A nemzeti ügyek kormánya számára elsőrendű feladat a vidéki térségekben élők helyzetének javítása, beruházások megvalósítása - mondta a földművelésügyi miniszter szombaton a XI
Bár elemzők nem várnak változást az alapkamatban, a jegybank monetáris tanácsának keddi kamatdöntő ülése lesz a következő hét egyik fontos eseménye, illetve kereseti és kiskereskedelmi adatok várhatóak.
Majka a Facebookon osztotta meg csalódottságát és dühét az emberekkel, miután nem említették meg a nevét, amikor a szombat esti X-Faktorban egy versenyző az ő dalát énekelte.
Az első alkalommal adták át a Magyarország Legszebb Birtoka díjat. A díj mellett kihirdették az állattenyésztés, a borászat, a gyümölcs- és szőlőtermesztői, a kertészeti, a kistermelői családi birtok, a szántóföldi növénytermesztői kategóriák győzteseit is, valamint a közönségdíj nyertesét – írja az agrotrend.hu.
Csak ma 82 járatot kénytelen törölni a Ryanair, hogy eleget tegyen az előírásoknak és biztosítsa, hogy pilótái és a repülőkön dolgozó személyzet kivehesse a szabadságát - számol be a hírről a Bloomberg. 82 járatot törölt a Ryanair...
Az elmúlt 120 év legnagyobb sikere Egerszegi Krisztina öt olimpiai aranya. Legalábbis a fogadók szerint, ugyanis a Szerencsejáték Zrt felmérést készített az elmúlt évek fogadásaiban részt vevők között.
A pozsonyi Fradi-meccs véres csatája vajon egyszerű szurkolói verekedés volt, súlyos rendőri túlkapással fűszerezve, vagy nacionalista indulatok összecsapása?
Magyarország rendkívüli mértékben szolidáris Németországgal, hiszen a magyar emberek adóforintjaiból védjük a határainkat, így védjük Németországot is az illegális bevándorlással szemben - reagált Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szombaton az MTI-nek Angela Merkel német kancellár szombati lapinterjúkban megjelent nyilatkozatára.
A világ néhány éven belül várhatóan nagyot fog változni, ugyanis hamarosan beköszönt az 5G technológia korszaka. Az ötödik generációs mobilhálózat új dimenziókat nyit meg: intelligens közlekedési rendszerek, okosvárosok, távorvoslási megoldások könnyítik majd meg életünket.
A gépek egyre inkább helyettesíteni tudják az embereket, ez alapvetően megváltoztatja az életünket húsz éven belül. Tim Leberecht, a Szilicium-völgy egyik humanistája szerint nekünk csak a gyönyörű munkák maradnak majd.
Az egész világ lesokkolódva nézte, hogyan tarol le többi amerikai megyét és a karibi térséget előbb Harvey, aztán Irma. A hurrikánoknak még vége sem volt, mikor az amerikai kormány kiküldte figyelmeztető mailjeit arról, hogy sokan akarnak a viharokra hivatkozva átveréssel pénzt szerezni. Így váltak a természeti katasztrófák a csalók játszóterévé.
A Scotland Yard vasárnap délelőtti bejelentése szerint a fiatal férfit a nyugat-londoni Hounslow városrészben vették őrizetbe a terrorellenes törvény alapján, és egy londoni rendőrőrsre vitték.Ő a második, akit a pokolgépes merénylettel kapcsolatban őrizetbe vettek. Előző nap egy 18 éves férfit fogtak el a délkelet-angliai Dover kompkikötőjének ind
A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület is csatlakozik ahhoz az öt európai madár- és természetvédelmi szervezet által kezdeményezett keselyűvédelmi kampányhoz, amelynek célja egy hatóanyag, a diclofenac betiltatása - mondta az InfoRádióban Orbán Zoltán, a szervezet szóvivője.
A magyar határon felépült kerítés hatékonyságát nem lehet kétségbe vonni - emelte ki Klopfer Ádám, a Migrációkutató Intézet kutatója az M1 aktuális csatorna szombati műsorában.
Közel minden második szülő 50 ezer forint feletti összeget fordít gyermeke beiskolázására. A háztartások fele előre felkészül a szeptemberi kiadásokra, a megkérdezett családok ötöde kölcsönből fedezi a tanévkezdetet. A...