2017. szeptember 19. kedd

szept. 19
8:21
Óriási átalakulás a hazai pálinkapiacon (Infostart)
Több mint nyolcmillió liter ötvenfokos pálinkát főzettek tavaly a gazdák és a gyümölcstermesztők az ország szeszfőzdéiben. Bár az utóbbi időkben majdnem hatszáz főzde várta az érdeklődőket, mégis egyre többen döntenek úgy, hogy maguk készítik el az italt. Az elmúlt két és fél évben húszezer otthoni üstöt jelentettek be a vállalkozó szellemű polgáro
szept. 19
8:21
Hatéves bérmegállapodásról tárgyalnak a Versenyképességi Tanácsban (Adózóna)
Folytatja munkáját csütörtökön az üzleti szféra, a gazdasági szervezetek, valamint a tudományos élet elismert képviselőit tömörítő Versenyképességi Tanács – közölte Varga Mihály az MTI-vel.
szept. 19
8:21
Tarlós: Soha nem mondtam, hogy lesz népszavazás a Római-part ügyében (ATV)
Ő csak azt mondta, hogy adott esetben felveti a kérdést a fővárosi közgyűlésben.
szept. 19
8:24
Ma derül ki, mi lesz Demcsák sorsa az ATV-nél (Alternatív Energia)
"Tudtuk, hogy baj van, de nem gondoltuk, hogy ekkora" - nyilatkozta egy tévés szakember a műsorvezetőről.
szept. 19
8:27
A 310-zel birkózhat ma a forint (Portfolio)
Eljött a várva várt szeptemberi kamatdöntés napja, amivel kapcsolatban általános a vélekedés, hogy a magyar jegybank tovább lazít majd a monetáris kondíciókon. Ez pedig tankönyvi példa szerint a forint gyengülését kellene, hogy okozza...
szept. 19
8:33
Megvan Angelina Jolie utódja Lara Croftként (Blikk)
A svéd színésznő, Alicia Vikander bújik mostantól Lara Croft bőrébe.
szept. 19
8:33
Hatalmas torlódás az M0-áson, teherautók ütköztek (Infostart)
Budapest XXII. kerületének térségében két tehergépkocsi ütközött össze - írja a police.hu.
szept. 19
8:33
2 hónapos csúcson a japán tőzsde (Portfolio)
Tegnap Amerikában még új csúcsra tudtak emelkedni a vezető részvényindexek, azonban Európában némi megtorpanás várható, a határidős részvényindexek állása alapján enyhe mínuszban indulhat a nap. Mik az előjelek a tőzsdéken? Tegnap...
szept. 19
8:33
Tuzson: Október körül indulhat a Soros-tervről szóló nemzeti konzultáció (ATV)
Nagyjából októberben indulhat meg a Soros-tervről szóló nemzeti konzultáció - közölte Tuzson Bence kormányzati kommunikációért felelős államtitkár a Kossuth rádió 180 perc című műsorában kedd reggel.
szept. 19
8:33
Az amerikai hatóságok lehallgatták Donald Trump kampánymenedzserét (444.hu)
Még akkor is, amikor rendszeresen kommunikált a már elnök Trumppal. Természetesen az oroszokról van szó.
szept. 19
8:33
Reszkess, apa, a lányod talpig Nő! (Femcafe)
Apuka ki van borulva. Retteg. Hallani sem akar arról, hogy Lölőnek egyszer udvarolni fog valaki. Sőt, el is veszi feleségül. Apuka parázik. Apuka joggal parázik, hiszen a lánya már most, 19 hónaposan talpig nő.
szept. 19
8:35
David Hasselhoff már nagyon unja, hogy ő pénzeli az exét (Blikk)
Davis Hasselhoff és Pamela Bach 17 évnyi házasság után végül 2006-ban váltak el. A színésznek nem csak érzelmileg volt nehéz a procedúra, ugyanis a bíróságon elég keményen meghurcolták: Pamela felhozta a hűtlenkedésest, az alkohollal való problémákat és mindent, amit csak tudott, mikor a vagyonelosztás került szóba.
