A katasztrófával fenyegető, ötös fokozatra erősödött hétfő estére a karibi térség északkeleti részében tomboló Maria hurrikán - közölte az amerikai Országos Hurrikánközpont (NHC).
2030-ra Magyarország lehagyja Ausztriát, és más uniós országot is – mondták az atv.hu-nak még a velencei Fidesz-frakcióülésen elhangzottakról a résztvevők.
Hatodik éve rendezik meg a Hungaroringen a VW-sek éves találkozóját. Minden évben egy autót sorsoltak ki a szervezők, követve a hagyományt, idén ez a pompás hófehér VI-os Golf a főnyeremény.
Gulyás Gergely minden bizonnyal Fidesz-alelnök maradhat a frakcióvezetés mellett is – tudta meg az atv.hu. A Fidesz november 12-én tartja tisztújító kongresszusát, Orbán Viktort pártelnöknek és miniszterelnök-jelöltnek is megválasztják. Novák Katalint Fidesz-alelnöknek jelölik.
Az ország délkeleti részétől eltekintve kifejezetten kellemetlen, esős, záporos időnk lesz ma. Ráadásul a hőérzetünket lényeges befolyásolja, hogy erős szélre számíthatunk. Délkeleten 18-25 fok, de az ország nagyobb részén legfeljebb 12-18 fok várható. Ahogy az Időkép írja, Kedden eleinte a Dunántúlon, majd napközben az ország nagy részén kell e
Két éve robbant ki a dizelbotrány, ennek apropóján az Európai Közlekedési és Környezetvédelmi Szövetség összefoglaló tanulmányt készített, amelyben összevetették a dízel- és a benzines autók ökológiai lábnyomát.
Az orosz támogatású szír kormányerők ma átkeltek az Eufráteszen és hídfőt létesítettek a folyó keleti partján, először a polgárháború kezdete óta. Ugyanakkor az amerikai támogatású kurd-arab erők is ott nyomulnak, cél az olajmezők, a presztízs és az Iszlám Állam vezetőinek feje. Vajon ki hová ér előbb?
Washington - A katasztrófával fenyegető, ötös fokozatra erősödött hétfő estére a karibi térség északkeleti részében tomboló Maria hurrikán - közölte az amerikai Országos Hurrikánközpont (NHC).
A nyugdíjrendszer számos pontos preferálja a gyereknevelést. Ismertetjük, hogyan befolyásolják e szabályok a nyugdíjjogosultságot, a szolgálati időt és az ellátás összegét.
A katasztrófával fenyegető, ötös fokozatra erősödött hétfő estére a karibi térség északkeleti részében tomboló Maria hurrikán - közölte az amerikai Országos Hurrikánközpont (NHC).
Amerikai szakértők „potenciálisan katasztrofálisnak” írták le az Atlanti-óceánon kialakult és rövid idő alatt 5-ös fokozatúra erősödött Mária-hurrikánt. A vihar ugyanazokat a szigeteket fenyegeti, amelyeken már komoly pusztítást végzett korábbi, Irma nevű vihar.
Többen felháborítónak tartják, hogy egy brit nő halotti torokra jár enni és társalogni. A nő nemcsak a fogadásokon, de a gyászmiséken és a temetéseken is rendszeresen megjelenik.
A tavalyi 2,8 millió hektoliterhez hasonló mennyiségű, de kiemelkedő minőségű bortermés várható az idén Magyarországon - mondta a Földművelésügyi Minisztérium kiemelt borászati feladatokért felelős miniszteri biztosa az MTI-nek.
Még a Putyin díszpolgári címe ellen tiltakozó tanszékek munkatársai sem tudják, hogy miként zajlik majd az állásfoglalásukkal kapcsolatos vizsgálat, de az már kiderült, hogy a négyből három tanszék munkatársait csütörtökre hívták össze egy megbeszélésre. A meghívásban napirend nem szerepel, a téma is csak hozzávetőlegesen van leírva, csak az a bizt
A CNN hírtelevízió kedden közzétett információi szerint Donald Trump amerikai elnök volt kampánymenedzsere, Paul Manafort lehallgatását már az előző elnök, Barack Obama kormánya elrendelte.
Ma tartja szeptemberi kamatdöntő ülését a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa. A testület augusztusban - az elemzői várakozásoknak megfelelően - nem változtatott a jegybanki alapkamaton, így az irányadó ráta változatlanul 0,90 százalék.
A CNN hírtelevízió kedden közzétett információi szerint Donald Trump amerikai elnök volt kampánymenedzsere, Paul Manafort lehallgatását már az előző elnök, Barack Obama kormánya elrendelte.
Aung Szan Szu Csí először mondott nagy tévébeszédet a rohingya krízisről. A kormány elítéli az erőszakot, de Mianmarnak túl sok problémája van egyszerre.
A CNN hírtelevízió kedden közzétett információi szerint Donald Trump amerikai elnök volt kampánymenedzsere, Paul Manafort lehallgatását már az előző elnök, Barack Obama kormánya elrendelte.