Együttműködési megállapodást kötött a Budapesti Értéktőzsde (BÉT), valamint az MFB Invest, melynek elsődleges célja, hogy a Tőzsde szerepe növekedjen a vállalatok forrásbevonási, illetve a befektetők forrás elhelyezési tevékenységében...
Az olyan beruházásoknak is köszönhetően, mint a Coca-Cola HBC Magyarország Kft. raktárának építése Dunaharasztiban, a magyar export elérheti az idén a 100 milliárd eurót – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a beruházást bejelentő sajtótájékoztatón a cég telephelyén szerdán.
Milyen tanulásokat hozhat a feldolgozott eset: az esethozó számára, a többi résztvevő számára, illetve milyen szervezeti hozadéka lehet egy-egy eset feldolgozásának.
Azonnali béremelést, az adórendszer átalakítását, a kis- és közepes vállalkozások (kkv-k) terheinek csökkentését, valamint az uniós források hatékonyabb felhasználását, vagyis teljes gazdaságpolitikai irányváltást sürget az LMP - írja az MTI.
– Egy közel 10 millió forint értékű ritka tányért is láthatnak a látogatók a Magyar Nemzeti Galéria magyar művészek avatgarde műveiből készült kiállításán. Néhány igen értékes darabhoz rendkívüli történet fűződik.
Kozák Danuta június 21-én adott életet kislányának, de az ötszörös olimpiai bajnok kajakos már elkezdte az edzéseket, ám arról nem akart nyilatkozni, hogy milyen tervekkel vágott neki a felkészülésnek.
Most csütörtökön a Sláger TV műsorának vendége lesz Mr. President. A szerencsésebbek már hallhatták a Velence Korzón legújabb Copacabana című dalát, most azonban televízióban is debütál az énekes, művésznevén LayZee. A forgatási szünetben izgalmas sztorikat is megosztott a Snóbli műsorvezető-párosával, Bódi Gusztival és Bódi Margóval. Többek közöt
Egy héttel azután, hogy az Irma hurrikán teljesen letarolta a francia Antillákat, szerdán Saint-Barthélemy szigetén folytatta látogatását Emmanuel Macron
Több településen közintézményeket, pályaudvarokat, reptereket, piacokat, szállodákat, filmszínházakat és bevásárlóközpontokat kellett kiüríteni, tízezreket érint az oroszországi báncselekmény-sorozat.
A totalitárius diktatúrák áldozatai társadalombiztosítási és munkajogi helyzetének rendezése, a sérelmek orvoslása érdekében már a ’90-es évek legelején megszülettek a jogszabályok, ám napjainkban újabb igények előterjesztésére már nem adtak módot. Egy augusztusban kihirdetett kormányrendelet révén azonban azok számára is lehetővé vált ilyen irányú kérelem benyújtása, akik annak idején nem éltek…
Törökország továbbra is maga rendelkezik, arról, milyen módon szavatolja saját biztonságát - jelentette ki Recep Tayyip Erdogan török államfő szerdán Ankarában azután, hogy Oroszország és a NATO-tag Törökország a napokban aláírta az Sz-400 típusú orosz légvédelmi rendszer megvásárlásáról szóló szerződést.
A gazdasági növekedés egyik legfontosabb motorja a technológiai fejlődés, az innováció, de szervezeti és társadalmi innovációra legalább annyira szükség van, mint technológiaira – mondta Pálinkás József a Joint Venture Szövetség konferenciáján szerdán Budapesten.
A múlt esztendőben majdnem húszmillió forinttal járultak hozzá a csiga- és gombagyűjtő magánszemélyek az állam kiadásaihoz. Az előírások nem változtak, az erdőn-mezőn gyűjtögetők így továbbra is kedvezményes szabályok és csekély adminisztráció mellett tehetnek eleget adóügyi kötelezettségeinek. A rendelkezések tavaly félmilliárdot, az idei év első
A Toyota úgy látszik, végre belátta, hogy ideje nagyobb figyelmet fordítani az izgalmas, sportos modellekre is. Ennek egyik első jeleként végre teljes valójában bemutatták a Yaris felpaprikázott változatát, amely a GRMN nevet kapta, és rögtön kategóriájának élmezőnyébe katapultálna, köszönhetően izmos, kompresszorral lélegeztetett 1,8 literes erőforrásának.
