Az iraki hatóságok fogva tartanak ezernégyszáz külföldi nőt és gyereket, akikről azt feltételezik, hogy a dzsihadisták, a terrorista Iszlám Állam (IÁ) fegyvereseinek családtagjai - közölték vasárnap biztonsági és segélyszervezeti források.
Iszonyú drága volt, de nem a kép elkészítésének a módja verte fel a költségeket, hanem az, hogy a Ford Motor Company Highland Park-i üzemében dolgozó 12 ezer embernek abba kellett hagynia egész napra a munkát.
Ha a Fidesz-frakció úgy dönt, bármikor betilthatják a vörös csillagot a termékekről – mondta a miniszteri biztos. Lázár János már korábban utalt arra, hogy nem engedték el a lex Heinekent, és az Európai Bizottság sem gördít akadályt a szabályozás elé.
New York - Két és fél óra alatt 6:3, 6:3, 6:4-re nyert a spanyol Rafael Nadal a dél-afrikai Kevin Anderson ellen az idei utolsó Grand Slam-torna döntőjében.
Az előzetes adatok szerint Oroszországban mind a 16 kormányzóválasztást az Egységes Oroszország párt jelöltje nyerte meg vasárnap, második fordulóra egyik érintett régióban sem lesz szükség.
Elindítja a kormány a személyautókat is idővel bírságoló súlymérő rendszert. Egyesek máris nagyon aggódnak: mit hoz a Nemzeti Tengelysúlymérő Rendszer, a TSM?.
A világelső spanyol Rafael Nadal 16. Grand Slam-bajnoki címét szerezte meg az amerikai nyílt teniszbajnokságon, miután a vasárnap éjszakai fináléban három játszmában legyőzte a dél-afrikai Kevin Andersont.
Jelenleg Magyarországon 1000 aktív, azaz dolgozó lakosra 510 nem aktív jut. Az arány a demográfiai folyamatok miatt a közeljövőben brutálisan romlani fog – írja a napi.hu.
Schiffer idején elképzelhetetlen lett volna, hogy az MSZP emblematikus tanácsadója nekik dolgozzon. Az új vezetés megunta a libikókázást, szintet lépnének.
Tíz másodperc alatt azonosítja a rákos szövetet egy toll formájú kézi műszer, amelyet a Texasi Egyetem tudósai fejlesztettek ki. A kutatók szerint a műszer gyorsabbá, biztonságosabbá és pontosabbá teheti a daganat eltávolítását.
Darwin - Kíváncsi vagy rá milyen egy ötméteres krokodillal a saját környezetében együtt úszni? Készülj a borzongásra, amikor szemtől szemben "állsz" az őshüllővel!
Pénteken nem volt egyértelmű irány az amerikai tőzsdéken, miután az újabb hurrikán hatása nyomasztotta a befektetőket. Ma reggel azonban már erősödnek a tőzsdék Ázsiában, a határidős részvényindexek állása alapján pedig Európában...
A lengyelek legnagyobb bankja, a PKO átveszi a KBC Asset Management lengyel leányát, a KBC TFI alapkezelőt, mellyel a bank tovább növeli részesedését az alapkezelői piacon - írja a Reuters. Az állami kézben lévő PKO árat nem közölt...
A fűtési szezon közeledtével Szlovákiában megvizsgálták, melyik módszerrel úszhatják meg a háztartások a legolcsóbban lakásuk melegen tartását. Az indulók: szén, fa, fapellet, gáz és elektromos áram. A pár évtizeddel ezelőtt...
Az iraki hatóságok fogva tartanak ezernégyszáz külföldi nőt és gyereket, akikről azt feltételezik, hogy a dzsihadisták, a terrorista Iszlám Állam (IÁ) fegyvereseinek családtagjai - közölték biztonsági és segélyszervezeti források.
Szlovákiában csökken az érdeklődés az információs technológiai képzések iránt, azonban több ezer szakember hiányzik a szakágban. A becslések szerint a munkaerőpiacon további több mint 10 ezer informatikai szakemberre lenne szükség, a hiány azonban tovább emelkedik. Erre a helyzetre hivatott megoldást találni az új IT-akadémia projekt.
Álmosabb volt a lakáspiac nyáron az év korábbi szakaszához képest, de az iskolakezdés után újból felélénkült a piac. Az új sláger a minősített fogyasztóbarát lakáshitel.
Pénteken nem volt egyértelmű irány az amerikai tőzsdéken, miután az újabb hurrikán hatása nyomasztotta a befektetőket. Ma reggel azonban már erősödnek a tőzsdék Ázsiában, a határidős részvényindexek állása alapján pedig Európában...
Sajtóértesülések szerint Peking arra utasította a kínai állam tulajdonában lévő bankokat (vagyis az ország legnagyobb pénzintézeteit), hogy "függesszék fel" az észak-koreai állampolgárok számláit. A szigorú lépés szakértők szerint...
Lassan megnyugszanak a devizapiacok az elmúlt hetek hektikus mozgásai után, ezzel párhuzamosan pedig rögtön élénkült a kockázatvállalási kedv a befektetők körében. Ennek vesztesei pedig éppen azok a menekülődevizák, melyek az elmúlt...