2017. szeptember 27. szerda

szept. 27
0:09
Folytatódik a telefonos terrorizmus Moszkvában (ProfitLine)
Ismeretlen telefonálók kedden öt filmszínházzal, egy plázával és Moszkva Múzeumával kapcsolatban figyelmeztették ott elhelyezett pokolgépre a hatóságokat - közölte a katasztrófa-elhárításra hivatkozva a TASZSZ hírügynökség.
szept. 27
0:39
A rosszul képzett munkaerő, a korrupció és a magas adók rontanak leginkább a magyar versenyképességen (444.hu)
A Világgazdasági Fórum listáján Magyarország a 60. helyet csípte meg.
szept. 27
1:03
969 milliárd forint értékben hirdettek meg vidékfejlesztési pályázatokat (ProfitLine)
A Vidékfejlesztési programban (Vp) eddig 969 milliárd forint értékben hirdettek meg pályázatokat, az 1300 milliárd forintos keret mintegy kétharmadát - mondta a Miniszterelnökség európai uniós fejlesztésekért felelős államtitkára kedden Budapesten.
szept. 27
2:03
Elkezdődött az őszi haltelepítés a Balatonba (ProfitLine)
Elkezdődött az őszi haltelepítés a Balatonba, eddig 47 tonna, kifogható méretű, háromnyaras ponty került a tóba - számolt be Nagy Gábor, a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. (BH) horgászati ágazatvezetője kedden, amikor sajtónyilvános lehalászást tartottak a társaság balatonlellei - írmapusztai - halastavánál.
szept. 27
2:33
Így nyerte vissza eszméletét egy 15 éve vegetatív állapotban lévő férfi (ProfitLine)
A bolygóideg stimulálásával részben visszanyerte eszméletét egy 15 éve vegetatív állapotban lévő francia férfi.
szept. 27
3:03
Blokkolhatják a Facebook-ot Oroszországban (ProfitLine)
A Facebook közösségi internetes platformnak be kell szüntetnie oroszországi tevékenységét, ha nem tesz eleget a személyi adatvédelmi törvény előírásainak - figyelmeztetett Alekszandr Zsarov, az orosz tömegkommunikációs és távközlési hatóság (Roszkomnadzor) vezetője újságíróknak nyilatkozva kedden Moszkvában.
szept. 27
3:33
Magas nikotinsavat mértek egy sportolóknak szánt élelmiszerben (ProfitLine)
Túl magas nikotinsav (niacin) tartalmat mutatott ki a német hatóság egy Amerikai Egyesült Államokból (USA) származó, sportolóknak szánt Musclepharm Assault MP nevű készítményben a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatalhoz (Nébih) az Európai Bizottság gyorsriasztási rendszerén (RASFF) érkezett riasztás szerint. A Nébih közölte, hogy a niacin túlz
szept. 27
4:03
A katalán helyzet miatt csúszik a jövő évi spanyol költségvetés (ProfitLine)
A katalán helyzet miatt nem tudja elfogadtatni az ország jövő évi költségvetését a spanyol kormány, amely kedden jelentette be, hogy elhalasztja a büdzsé tárgyalását.
szept. 27
4:45
Magyarország kilenc helyet javított a versenyképességi rangsorban (ProfitLine)
Magyarország kilenc hellyel került előrébb a világ országainak versenyképességi rangsorában, amelyet a korábbi évekhez hasonlóan az idén is Svájc vezet a Világgazdasági Fórum (World Economic Forum - WEF) kedden éjjel közzétett jelentése szerint.
szept. 27
5:03
Juncker üdvözölte Emmanuel Macron európai uniós reformjavaslatait (ProfitLine)
Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke kedden üdvözölte Emmanuel Macron francia államfő reformjavaslatait, hangsúlyozva, hogy az Európai Uniónak bátorságra van szüksége a továbblépéshez.
szept. 27
5:33
Donald Trump péntek óta vitázik a labdarúgókkal (ProfitLine)
Donald Trump amerikai elnök kitart álláspontja mellett, miszerint az amerikai futball játékosainak a pályán vigyázzban kell állniuk a himnusz elhangzásakor.
szept. 27
5:36
Meghalt az amerikai "álhírkirály" (Menedzsment Fórum)
Meghalt az amerikai "álhírkirály": holtan találták otthonában Paul Hornert, aki kitalált híreivel valamelyest befolyásolhatta a tavalyi amerikai elnökválasztást - adta hírül szerdán az AP amerikai hírügynökség Horner fivérét nevezve meg a hír forrásául.
szept. 27
5:45
Trump óriási hibát készül elkövetni: szépen csendben átjátssza a pénzt a gazdagoknak (Portfolio)
Donald Trump vállalati adóreform-tervezete elhibázott feltételezéseken alapul: amellett, hogy nem fogja érdemben élénkíteni a gazdasági növekedést és a foglalkoztatottság sem fog jelentősen emelkedni, a történelmi tapasztalatok alapján...
