált húshoz hozzáadsz 1 db tojás
szept. 10
12:24
Phenjan továbbra is kijátssza a szankciókat (Gondola)
Az elmúlt hat hónap folyamán Észak-Korea 270 millió dollár értékben exportált szenet, vasat és egyéb árucikkeket a többi között Kínába, Indiába, Malajziába és Srí Lankára – állapították meg szombat este nyilvánosságra hozott jelentésükben az ENSZ szakértői
szept. 10
12:24
Joe Jonas és Sophie Turner kapcsolata egy nagyon fontos szintet lépett (Glamour)
Az énekes és a Trónok harcából ismert barátnője szülők lettek.
szept. 10
12:26
Még a hurrikán előtt fellőtték a titkos űrhajót (Gondola)
A SpaceX sikeresen eljuttatta az űrbe az Amerikai Légierő drónját. Még kedden szállt fel a floridai Kennedy Űrközpontból Elon Musk Falcon 9 elnevezésű hordozórakétája az X-37B Orbital Test Vehicle-lel (OTV) –
szept. 10
12:27
Merkel lát esélyt a kvóta szerinti elosztására (HírTV)
A német kancellár erről egy vasárnapi lapinterjúban beszélt.
szept. 10
12:27
Néppárti előnyt jósolnak az osztrák választásokra (ATV)
Határozott néppárti előnyt és fej-fej melletti szociáldemokrata-szabadságpárti küzdelmet jeleznek előre a vasárnap közölt közvélemény-kutatási eredmények, amelyekből az is kiderül, hogy Christian Kern, a szociáldemokraták elnöke politikusként sokkal népszerűbb mint pártja és mint szabadságpárti riválisa, Heinz-Christian Strache.
szept. 10
12:27
„Szégyen és gyalázat, ahogy Ukrajna a nemzeti kisebbségekkel bánik” (hirado.hu)
Magyarország nem támogat semmi olyan kezdeményezést, ami az ukránoknak fontos lenne – jelentette ki Szijjártó Péter. A külgazdasági és külügyminiszter azt mondta, hogy a magyar diplomatákat is erre utasította – hangzott el az M1 Híradóban.
szept. 10
12:27
Merkel menekültügyben leszalámizná a V4-et (444.hu)
Lát "árnyalatokat és eltéréseket" a magyar, szlovák, cseh és lengyel menekültpolitikában, ezért szerinte érdemes külön-külön tárgyalni a V4-ek kormányaival a menekültek elosztásáról.
szept. 10
12:30
Igazi fejőstehenek a magyartarkák (Privátbankár)
Több tejük és a húsuk.
szept. 10
12:33
Rommá tört egy taxi a Hungária körúton - ezt a szakaszt kerülje, ha tudja (Blikk)
A Hungária körút és Stefánia út kereszteződésében történt közlekedési baleset vasárnap.

Keresés