Megnyerte a brit fotós a két éve húzódó szerzői jogi pert a majomszelfi ügyében: egy amerikai bíróság a fotósnak adott igazat, aki viszont önként lemondott a fotóval kapcsolatos jövőbeni bevételei negyedéről a fényképezőgépével véletlenül magát lefotózó makákó javára.
Az Árpád-korban épült székelyderzsi unitárius erődtemplom minden szegletéből áradnak a történelmi és kultúrtörténeti összefüggések, érthető, hogy 1999-ben felkerült az UNESCO világörökségi listájára.
Svéd régészek a napokban döbbentek rá, hogy annak az erőteljes vikingnek a maradványai – amelyről a magas katonai rangja miatt mindig is azt hitték, hogy egy férfi – valójában végig egy nő volt.
Megkezdődött a településképet meghatározó épületek felújítását támogató pályázaton nyertes önkormányzatok előlegkérelmeinek kifizetése, szeptember első hetében már 182 millió forintot kézhez is kaptak - közölte a Miniszterelnökség agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkársága kedden az MTI-vel.
Szegeden és a környékbeli településeken működő köznevelési és oktatási intézményekben 2,12 milliárd forint összértékben indulnak fejlesztések – jelentette be B. Nagy László (Fidesz) országgyűlési képviselő kedden sajtótájékoztatón a Tisza-parti városban.
Heves esőzések áradásokat okoztak a Fülöp-szigetek északi térségében. A víz nem csak anyagi károkat okozott, jelentősen megnehezítette az ott lakók életét.
Kedd délelőtt megszökött a Győr-Moson-Sopron Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet egyik fogvatartottja a Győri Járásbíróságra történő előállítása közben - tájékoztatta a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága az MTI-t.
Ugyan a '90-es, kora kétezres években tapasztalható virágkoruk után az egyre szorosabbá váló hatósági együttműködéssel egyre másra lesz kevesebb a szabálytalan árubemutató, a még mindig nagy számú felháborító eset miatt a magyar kormány, a rendőrség és az adóhatóság mellett, a békéltető testületek munkájára is számít.
A Toyota egyebek mellett egy morcosított C-HR hibriddel készült a Frankfurti Autószalonra. A C-HR Hy-Power Concept teljesítményadata még nem ismert, megjelenése azonban nem hagy kérdést.
A Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (MAGOSZ) benyújtotta jelöltlistáját a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) novemberi választására, amelyen újra Győrffy Balázst jelölik a NAK élére - jelentette be Jakab István, a MAGOSZ elnöke kedden sajtótájékoztatón.
Augusztus 18-a óta egy légszennyezettségi mérőállomás sem működik Budapesten, a 12 automata egyikéről sem jön hivatalos adat a fővárosi levegő minőségéről.
Egy magyar nő a 12 éves kisfiával nem menekült el Floridából, inkább Boca Raton-i házukban próbálták átvészelni az Irma hurrikán pusztítását. Egy napi hallgatás után életjelet adtak magukról.
Rossz helyzetben van a sütőipar, mert az ágazati nyereség nulla körüli, ezért egy támogatási rendszer kidolgozását tartják szükségesnek a sütőipari vállalkozások, más élelmiszeripari ágazatokhoz hasonlóan - mondta a Magyar Pékszövetség elnöke az MTI-nek kedden Budaörsön egy szakmai tanácskozáson.
A visszértágulat enyhébb formáiban sem csak esztétikai probléma. A betegség ugyanis nemcsak súlyosbodhat, hanem gyakran felületes visszérgyulladáshoz, ritka esetben pedig akár fekélyhez is vezethet.
Nem engednek beköltözni több menedékkérőt egy német városba, Salzgitterbe. Azóta egy újabb, alsó-szászországi város, Delmenhorst kívánna felhagyni új bevándorlók befogadásával. A német belügyminiszter szerint egységesíteni kell a menedékkérők ellátását az EU-ban.
Azeri ügyekről, terroristákhoz köthető hamis szír útlevelekről, az állítólagosan őszre tervezett utcai zavargásokról is tájékozódott keddi zárt ülésén az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága.
Az Európai Unió előtt álló kihívásokról is egyeztetett Orbán Viktor magyar és Alekszisz Ciprasz görög miniszterelnök keddi találkozóján az Országházban - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát vezető helyettes államtitkár.
Az Európai Unió előtt álló kihívásokról is egyeztetett Orbán Viktor magyar és Alekszisz Ciprasz görög miniszterelnök keddi találkozóján az Országházban - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát vezető helyettes államtitkár.
Az oktatásé lesz a főszerep ősszel a Fővárosi Nagycirkuszban: az általános iskolásoknak a Lúdas Matyi produkcióval, a középiskolásoknak a Rómeó és Júlia cirkuszra adaptált változatával készülnek - mondta el Fekete Péter, az intézmény igazgatója, a cirkuszművészet megújításáért felelős kormánybiztos az MTI-nek kedden.
A Bild birtokába jutott információk szerint a német rendőrség nem törődött olyan bizonyítékokkal, amivel egy terrortámadást előkészítő férfira le tudtak volna csapni.
Kedd délelőtt megszökött a Győr-Moson-Sopron Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet egyik fogvatartottja a Győri Járásbíróságra történő előállítása közben - tájékoztatta a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága az MTI-t.
Németh Szilárd szerint a titkosszolgálat is megerősítette, hogy nem csak békés eszközei lehetnek az ellenzéknek, de erről többet nem mond, mert 2026-ig titkos. A Paksi Atomerőmű kapujában tiltakozó aktivistákat is emlegetett.
Az Európai Bizottság kedden úgy döntött, hogy újabb lépést tesz Lengyelországgal szembeni az európai uniós kötelezettségszegési eljárásban, vagyis indokolással ellátott véleményt küld Varsónak a bíróságok szervezetéről szóló lengyel törvénnyel kapcsolatban - jelentette be az uniós végrehajtó testület.
Anglia - Deportálták és börtönbe küldték azt szexragadozókból álló hálózatot, akik fiatal nőket és lányokat itattak le, mielőtt szexuálisan bántalmazták volna őket.
Drámai jelenetek zajlódtak le hétfőn délelőtt a zuglói BVSC uszodában. Egy 50 év körüli férfi eszméletét vesztette úszás közben és elsüllyedt a víz alá.
Nagyot erősödött és a dollárral szemben éves csúcsára ugrott a brit font jegyzése kedden, miután jóval a várt feletti éves inflációt közölt a brit statisztikai hivatal.
Időben felismerni a piaci igényeket nem mindig könnyű, akinek azonban sikerül, annak ott a lehetőség, hogy a versenytársakat megelőzve átlagon felüli hozamokra tegyen szert. Nincs ez másként az ingatlanpiacon sem, ahol most is több tucat...
Romániában kilenc nyugdíjas jut tíz munkavállalóra, az átlagos társadalombiztosítási nyugdíj pedig mintegy fele az országos nettó átlagbérnek – közölte kedden az Agerpres hírügynökség a statisztikai intézet második negyedéves jelentését ismertetve.