szept. 27
5:51
Így bukhatod el a nyugdíjadat: vigyázz, még büntetőkamatot is fizethetsz! (Pénzcentrum)
Előfordulhat, hogy sürgősen hozzá kell nyúlnunk korábban félrerakosgatott megtakarításunkhoz. Ilyenkor automatikusan adódik a kérdés, hogy milyen egyéb veszteségek érhetnek minket tartalékaink idő előtti feltörésekor. A Pénzcentrum...
szept. 27
5:51
Társadalmi vitát kezdeményeznek az átfogó panelprogramról (AQUA)
Meghaladta az 56 ezret a családi otthonteremtési kedvezmény szerződőinek száma, a kormányzat pedig a támogatás igénylésének további jelentős bővülésére számít. Hornung Ágnes államtitkár szerint az otthonteremtési program kedvező fejleménye lehet az is, hogy több, külföldön munkát vállaló szakember hazatérhet. Eközben a Miniszterelnökség koor­dinálá
szept. 27
6:03
Ma indul a Tesco országos szintű munkavállalói létszámfelmérése (ProfitLine)
Szerdán egy dunántúli megyeszékhelyen indul a Tesco országos szintű munkavállalói létszámfelmérése, amelynek célja, hogy boltméretekre és -típusokra lebontva meghatározza a megfelelő színvonalú szolgáltatás biztosításához szükséges minimális dolgozói létszámot - mondta Karsai Zoltán, a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete (KASZ) sztrájkbizotts
szept. 27
6:12
Világgazdasági Fórum: Magyarország kilenc helyet javított (Menedzsment Fórum)
Magyarország kilenc hellyel került előrébb a világ országainak versenyképességi rangsorában, amelyet a korábbi évekhez hasonlóan az idén is Svájc vezet a Világgazdasági Fórum (World Economic Forum - WEF) kedden éjjel közzétett jelentése szerint.
szept. 27
6:12
Megszavazták a kurdok a saját hazát, jöhet a függetlenségi háború (Privátbankár)
A kurd elnök szerint népe megszavazta a függetlenséget, persze ez nem meglepetés. Most jöhet a neheze: megegyezni a szomszédokkal és a nagyhatalmakkal, fenntartani a gazdasági kapcsolatokat, működőképessé tenni az új országot. Van tapasztalatuk, belejöttek a harcba, és sokfelé találhatnak szövetségeseket, különböző okokból.
szept. 27
6:14
Gondot okozhat az e-recept az időseknek (Menedzsment Fórum)
Novembertől már e-receptre írják fel a gyógyszereket az orvosok, ám a medicinák gyógyszertári kiváltása gondot okozhat azoknak az időseknek, akiknek memóriachip nélküli személyi igazolványa van - írta a Népszava szerdán.
szept. 27
6:42
Ennyi a tb, ha dolgozik, tanul vagy nyugdíjas és egyidejűleg vállalkozó is (Adózóna)
Gyakori, hogy valaki a munkaviszonya, tanulmányai, nyugdíja mellett egyéni vagy társas vállalkozóként, illetve több vállalkozásból is szerez jövedelmet. Ismertetjük, hogy ilyen esetekben hogyan és mennyi tb-terhet kell fizetni.
szept. 27
6:57
Félmilliárd forint uniós támogatást nyert el Matolcsy Ádám bútorgyára (444.hu)
Kísérleti mintairodát alakíthat ki a pénzből a mintagyár mintatulajdonosa.
szept. 27
7:03
Csökkentette a benzin és emelte a gázolaj árát a Mol (ProfitLine)
Csökkentette bruttó 2 forinttal a 95-ös benzin literenkénti nagykereskedelmi árát és emelte bruttó 3 forinttal a gázolaj árát szerdán a Mol Nyrt.
szept. 27
7:15
Jobbik: növekedhet a munkaerőhiány (HR Portál)
Farkas Gergely frakcióvezető-helyettes közölte a Jobbik szerint az európai béruniós kezdeményezés megoldás lehet a kivándorlás problémájára is - írja az MTI.
szept. 27
7:15
Orbán Viktor: Közép-Európában van a jövő (AQUA)
Közép-Európa egy feltörekvő, kiemelkedő régió, „ebben a régióban van a jövő” – mondta Orbán Viktor miniszterelnök szerdán a Szingapúrban rendezett szingapúri-magyar üzleti fórumon.
szept. 27
7:36
Nagy testű szomszédokról beszélt Orbán Viktor (Privátbankár)
A miniszterelnök bemutatta az országunkat Szingapúrban - ebből jól látszik, mit is gondol a magyar gazdaságról.
