A havi adatok alapján június után júliusban is Magyarországon bővült a legnagyobb mértékben – 22,6 százalékkal – az építőipar termelése az Európai Unió 28 tagállama közül. Az EU statisztikai hivatala, az Eurostat tegnap közzétett jelentése szerint az év hetedik hónapjában hazánkat Svédország, Lengyelország és Szlovákia követte e sorban: a skandiná
A Magyar Építőipari Szakemberek Közössége minden építőiparban dolgozó szakembereknek elérhetővé tette kedvezményes csoportos felelősségbiztosítását. A nyitásra azért került sor, mert szeptember 1-től az építő szakmák újabb körének kell kötelezően biztosítást kötni.
Az agrárkapcsolatok további bővítéséről tárgyalt Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter japán kollégájával, Taniai Maszaakival, a japán Mezőgazdasági, Erdészeti és Halászati Minisztérium államminiszterével.
Térségünkben jelentős kihasználatlan potenciál van a biomassza-alapú gazdaság, azon belül is főleg a biomassza előállítás és –feldolgozás terén. A mai „Az együttműködések szerepe az ágazati kutatásban”című konferencia talán közelebb visz a változáshoz, hogy a kutatás-fejlesztéssel és innovatív megoldások alkalmazásával mi is fenntarthatóbb alapokra
Elindult a próbaüzem Miskolc legújabb éttermében. A Pizza, Kávé, Világbéke névre keresztelt belvárosi hely iránt hónapok óta hatalmas az érdeklődés, hiszen az Anyukám mondta tulajdonosai állnak mögötte. Pizza, Kávé, Világbéke...
Tizenhétezer katona részvételével megkezdődött szerdán Lengyelországban a Dragon-17 fedőnevű NATO-hadgyakorlat, az idei év legnagyobb ilyen lengyelországi gyakorlata.
Közel fél éve jelentette be a jegybank, hogy a lakáshiteleknél új minősítési rendszert vezet be, ami reményeik szerint a kamatok csökkenésével járt volna. Megnéztük, hogy mit mutatott a valóság, és tapasztalataink szerint volt minek örülni. A minősített hitelek kategóriájuk legjobbjai lettek, egy átlagos 10 millió forintos hitelnél alsó hangon is m
A kormány a Munkahelyvédelmi akció keretében költségvetési, az Ifjúsági garancia rendszer segítségével pedig európai uniós forrásokból támogatja a fiatalok foglalkoztatását – mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára szerdán Budapesten az #énjövőm- Regeneráció a munkaerőpiacon-Szakmai délelőtt a f
"Azért nem megyek el a szülői értekezletekre, mert ott állandóan pénzt követelnek tőlem" - sokan vannak ezzel így. A Magyar Szülők Országos Egyesülete szerint azonban az, hogy tanévkezdéskor különböző pénzbeli és természetbeni hozzájárulásokat...
A Dunán motorcsónakkal átszállított, a folyam romániai oldalán partra szálló szíriai bevándorlókat és egy bolgár embercsempészt fogtak el a román hatóságok a bolgár-román határszakaszon - közölte szerdán a román határrendészet
A Paks II. beruházásnál minden szerződéses munka előkészítése és lefolytatása a nyilvánosság előtt fog zajlani, teljes összhangban az európai uniós követelményekkel - mondta Alekszej Lihacsov, a Roszatom vezérigazgatója szerdán a leendő ötös és hatos blokk helyszínén, Pakson
Bár érthető Donald Trump Észak-Koreával szembeni dühe, önző dolog lenne az amerikai elnöktől, ha a tegnapi ENSZ-közgyűlésen elmondott beszédéhez hasonló retorikával nukleáris háborúba sodorná a térséget - írja mai véleménycikkében...
Közösségi mesemondás, bál, kórusünnep, operettgála, táncos rekordkísérlet, nemzetközi sakkverseny, rockmaraton, országos énekverseny, pesterzsébeti nőkről szóló színházi előadás, bábtalálkozó, dokumentum-bábjáték és slam poetry egyaránt szerepel abban az egyéves programsorozatban, amellyel megnyitásának századik évfordulóját ünnepli a Csili Művelőd
Csaknem 10 ezer olyan ítéletet tart számon az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB), melyeknek máig nem tettek eleget az Európa Tanács tagállamai, bizonyos esetekben már 25 éve várat magára a törvényszék döntésének végrehajtása - írta a Politico brüsszeli hírportál.
Ökrösi Leventét, a Wellness Eszközök Üzlet Kft. ügyvezetőjét kérdeztük a Lónyay utca 18/A alatt található Közérzetjavító és Wellness termékeket forgalmazó üzlet termékeiről, elégedett vásárlóiról és terveiről.
Több magyarországi folyón van árhullám a napokban hullott jelentős mennyiségű csapadék miatt. Két tározó is folyamatosan működik, lakott területek nincsenek veszélyben - derül ki az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) közleményéből, amelyet szerdán juttatott el az MTI-hez.