Magyarország gabonaellátása biztosított a tavalyi történelmi rekordokhoz képest alacsonyabb idei eredmények ellenére, és a terményből exportra is bőven jut - mondta Nagy István, a Földművelésügyi Minisztérium (FM) parlamenti államtitkára a 15. euroregionális kenyérfesztiválon Győrben.
A román kormány a korábban közölt 5,2 százalékos gazdasági növekedés helyett 5,6 százalékos GDP-bővülésre számít - jelentette ki Ionut Misa román pénzügyminiszter.
Önismereti fesztivált rendeznek csütörtöktől Alsóörsön, a nyári Everness Fesztiválhoz hasonló négy napos rendezvény koncertekkel, előadásokkal, különböző tánc- és mozgásprogramokkal várja az érdeklődőket - tájékoztatta az MTI-t a fesztiváligazgató.
Szokatlannak és meglepőnek nevezte a horvát gazdasági miniszter, hogy Magyarország bejelentette: nem támogatja Horvátország csatlakozását a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezethez (OECD) a MOL-lal kapcsolatos horvát magatartás miatt.
Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ igazgatója szerint jogi szempontból nagy a bizonytalanság a kvótaügy körül, mivel az Európai Bíróság arra hivatkozva utasította el a magyar és a szlovák keresetet, hogy a kvótahatározat átmeneti döntés, amelynek határideje szeptember 26-án lejár, azonban az Európai Bizottság azt állítja, azután is végre kell
Évről évre súlyosabb gondot okoz a járműiparban az, hogy nincs elég szakképzett autószerelő. Aki teheti, külföldön próbál szerencsét. Így volt ezzel Muráncsik Tamás is, aki dán nyelvtudás nélkül, mindössze 30 ezer forinttal...
Szeptember végére megszavazhatja a parlament a lex Heinekenként elhíresült törvénytervezetet: miután az Európai Bizottság elfogadta az önkényuralmi jelképek kereskedelmi célú hasznosításának tilalmát, elhárultak a jogi akadályok – mondta a Magyar Időknek Szatmáry Kristóf, a Miniszterelnökség kereskedelempolitikáért felelős miniszteri biztosa. Meger
Augusztusban sem produkált óriási kifizetési számokat a kormány, de azért az elemzésünk szerinti 184 milliárd forintos havi kiutalás szép teljesítménynek mondható. Így az uniós források kifizetési számlálója már 2822 milliárd forintnál...
A múlt hetinél lényegesen csendesebb időszakra számíthatunk a piacok szempontjából, de persze így is folytatódik a jegybanki golyózápor a svájci és a brit kamatdöntésekkel. Közben itthon a meglepően gyenge júliusi ipari termelési statisztika...
A jobboldal nem feltétlenül kell(ene) ellensége legyen a szociális érzékenységnek. A történelemben több nagy szociális reformot is jobboldali pártok vezettek be, így az első európai nyugdíjat is. Igaz, baloldali nyomásra, a szocialisták ellen szocialista nyugdíjjal harcoltak.
Csak részben érezhető az áfacsökkentés hatása a hústermékek fogyasztói árának alakulásában - mondta az InfoRádiónak a Központi Statisztikai Hivatal osztályvezetője.
A módosított ukrán oktatási törvény az országban élő kisebbségek jogfosztását jelenti, ezzel Ukrajna megsértette az Európai Unióval kötött, néhány napja hatályba lépett társulási megállapodás alapelveit - közölte Szili Katalin miniszterelnöki megbízott, hangsúlyozva, ezért az uniónak is haladéktalanul a kijevi vezetéshez kell fordulnia.
Kompromisszum körvonalazódik az EU-s tagállamok között a menekültek elosztásáról, a formálódó megoldáshoz nagymértékben hozzájárultak a visegrádi négyek a rugalmas szolidaritás fogalmának bevezetésével - írta a Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitung (FAS) című vasárnapi német lap.
Szeptember végére megszavazhatja a parlament a lex Heinekenként elhíresült törvénytervezetet: miután az Európai Bizottság elfogadta az önkényuralmi jelképek kereskedelmi célú hasznosításának tilalmát, elhárultak a jogi akadályok – mondta a Magyar Időknek Szatmáry Kristóf, a Miniszterelnökség kereskedelempolitikáért felelős miniszteri biztosa.
Az elmúlt hétvége egyik legnagyobb visszhangot kiváltó eseménye a Tesco-dolgozók sztrájkja volt. Ennek apropójaként cikkünkben részletesen bemutatjuk, milyen szabályokat betartva illeti meg a munkavállalókat a munkabeszüntetés joga.
Ők korszerű nemzetközi tapasztalataiknak köszönhetően sokat tehetnek a magyar oktatás és képzés versenyképességének növeléséért, fejlesztéséért, megújításáért - írja az MTI.
