Eső, zápor, eső, zivatar, eső - búcsúzik a nyár, ez várható a következő időszakban. Szóval, jönnek az igazi, szomorú őszi napok, mikor legszívesebben csak az ablak mögül néznénk, mi folyik odakint. Azért egy igazi "nyári" napunk azért még lesz.
Hat magyar és egy szlovén állampolgárt sikerült kimenteni kedden a hurrikán sújtotta Szent Márton-szigetről - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Dunaharasztiban
Tegnap még emelkedtek a tőzsdék Amerikában, azonban ma reggel már némi megtorpanás látszik a tőzsdéken, a vezető részvényindexek mérsékelten esnek, míg a magyar tőzsdén nem alakult ki egyértelmű irány.Kilőttek a kispapírok 2017.09.13...
Kihívta egy újabb televíziós vitára Angela Merkelt Martin Schulz, a német szociáldemokraták (SPD) kancellárjelöltje, de a hivatalban lévő kancellár elutasította.
Hat magyar és egy szlovén állampolgárt sikerült kimenteni kedden a hurrikán sújtotta Szent Márton-szigetről - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Dunaharasztiban.
Városban kerékpározni egyre nagyobb élmény, ugyanakkor számos bosszúsággal is járhat. Pedig az idegeskedés jelentős részben megspórolható, ha képesek vagyunk elengedni bizonyos dolgokat. Az NN biztosító 5+1 tanácsa segíthet ebben.
A nyár slágere a Despacito mellett egyértelműen a Konzum és Opus részvények voltak. A két papír a forgalom tekintetében pár hét alatt feljött a nagyok közé, és több olyan nap is volt, amikor még a nagy öreg OTP-t is lepipálták. Úgy...
A szaúdi koronaherceg még védelmi miniszterként az utóbbi években fő felelőse és kidolgozója volt országa agresszív külpolitikájának, amely eddig egy nagy rakás csődtömegnek bizonyult. Most tételesen sorra vesszük a szerencsétlen országokat, ahova betette a lábát. A 16 évvel ezelőtti New York-i terrortámadásért nem visel közvetlen politikai felelős
Andrej Kiska szlovák államfő kinevezte szerdán Robert Fico kormányának új oktatásügyi miniszterét, a szakmai jelöltnek tartott Martina Lubyovát, pontot téve ezzel a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) által augusztusban kirobbantott koalíciós válságra
Az előző napi több mint száz járat után legalább harminckét járatot törölt szerda reggel az Air Berlin német légitársaság a pilóták bújtatott sztrájkjának következményeként.
Összeszurkálta lakótársnőjét egy baranyai férfi, az asszony csak lélekjelenlétének köszönhetően menekült meg, ugyanis az erkély korlátján lógva hívott segítséget.
Az indiai rendőrség újraindította a megerőszakolt és teherbe ejtett 10 éves kislány ügyét. A DNS-minták alapján mégsem a lány nagybátyja az elkövető, akit korábban vádoltak az üggyel kapcsolatban.
Négy pillérre épül az Erste Magyarország hazai stratégiája, fogyasztási hitelezésben, a nemrég létrejött pénz-, tőkepiaci és vagyonkezelési divízióban, az új vezetővel drasztikus növekedést célzó mikrovállalati szegmensben és a digitalizációban látja a pénzintézet jövőt - derült ki a mai sajtóreggelin.
Sikeresnek bizonyult Párizsnak az a stratégiája, hogy a kezdetektől elzárkózott a 2028-as olimpia megrendezésétől, s kizárólag a 2024-es nyári játékokra kívánt pályázni - írta szerdán a Le Monde.
Kihívta egy újabb televíziós vitára Angela Merkelt Martin Schulz, a német szociáldemokraták (SPD) kancellárjelöltje, de a hivatalban lévő kormányfő elutasította
A Mercedes-Benz S-osztály nemrég frissült, aminek hatására a motorpalettán is történtek változások. A csillagosok luxusautója már korábban is elérhető volt konnektoros hibrid hajtáslánccal, azonban a Frankfurti Autószalonon bemutatták az alternatív erőforrás új változatát, mely nem csak jobb lett minden szempontból, hanem az 500-as jelzést is 560-asra cserélte – íme, az S 560e.
DK - Gulyás Gergely kérjen bocsánatot a rendszerváltozás szereplőitől! A Demokratikus Koalíció bocsánatkérésre szólította fel Gulyás Gergelyt, miután a fideszes politikus azt mondta, Göncz Árpád egykori köztársasági elnököt és az Alkotmánybíróságot is felelősség terheli azért, hogy a rendszerváltozás után nem lépett életbe az igazságtételi törvény
● Kettős trend látható a lakáspiacon az értékesítési időt nézve: az elmúlt 2 évben gyorsabban keltek el a lakások és a családi házak mint az idén, de nyár végére lerövidült az eladási idő januárhoz képest. ● Az ingatlan.com adatai szerint országos átlagban az idén 110 nap kell egy lakóingatlan eladásához, de nagy különbségek vannak a különböző rég
A TriGranit vezérigazgatója szerint egy évig még biztosan folytatódik a növekedés a budapesti ingatlanpiacon, hamarosan azonban valamilyen szintű visszarendeződésre kerülhet sor. A nagy kérdés persze az, hogy ez a visszarendeződés a piac...
Lassabban kelnek el a lakások és a családi házak a piacon, mint 1-2 évvel ezelőtt, ugyanakkor az idén nyár végére lerövidült az eladási idő januárhoz képest. A fővárosban a legkönnyebb gyorsan vevőt találni, és a panelek kelnek el...
Gyurcsány Ferenc felesége, Dobrev Klára optimista az ellenzék 2018-as választási esélyeit illetően. Ön szerint van oka a derűlátásra? Ez a mai nap kérdése. A szavazás végeredményét Simon András ismerteti 18:10-től, az ATV A nap híre című műsorában. A műsor ismétlése ma este 21.40-kor lesz.
Terrorcselekménnyel vádolják a 25 éves Viktort és a 21 éves Dánielt, akik az interneten tanakodtak, hogyan csatlakozzanak az Iszlám Államhoz. Egyikük el is indult Szíriába, a másik kamionos támadással fenyegetőzött, őt Vona Gábor jelentette fel.
Bővült a magyar kormány mozgástere - mondta a 2010 tavasza óta eltelt időszakról Lánczi Tamás, a Századvég vezető elemzője, a Politikai Elemzések Központjának igazgatója az InfoRádió Aréna című műsorában.
Fegyelmi eljárást indított a Celtic Glasgow ellen az UEFA, miután a kedd esti, Paris Saint-Germainnel szembeni Bajnokok Ligája-csoportmérkőzésen egy szurkoló a pályára futott és megpróbálta megrúgni Kylian Mbappét, a vendégek csatárát.