1. Idén találkoztam egy korombeli nővel, aki azt állította, hogy ő kizárólag csak iskolaszövetkezeteknél dolgozik és párhuzamosan havi 20-26 napokat vállal egyszerűsített foglalkoztatásban a 15 nap/hó max helyett. Tegnap egy új munkahelyen erről beszélgetve egyik kolléganőm viszont arról tájékoztatott, hogyha több helyen dolgozik egyszerűsített formában a dolgozó, akkor éves 120 napban limitálva…
Szolidaritást kért az EU "egykori kommunista tagországaitól" a menekültek elosztásával kapcsolatban az Európai Parlament (EP) elnöke egy szerdai német lapinterjúban.
Természetesen azt mondják, hogy minderre a diákok biztonsága érdekében van szükség, de egy illetékes elismerte: „Ezentúl tudni fogjuk, hogy ki marad távol éjszakára vagy ki az, aki sokáig kimarad. A rendszer segít nekünk jobban nyomon követni a diákok hollétét.”
Életünk jelentős részét a munkahelyen töltjük éppen ezért nem mindegy, hogy mindezt milyen minőségben tesszük. Vannak árulkodó jelek, amik arra figyelmeztetnek, hogy változtatni kellene, hogy az alkalmazottak ne csak dolgozzanak a gépezetben, hanem hasznos és hatékony munkát végezzenek.
45 éves vagyok és közalkalmazottként dolgozok 5 éve. Jogilag mennyi a szabim, ha van 1 kiskorú gyerekem is? Ha nem kapom ki a szabadságot ami jár mit lehet tenni?
Csütörtöktől egy hónapra lezárnak az M0-s autóút és az M5-ös autópálya gyáli csomópontjában két felhajtót - közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt. szerdán.
Dél-koreai kutatók radioaktív izotópot fedeztek fel a levegőben, miután Észak-Korea szeptember elején a föld alatt robbantást hajtott végre. A kutatók szerint az anyag a robbantás következtében kerülhetett a levegőbe.
A fiatalok okos internethasználatra tanításának fontosságáról beszélt az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára szerdán sajtótájékoztatón, Budapesten. Rétvári Bence azt mondta, száz fiatalból 96 számára már rendelkezésre áll ehhez valamilyen eszköz.
Három évvel hosszabbította meg az Osztrák Sí Szövetség az osztrák közszolgálati média szerződését, amelynek értelmében továbbra is az ORF közvetíthet az Ausztriában rendezendő alpesi- és északi síversenyekről, valamint a snowboard és freestyle eseményekről.
Legalább négy ember meghalt és több megsebesült szerdán azután, hogy egy öngyilkos merénylő működésbe hozta a testére erősített robbanószerkezetet az észak-kameruni Kolofata egyik mecsetjénél - közölték katonai források.
320 millió forintért árulják a legendás magyar építész, Gerlóczy Gedeon budai várkastélyát - szúrta ki a Pénzcentrum. Habár a borsos árcédula a szakavatlan szemeknek elsőre magasnak tűnhet, lakáspiaci elemzők szerint az irányár...
A kilencven felé járó Tillai Aurél, a „Tanár úr” műveiből, vezénylési stílusából, személyiségéből oly bensőséges érzelemgazdagság sugárzik, amelytől minden lélek azon nyomban rezonálni kezd. Ez a Tillai-jelenség. Nem a briliáns vezénylési technika, még csak nem is a zeneszerzői kiválóság, amelyet birtokol, adja a Tillai-jelenség lényegét. A Pécs cs