szept. 27
7:39
Lázár János: Nagy csatára készülünk Brüsszellel (AQUA)
Jelentős kihívások előtt áll a magyar vidék Lázár János szerint, a gazdaságok versenyképessége mellett a falvak népességmegtartó erejét is növelni kell. A földtörvény kapcsán komoly csatára számít a kancelláriaminiszter, Brüsszel ugyanis mindent megtesz annak érdekében, hogy liberalizálja a magyar földpiacot.
szept. 27
7:45
Olcsóbb a benzin, drágult a gázolaj (Adózóna)
Csökkentette bruttó 2 forinttal a 95-ös benzin literenkénti nagykereskedelmi árát és emelte bruttó 3 forinttal a gázolaj árát szerdán a Mol Nyrt.
szept. 27
7:48
Pontosabban fizetünk, de sokan direkt késnek a számlákkal (Infostart)
A magyarországi vállalatok és lakossági ügyfelek fizetési morálja javult, a számlák 77 százalékát fizetik pontosan az ügyfelek, ami 2 százalékponttal jobb adat a tavalyihoz képest - derült ki az EOS csoport idei fizetési szokásokat vizsgáló kutatásából.
szept. 27
7:48
Magyar állampapírt vennél? Új néven keresd és a hitelt felejtsd el! (Privátbankár)
Megváltozik a lakossági állampapírok neve, miközben két szigorítás is életbe lép.
szept. 27
7:51
A CIG Pannónia Életbiztosító közgyűlése az alaptőke-leszállításáról döntött (ProfitLine)
A CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. közgyűlése kedden a társaság alaptőkéjének leszállításáról szóló határozatokat hozott, a cég az alaptőkéjét összesen 13 millió 333 ezer 320 forinttal csökkentette - közölte a biztosító a Budapesti Értéktőzsde honlapján, kedden.
szept. 27
8:06
Indul a Tesco országos szintű munkavállalói létszámfelmérése (HR Portál)
Karsai Zoltán, a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete (KASZ) sztrájkbizottságának elnöke közölte szerdán egy dunántúli megyeszékhelyen indul a Tesco országos szintű munkavállalói létszámfelmérése, amelynek célja, hogy boltméretekre és típusokra lebontva meghatározza a megfelelő színvonalú szolgáltatás biztosításához szükséges minimális dolgozói létszámot - írja az MTI.
szept. 27
8:08
Harmadszor írják ki a fiatal vezetők díját (HR Portál)
Két sikeres pályázati év után újra megmérettetnek legrátermettebb vezetők az Év Fiatal Vezetője díj elnyeréséért. Az elmúlt két évben közel száz pályázó állt a startvonalhoz, hogy végigmenjen a korántsem könnyű pályázati úton és aztán a szakmai zsűri előtt prezentálja vezetői ars poeticáját, vízióját. A Fiatal Vezetők Akadémiáját is megvalósító kiírók arra számítanak, idén is emelkedhet a pályázók…
szept. 27
8:09
Figyeld az OTP-t és a Molt! (Portfolio)
Továbbra is kitart a jó hangulat a világ tőzsdéin, az európai részvényindexek mérsékelten mozdulhatnak el a mai nyitást követően. A magyar tőzsdén az OTP-re és a Molra érdemes figyelni, előbbiben a Grouama részesedésével kapcsolatos...
szept. 27
8:11
Olcsóbb lett a benzin, drágult a dízel (Portfolio)
Csökkentette bruttó 2 forinttal a 95-ös benzin literenkénti nagykereskedelmi árát és emelte bruttó 3 forinttal a gázolaj árát szerdán a Mol Nyrt. A csökkentéssel a benzin átlagára 349 forintra mérséklődött, a gázolaj átlagára pedig...
szept. 27
8:12
Pörög a kivikivitel: így kaszálhat nagyot egy ország egy gyümölcsön (Privátbankár)
A kiviexport fellendülésének köszönhetően jelentősen nőtt Új-Zéland kivitele.
szept. 27
8:15
Újabb csapás Trumpnak: nem nyírják ki az Obamacare-t (Portfolio)
A héten már nem szavaznak az amerikai törvényhozásban az új egészségbiztosítási tervezetről, amivel Donald Trump leváltaná a jelenleg érvényben lévő Obamacare-t. A republikánus vezetők körében ugyanis nincs meg a megfelelő számú...
szept. 27
8:21
Megállíthatatlan a dollár, botladozik a forint (Portfolio)
Az utóbbi napok megint a dollár erősödéséről szóltak a devizapiacon, így az amerikai fizetőeszköz már az 1,18-as árfolyamtól is egyre jobban eltávolodik lefelé. Közben a forint piacán elromlott a hangulat, ami részben ezzel a nemzetközi...