szept. 19
8:37
Jennifer Garner betépett a fogorvosi gyógyszerektől, végigbőgte a musicalt (Blikk)
Jennifer Garner teljesen elérzékenyült és zokogott a Hamilton című Pulitzer-díjas Broadway musical egy részletén.
szept. 19
8:39
Bőnyi rendőrgyilkosság: érdekes véget érhet a nyomozás (Infostart)
A júliusi első iratismertetés óta keletkezett dokumentumokat adják át a védelemnek a nyomozó ügyészek, akik november elején várhatóan vádat emelnek a rendőrfőtiszt meggyilkolása miatt id. Győrkös István ellen - írta a Magyar Idők.
szept. 19
8:39
Életveszélyes fogyókúra - Balázs Klári a kórházat is megjárta! (Blikk)
- Balázs Klári eloszlatta a súlyveszteségével kapcsolatos tévhiteket: tudatosan kezdett diétába az énekesnő.
szept. 19
8:39
Orbán: 2030-ra lehagyjuk Ausztriát (Blikk)
– Elképesztő optimistán nyilatkozott az ország gazdasági kilátásairól Orbán Viktor miniszterelnök a múlt heti velencei frakcióülésen a kiszivárgott információk szerint.
szept. 19
8:39
Guinness-rekord: 80 (-2) nap alatt körbebiciklizte a Földet Mark Beaumont (Blikk)
Mark Beaumont 78 nap, 14 óra és 48 perc alatt tett meg 28 ezer kilométert kerékpárjával, ezzel új világrekordot állított be a Föld körbebiciklizésében.
szept. 19
8:39
Beruházások: kirobbanó formában a lízing (Portfolio)
A beruházások látványos bővülésében a lízingpiac is fontos szerepet kap: a vállalkozások egyre nagyobb része lízingkonstrukció segítségével szerzi be a gépeit. A lízingpiacon belül a gépfinanszírozás 31 százalékkal nőtt az idei...
szept. 19
8:39
Szépségápolási tippek őszre, amikért a bőrünk hálás lesz (Femcafe)
Lassan hivatalosan is beköszönt az ősz, ilyenkor pedig kifejezetten fontos a bőrünk védelme. Következő termékajánlónk segít a megfelelő szépségápolásban, még hűvös időben is.
szept. 19
8:41
Kovács Béla Mongóliába menekülhetett, nélküle kezdődik a tárgyalás (Blikk)
- Kovács Béla távollétében kezdődik meg kedden az iratismertetés, mert a kémkedéssel és költségvetési csalással vádolt jobbikos európai képviselő a hírek szerint Mongóliában tartózkodik – tudta meg a Magyar Idők.
szept. 19
8:42
Gyilkos hajsza vette kezdetét Afrika kincseiért (Privátbankár)
Az óriási nyersanyag-kincsek ellenálhatatlan erővel bírnak a nagy- és középhatalmak számára. A stratégiai pontokon sorra jönnek létre a katonai bázisok is. India és Japán 40 millárd eurós közös befektetési tervvel próbálja meg Kína befolyását kiegyensúlyozni.
szept. 19
8:45
Magyarország az ENSZ-hez fordul az ukrán oktatási törvény ügyében (444.hu)
Szijjártó Péter szerint Ukrajna döntése sérti a világszervezet kisebbségi szabályait. Az emberi jogi főbiztosnál, kérte az ügy kivizsgálását.
szept. 19
8:51
Megúszhatja a botrányt a cseh kormányfő (Infostart)
Bő egy hónap múlva parlamenti választásokat tartanak Csehországban. A favoritnak számító párt vezetőjét, Andrej Babišt azonban vádemelés fenyegeti. Kérdés, beleroggyanhat-e az ÁNO az első embere körüli civakodásba, és az sem egyértelmű, hogy a pártelnököt elsodorja-e a botrány.
szept. 19
8:51
Egyetlen év alatt 40 millió embert kényszerítettek rabszolgasorba (Portfolio)
Nagyjából 40 millió embert kényszerítettek rabszolgasorba tavaly, ebbe beletartoznak azok is, akik a kényszermunka mellett kényszerházasságot kötöttek - számol be a rabszolgaság ellen harcoló szervezetek adatairól a Reuters. Az International...
szept. 19
8:51
Szijjártó Péter: Magyarország a világszervezethez fordul az oktatási törvény ügyében (USAracing)
Magyarország az ENSZ-hez fordul az ukrán oktatási törvény módosítása miatt, mert Ukrajna döntése a világszervezet kisebbségi szabályait is sérti – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden az MTI-nek.
szept. 19
8:51
Óvatosan válogasd meg szavaidat!- Egymondatos horoszkóp - szeptember 19. kedd (Glamour)
Fondorkodásod miatt is kínos helyzetbe kerülhetsz!
szept. 19
8:54
Szijjártó nagyon berágott: az ENSZ-hez fordult segítségért (Privátbankár)
Egyre nagyobb a vita az ukrán oktatási törvény körül.
szept. 19
8:57
Döntöttek: visszakapják pénzüket a fogadók a hatalmas felháborodást keltő bokszmeccs után (Blikk)
Saul Álvarez és Gennady Golovkin összecsapásán az egyik pontozó vélhetően végigaludta a meccset - csak ez indokolhatta érthetetlen pontozását, döntései miatt pedig volt, aki 500 ezer dollárt vesztett.
szept. 19
8:57
Budapesti járatokat is töröl a Ryanair (Alternatív Energia)
Azért hozták nyilvánosságra pontos tervet, mert az érintett utasok körében rendkívül nagy volt a felháborodás.
szept. 19
8:57
OTP részvény - Jól érzi magát, de meddig? (ProfitLine)
Érdekes időszak előtt állunk, a nemzetközi színtér nehezen hisz abban, hogy az amerikai monetáris politika tovább szigorodna.
szept. 19
8:57
Szalai nem játszik Svájc és Feröer ellen (ATV)
Sérülése miatt a Svájc és a Feröer-szigetek elleni világbajnoki selejtezőn sem játszik Szalai Ádám a magyar labdarúgó-válogatottban.
szept. 19
9:00
1,5 milliárdból újítanak fel templomokat és kápolnákat a pécsi egyházmegyében (Menedzsment Fórum)
A turisztikai fejlesztéssel várhatóan 2019-ben készülnek el.
szept. 19
9:00
Hoppá: edzőt váltottak az egyik BL-ben szereplő csapatnál (Sport365)
A csapat az előző szezonban még bajnoki címet szerzett, ám idén bukdácsol a pontvadászatban.
szept. 19
9:02
Csúcsborok születhetnek az idei szőlőből (Menedzsment Fórum)
A mennyiség nem lesz kiemelkedő, a minőség már annál inkább, állítják egybehangzóan a szakemberek.
szept. 19
9:03
Részegen vezettek a magyar fiatalok - ez lett a vége (Infostart)
Egy budapesti tréningen megtudták a srácok, milyen részegen vezetni. Elkészült egy-két sms is vezetés közben. Borzalmas volt a kettős látás, és a mobilhasználat egyaránt, de senki nem bánta meg.
szept. 19
9:03
Nem bírta a versenyt, csődbe ment a játéküzlet-lánc (Portfolio)
Csődvédelembe menekült a játékokat-és gyerektermékeket forgalmazó Toys R Us. A kiskereskedelmi cég a kritikus karácsonyi szezon előtt döntött a hitelei átstrukturálása mellett, miután megtörte az erős verseny, amit főleg az online...
szept. 19
9:03
Magyarország az ENSZ-hez fordul az ukrán oktatási törvény ügyében (ATV)
Magyarország az ENSZ-hez fordul az ukrán oktatási törvény módosítása miatt, mert Ukrajna döntése a világszervezet kisebbségi szabályait is sérti - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden az MTI-nek.
szept. 19
9:06
Varga Mihály: folytatja a munkát a Nemzeti Versenyképességi Tanács (HR Portál)
Folytatja munkáját csütörtökön az üzleti szféra, a gazdasági szervezetek, valamint a tudományos élet elismert képviselőit tömörítő Versenyképességi Tanács - írja az MTI.
szept. 19
9:06
21 hengernyi művészet – videón zenélnek az Audi autói (Auto Pult)
A zenészek azt szokták mondani, hogy minden lehet hangszer, és általában be is bizonyítják ezt. Ezúttal az Audi segített ebben, méghozzá egy lenyűgöző trióval: egy R8 V10 Plus, egy SQ5 és egy TT RS segítségével játszottak el néhány dalt a németek, méghozzá profi zenészek kíséretében. Egy autó ugyan sokféle hangot tud kiadni, de ezt a sort látva azt hiszem, senki nem lepődik meg azon, hogy ezúttal…
szept. 19
9:06
Ingyenes vezetéstechnikai tréninget tart a Ford a fiataloknak (Autónavigátor)
Hazánkban idén indult a Ford Driving Skills For Life programja. A szeptember 17-18-án megtartott rendezvényen mi is próbára tettük magunkat.
szept. 19
9:06
1 hónapig naponta 50 hasprést csinált ez a nő, ilyen lett a hasa (Femcafe)
Nem erre az eredményre számítanál.
szept. 19
9:06
Ez az agyi elváltozás minden családot érinthet (Hírklikk)
Egy finn kutatócsoport vizsgálatai szerint háromszor nagyobb az esélye annak, hogy egy férfi alkoholfüggővé válik, mint annak, hogy egy nő tegye ugyanezt - írja a pénzcentrum. Az alkoholizmus ugyanis okoz agyi elváltozásokat is, amely megnehezíti a leszokást. A legutóbbi vizsgálatok alapján viszont a nőknél nem látszódik az az agyi aktivitás, amely
szept. 19
9:09
Ma reggel erősödött a forint (ProfitLine)
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben a nemzetközi bankközi piacon kedd reggel.
szept. 19
9:09
2 hónapos csúcson a japán tőzsde (Portfolio)
Tegnap Amerikában még új csúcsra tudtak emelkedni a vezető részvényindexek, azonban Európában némi megtorpanás látszik, a vezető részvényindexek mérsékelten esnek a nyitáskor. Bezzeg a magyar tőzsde felülteljesítőként 0,2 százalékos...
szept. 19
9:09
Angol foci: Van még olyan rekord, amellyel büszkélkedhet Mourinho (Agroinform)
Ha vasárnap és hazai pálya, akkor José Mourinho. A portugál verhetetlen ilyen körülmények között.
szept. 19
9:09
"A házamról lerepült a tető" - Lecsapott Dominikára a hurrikán (ATV)
A katasztrófával fenyegető, ötös fokozatra erősödött hétfő estére a karibi térség keleti részében tomboló Maria hurrikán, amely helyi idő szerint kedden éjfél körül lecsapott Dominica szigetére (Dominikai Közösség).
szept. 19
9:11
Tegnap már hozták a kötelezőt Matolcsyék - de ma jön a java (Portfolio)
Ma ülésezik a monetáris tanács, a jegybank döntéshozó testületétől lazító lépéseket vár a piac. A forint már eddig is gyengült, kérdés, hogy a hírre tovább süllyed az árfolyam, vagy jön a korrekció. Tegnap arról döntött...
szept. 19
9:13
Mi fán teremnek a strukturált betétek? Az MNB elmagyarázza (Portfolio)
Az utóbbi évek alacsony kamatkörnyezetében az ügyfelek, a bankok - és ennek nyomán a pénzügyi felügyeletek - figyelme is megélénkült az ún. strukturált termékek iránt. A strukturált termékek lényeges jellemzője, hogy a konstrukcióban...
szept. 19
9:15
Ezt mondta a bíróságon a szír édesapa, miután nevetgélve taposták kisfia fejét a 12 éves brit fiatalok (Blikk)
Manchester - Egy 13 éves kisfiú a bíróságon mesélte el, hogy egy csapat gyerek, akik között több 12 éves is volt, megverte őt az utcán.
szept. 19
9:15
Ennél cukibb ma már nem lesz - kutya zavarta meg a focimeccset, majd interjút is adott - videó (Blikk)
Egy kutya rohant be a pályára a mérkőzés kellős közepén. Interjút is kértek tőle, ám ő diplomatikus válaszként elrágcsálta a mikrofont.

Keresés