A 2017/2018-as tanévben óvodai nevelésben és nappali rendszerű oktatásban 1 millió 499 ezer gyermek, tanuló vesz részt, ebbol: óvoda, szakgimnázium, gimnázium,szakközépiskola; szakiskola, általános iskola
Helyi idő szerint vasárnap estére a Floridában tomboló vihar 2-es erősségűre csökkent, de óránkénti 175 kilométeres széllökéseivel és a tenger négy-ötméteresre korbácsolt hullámaival változatlanul életveszélyes. A vihar elsősorban...
Minden korábbinál nagyobb figyelem irányul ma a kiskereskedelemben legnagyobb foglalkoztatónak számító Tesco áruházláncra, illetve a munkavállalóit képviselő szakszervezetekre: a hét végi sztrájkot szervező érdekvédők az újabb egyeztetésen ragaszkodnak eredeti bér- és létszámköveteléseikhez. Ha nem enged a multicég, az ősszel sztrájkhullám jöhet a
Jelenleg Magyarországon 1000 aktív, azaz dolgozó lakosra 510 nem aktív jut. Az arány a demográfiai folyamatok miatt a közeljövőben brutálisan romlani fog – írja a napi.hu.
Pénteken nem volt egyértelmű irány az amerikai tőzsdéken, miután az újabb hurrikán hatása nyomasztotta a befektetőket. Ma reggel azonban már erősödnek a tőzsdék Ázsiában, a határidős részvényindexek állása alapján pedig Európában...
A lengyelek legnagyobb bankja, a PKO átveszi a KBC Asset Management lengyel leányát, a KBC TFI alapkezelőt, mellyel a bank tovább növeli részesedését az alapkezelői piacon - írja a Reuters. Az állami kézben lévő PKO árat nem közölt...
Álmosabb volt a lakáspiac nyáron az év korábbi szakaszához képest, de az iskolakezdés után újból felélénkült a piac. Az új sláger a minősített fogyasztóbarát lakáshitel.
Pénteken nem volt egyértelmű irány az amerikai tőzsdéken, miután az újabb hurrikán hatása nyomasztotta a befektetőket. Ma reggel azonban már erősödnek a tőzsdék Ázsiában, a határidős részvényindexek állása alapján pedig Európában...
Sajtóértesülések szerint Peking arra utasította a kínai állam tulajdonában lévő bankokat (vagyis az ország legnagyobb pénzintézeteit), hogy "függesszék fel" az észak-koreai állampolgárok számláit. A szigorú lépés szakértők szerint...
Lassan megnyugszanak a devizapiacok az elmúlt hetek hektikus mozgásai után, ezzel párhuzamosan pedig rögtön élénkült a kockázatvállalási kedv a befektetők körében. Ennek vesztesei pedig éppen azok a menekülődevizák, melyek az elmúlt...
A fenntartható szőlő- és bortermelés elősegítésére, célzott finanszírozás bevezetésére együttműködési megállapodást kötött a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT) és a Takarékbank – jelentették be a szervezetek vezetői szombati sajtótájékoztatójukon Budapesten.
Pénteken nem volt egyértelmű irány az amerikai tőzsdéken, miután az újabb hurrikán hatása nyomasztotta a befektetőket. Ma reggel azonban már erősödtek a tőzsdék Ázsiában, míg Európában a vezető részvényindexek 0,5 és 1 százalék...
1957 augusztusban születtem. 2004 januárban feleségem elhunyt. Két kiskorú gyermekemet egyedül neveltem és kaptam is az árvaellátást, addig amíg a gyerekek nappali tagozaton tanultak. Nem házasodtam újra és nem létesítettem élettársi kapcsolatot sem. Feléled-e az özvegyi nyugdíjam?
A Brexit ellenére a brit fintech startupok egy éven belül duplázhatják bevételüket, és a következő kockázatbevonási körükben több millió fontot szerezhetnek - derül ki egy Nagy-Britanniában készített felmérésből. Hasonló témákról...
Miközben csökken a magyar cégek száma, a céghálózatok egyre bonyolultabbak. Normális, ha 650 ezer cégvezető-cégtulajdonos van egy 10 milliós országban?
Számottevően visszavetheti ebben a negyedévben az USA gazdasági növekedését Harvey és Irma, az utóbbi hetekben pusztító két hurrikán, a helyreállítási munkálatoknak köszönhetően azonban az év hátralevő részében, illetve 2018 első...
2009 óta most először számoltak be az európai privátbankok profitcsökkenésről, méghozzá nem is kevésről: tavaly 10%-kal esett vissza nyereség éves alapon, a pénzbeáramlás csökkenése, az alacsony hozamok és a növekvő költségek...
Országos szinten közel 20 százalékkal nőttek az árak, a fővárosban 37 százalékkal kértek többet egy szállodai szobáért, mint egy éve. Vajon ez lesz minden ágazatban, ahol munkaerőhiánnyal küzdenek?