szept. 27
8:23
Barcza elismerte: a lakossági állampapírok jelentős része van a bankoknál (Portfolio)
A lakosságon kívül továbbra is a bankoknál van jelentősebb állomány a lakossági állampapírokból - árulta el a Világgazdagságnak Barcza György, az ÁKK vezérigazgatója. Barcza arra számít, hogy a jövőben nőni tud a lakossági befektetők...
szept. 27
8:27
Újabb csapás Trumpnak, a republikánusok meghátráltak (Portfolio)
A héten már nem szavaznak az amerikai törvényhozásban az új egészségbiztosítási tervezetről, amivel Donald Trump leváltaná a jelenleg érvényben lévő Obamacare-t. A republikánus vezetők körében ugyanis nincs meg a megfelelő számú...
szept. 27
8:29
Ez a kerület lett a budapesti elit új kedvence - Mi állhat a háttérben? (Portfolio)
Sok más nagyvároshoz hasonlóan Budapestnek is megvannak a drágább elitkerületei, ahol jelentősen többe kerül a lakhatás, mint máshol. Ide sorolható az I., a II., az V. és a XII. kerület is, amelyek közül az egyik az utóbbi években erősen...
szept. 27
8:33
Nem sokat változott a forint (ProfitLine)
A keddi gyengülés után nem változott számottevően a forintárfolyam a főbb devizákkal szemben szerdára virradóra a nemzetközi devizapiacon.
szept. 27
8:33
Végre javult a magyar versenyképesség (Portfolio)
A tavalyi gyászos 69. helyről a 60. pozícióba lépett előre Magyarország a World Economic Forum (WEF) versenyképességi rangsorában. A régióban a mi pontszámunk emelkedett a legnagyobb mértékben az előző évhez képest, ezzel megelőztük...
szept. 27
8:39
Kiégés mint súlyos vállalati betegség (HR Portál)
A munkavállalók kiégése komolyan veszélyeztetheti egy vállalat sikerét, sőt még a működését is. Rumpf Nikoletta, az euCSOPORT marketing és kommunikációs vezetője leírja, miből fakadhat és miként előzhető meg a kollégák kiégése, és melyek azok a ráutaló magatartásformák, amikre mindenképpen figyelni kell, hogy még időben felismerhessük és megakadályozhassuk a kiégést.
szept. 27
8:39
Elhappolták előlünk az egyik legnagyobb amerikai bankot a lengyelek (Portfolio)
Bár a magyar kormány korábban jelezte, még az Európai Bankhatóság (EBA) új székhelyére sem jelentkezett be végül Magyarország, Lengyelország viszont a Brexit egyik nyertese lehet: több mint 3000 embert vehet fel új, globális operációs...
szept. 27
8:39
Kilenc helyezést javított Magyarország a versenyképességi ranglistán (AQUA)
A nemzetközi intézmények, a hitelminősítők után a versenyképességi rangsorokat összeállítók is elkezdték értékelni a magyar gazdaságban az elmúlt években történt változásokat – kommentálta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter szerdán Szingapúrban magyar újságíróknak a Világgazdasági Fórum (World Economic Forum – WEF) friss jelentését. Az adatok s
szept. 27
8:45
Nagy csatára készül Lázár János (Portfolio)
A földtörvény kapcsán komoly csatára számít a Miniszterelnökséget vezető miniszter. Lázár János Országgyűlés mezőgazdasági bizottsága előtti meghallgatásán mondta ezt a Magyar Idők szerint. "Nemcsak az agrárium, hanem a vidék...
szept. 27
8:48
Kilenc helyezést javított Magyarország a versenyképességi ranglistán (Adózóna)
Kilenc helyezést lépve előre a 60. helyen áll Magyarország a World Economic Forum (WEF) globális versenyképességi ranglistáján – közölte az NGM Varga Mihály miniszter értékelését a szervezet szerdán megjelent felméréséről.
szept. 27
8:51
További büntetőintézkedésekre készül az USA Észak-Korea ellen (Portfolio)
Washington újabb szanciókat foganatosított Észak-Korea ellen. Az amerikai pénzügyminisztérium által nyilvánosságra hozott közlemény szerint az újabb büntetőintézkedések nyolc észak-koreai bankot és az észak-koreai pénzügyi rendszerrel...
szept. 27
8:54
Átnevezik a lakossági állampapírokat (Menedzsment Fórum)
Nagy földindulásra nem kell gondolni, csak egységesítik az elnevezéseket.
szept. 27
8:56
800 millió forintnyi zenei jogdíj ragadt be az Artisjusnál (Menedzsment Fórum)
Ez az iparági jogdíjak tizede. Azért parkol, mert a zenészek pontatlanul adminisztrálnak.

Keresés