Vasárnap nyugat felől hidegfronti hatásra készülhetünk, a front előtt keleten azonban még átmenetileg melegfront jellegű változás terheli a szervezetünket.
Pályázati támogatással összesen 5,2 milliárd forint értékű fejlesztés valósulhat meg a zalaegerszegi felsőoktatási intézményekben, ilyen mértékű fejlesztésre a helyi intézmények történetében még nem volt példa - közölte a város polgármestere pénteki sajtótájékoztatóján.
A Magyar Kardiológusok Társasága szeptember utolsó hétvégéjén a Szívünk Napján a Fuss az iskoládért kezdeményezéssel hívja fel a figyelmet az elhízás veszélyeire.
Az M3-as gyorsforgalmi út Vásárosnamény és Bergdaróc (az ukrán határ) közötti szakaszának kétszer egysávosra történő tervezésére írt ki nyílt közbeszerzést a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt.
Hiába van meg a tőkéd egy saját cég létrehozására, hogyha alapvető kvalitások viszont hiányoznak. A K&H összeszedte, hogy mik azok a tulajdonságok, amelyet muszáj elsajátítani a cégvezetéshez. A rossz hír az, hogy jócskán lesz mit megtanulni, a jó hír viszont, hogy a szükséges képességek megtanulhatóak.
Az FC Barcelona labdarúgócsapatát a Paris Saint-Germainért elhagyó Neymar sejthette, hogy nem lesz eseménymentes az élete és nem nagyon tud majd titkot tartani Párizsban.
Meghirdette választási programját az Együtt párt, a programpontok között szerepelnek például a következők: "igazságos családtámogatási rendszer, az oktatás és az egészségügy rendbetétele, az euró bevezetése, illetve a lopott pénzek visszaszerzése". A Együtt párt közel 500 pontos javaslatcsomagjában szerepel az eutanázia bevezetése és a melegek háza
Egész városokat, sőt szigeteket tarolt le a Harvey és az Irma hurrikán az elmúlt napokban. Több mint negyvenen meghaltak, több millió ember hagyta el az otthonát, maradt áram nélkül – és még nincs vége. Az idén eddig 11 trópusi vihar érte el a közép-amerikai térséget, most egyszerre négy aktív hurrikán tombolt és végzett tragikus pusztítást, és nov
Változik a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX összetétele. A BUX indexkosárba új részvényként a Konzum és a Waberer's kerül be szeptember 18-án, hétfőn.
Amióta Botka László bejelentkezett a Jobbik nélküli ellenzék közös miniszterelnök-jelöltjének, a közvéleményt újra foglalkoztatja a Gyurcsány-kérdés. Vele vagy nélküle? Íme, a legjellemzőbb megnyilvánulások.
Változik a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX összetétele: a BUX indexkosárba új részvényként a Konzum és a Waberer's kerül be szeptember 18-án, hétfőn.
Törökország bekérette a külügyminisztériumba Németország ankarai nagykövetét, hogy aggodalmát fejezze ki a kölni kurd nagygyűlés miatt - közölte a török külügyminisztérium
A líbiai parti őrség szombaton több mint ezer migránst mentett ki a tengerből, akik kilenc összetákolt vízi járműbe zsúfolódva próbáltak illegális úton Európába jutni
Babos Tímea egyesben aratott elődöntős sikere után párosban is bejutott a fináléba a kanadai Québecben zajló, 227 ezer dollár (57 millió forint) összdíjazású keménypályás női tenisztornán.
A líbiai parti őrség szombaton több mint ezer migránst mentett ki a tengerből, akik kilenc összetákolt vízi járműbe zsúfolódva próbáltak illegális úton Európába jutni.
Száz éve, 1917. szeptember 18-án született Budapesten Pataki Ferenc olimpiai bajnok tornász, a "Szaltókirály". Az MTVA Sajtó- és Fotóarchívumának portréja: