Magyar idő szerint este nyolc órakor teszi közzé kamatdöntését a Fed, majd fél órával később kezdődik Janet Yellen elnök sajtótájékoztatója. Most kezd beszélni Yellen 2017.09.20 20:31Az első percekben nem lesz meglepetés, mivel...
A legutóbb elődöntős Liverpool számára gyorsan véget ért az angol labdarúgó-Ligakupa 2017/18-as kiírása, miután a 32 között 2-0-ra kikapott a Leicester City vendégeként.
A Ryanair öthetes járattörlési időszakában érintett mintegy 315 ezer utasból szerdáig 238 ezren kérték a jegyük átfoglalását vagy az ár visszatérítését – derül ki légitársaság MTI-hez eljuttatott közleményéből.
A Ryanair öthetes járattörlési időszakában érintett mintegy 315 ezer utasból szerdáig 238 ezren kérték a jegyük átfoglalását vagy az ár visszatérítését - derül ki légitársaság MTI-hez eljuttatott közleményéből.
Szlovákiában a megyei önkormányzatok szintjén sok dolog dől el, ezért nagyon fontos, hogy a felvidéki magyarság megerősítse képviseletét a novemberi megyei választásokon – jelentette ki Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkára szerdán Pozsvonyban, miután találkozott a Magyar Közösség Pártjának (MKP) vezetőivel a felvidék
Egyre több jel utal arra, hogy fordulat történt a mezőgazdaság finanszírozásában, a hitelállomány töretlenül nő a szektorban – mondta a Földművelésügyi Minisztérium (FM) agrárgazdaságért felelős államtitkára szerdán Budapesten, az országgyűlési mezőgazdasági bizottságának ülésen.
A legnagyobb szolgáltatók nevében szedik áldozataikat a csalók. A Ripost utánajárt, milyen módszerekkel próbálkoznak napjaink átverői. Segítünk, hogy ne legyél áldozat.
Az egyik legutálatosabb háztartási munka az ágyneműhúzás. Fogadjunk, hogy te is gyakran tolod magad előtt napokig, hetekig. Meg fogsz döbbenni, miért is olyan nagy baj ez!
Az iraki Kurdisztán függetlenségéről szóló népszavazás visszavonását kérte szerdán Maszúd Barzáni iraki kurd elnöktől Szaúd-Arábia, amely szerint a referendum kockázatos Irak és a térség számára - jelentette az SPA szaúdi állami hírügynökség.
A Korrupcióellenes Szövetség titkára 9 újabb korrupcióellenes népszavazási kezdeményezést nyújtott be. Kérdés, a Fidesz ezeket is inkább megtörvényhozza-e, hogy elkerülje a népszavazást.
Nagyobb gyengülésbe váltott a Wall Street a Fed döntése után Janet Yellen sajtótájékoztatója előtt. Az Apple és a 3M a nagy vesztesek 2017.09.20 20:40A Dow-komponensek közül továbbra is a technológiai papírok szenvednek:Minden pirosban...
Magyar idő szerint este nyolc órakor teszi közzé kamatdöntését a Fed, majd fél órával később kezdődik Janet Yellen elnök sajtótájékoztatója. Megtorpant a dollár 2017.09.20 21:25Nagyjából 1%-os erősödésben stabilizálódott...
Túl keveset tesz a nemzetközi közösség az új, hatékony antibiotikumok fejlesztéséért az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint. Jelenleg csak nagyon kevés kezelési lehetőség létezik a rezisztens kórokozókkal szemben - közölte szerdán a szervezet.
A Magyar Természetvédők Szövetsége azt kéri a kormánytól és az Országgyűléstől, hogy ne ratifikálják az EU-Kanada szabadkereskedelmi egyezményt (CETA), mivel véleményük szerint az abban szereplő befektetői bírósági rendszer veszélyt jelenthet Magyarországra.
A várt emelkedés helyett csökkent a használtlakás-értékesítések száma az Egyesült Államokban augusztusban. Az utóbbi öt hónapban egy kivételével mindig csökkenést mértek, annak bizonyítékaként, hogy a kínálat szűkössége visszaveti a vásárlást.
A kijevi parlament elnöke aláírta a jogszabályt, most már Petro Porosenko elnökön múlik, hogy megvétózza, vagy ő is aláírja-e a vitatott oktatási törvényt.
Idén is lesz Szent Mihály napi műsorfolyam itt a közmédiában október 1-én. Várjuk a nézők kisfilmjeit és fotóit, amiben mindenki megmutathatja kedvenc, gyermekkorát felidéző helyét, ahová szívesen visszamegy. Nagyon sokan jelentkeztek már, ne maradjon le Ön se!
A kisebbségi részvényesi jogainak megsértése miatt a Mol vitába keveredett kurdistztáni partnereivel, ami nemzetközi bíróságon végződhet - jelentette be az olajcég szerdán. A Mol 2009-ben 10%-os részesedést szerzett a Pearl Petroleum...
Az amazon.com szerdán bejelentette, hogy átvizsgálja honlapját, mert kiderült, hogy egy algoritmusuk segíti a felhasználókat bombakészítéshez alkalmazható alapanyagok megvásárlásában.
Különleges újítással próbálkozik egy gyerekkórház San Diegóban. A beteg gyerekeket nem kórházi ágyon tolják a műtőbe, hanem önállóan, távirányítós elektromos autóval gurulnak be az operációra.
A horvát költségvetés nem tudja fedezni az idei természeti csapások miatt fizetendő kártérítést, amely több mint a százszorosa a tervezettnek - közölte az állami kárfelmérő bizottság szerdán.