Meghaladta az 56 ezret a családi otthonteremtési kedvezmény szerződőinek száma, a kormányzat pedig a támogatás igénylésének további jelentős bővülésére számít. Hornung Ágnes államtitkár szerint az otthonteremtési program kedvező fejleménye lehet az is, hogy több, külföldön munkát vállaló szakember hazatérhet. Eközben a Miniszterelnökség koordinálá
Szerdán egy dunántúli megyeszékhelyen indul a Tesco országos szintű munkavállalói létszámfelmérése, amelynek célja, hogy boltméretekre és -típusokra lebontva meghatározza a megfelelő színvonalú szolgáltatás biztosításához szükséges minimális dolgozói létszámot - mondta Karsai Zoltán, a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete (KASZ) sztrájkbizotts
Az iraki kisebbség törekvéseit se Irán, se Törökország nem támogatja, hiszen attól félnek, ha sikerrel járnak, saját kurd népességük is felbuzdul majd az önállóságra. Az iraki kurdok szinte egyetlen partnere a térségben Izrael, akivel a barátság régre nyúlik vissza.
A fegyver- és lőszerraktár az ország középső részén, Kalinovka városának közelében van, Kijevtől 250 kilométerre délnyugatra. A robbanások kedden késő este történtek. Az ukrán belügyminisztérium szerint áldozatok nincsenek. A hatóságok biztonsági megfontolásból az egész várost és még a környező falvakat is kiürítették. Az idén ez már a harmadik ily
Manapság egyre kelendőbbek a BMW-k összkerékhajtással, ezért többnyire mi is xDrive-val kapjuk a tesztautókat. Most viszont nem rontották el a konfigurációt, végre hátsósként hajthattuk meg a 326 lóerős 440i-t.
Magyarország kilenc hellyel került előrébb a világ országainak versenyképességi rangsorában, amelyet a korábbi évekhez hasonlóan az idén is Svájc vezet a Világgazdasági Fórum (World Economic Forum - WEF) kedden éjjel közzétett jelentése szerint.
A kurd elnök szerint népe megszavazta a függetlenséget, persze ez nem meglepetés. Most jöhet a neheze: megegyezni a szomszédokkal és a nagyhatalmakkal, fenntartani a gazdasági kapcsolatokat, működőképessé tenni az új országot. Van tapasztalatuk, belejöttek a harcba, és sokfelé találhatnak szövetségeseket, különböző okokból.
Novembertől már e-receptre írják fel a gyógyszereket az orvosok, ám a medicinák gyógyszertári kiváltása gondot okozhat azoknak az időseknek, akiknek memóriachip nélküli személyi igazolványa van - írta a Népszava szerdán.
Szlovák piaci elemzők arra figyelmeztetnek, hogy az új német kormánykoalíció érdekes változásokat hozhat az energetikai iparban és a Szlovákia zászlóshajójaként emlegetett autóiparban is. Kérdéses lehet az Északi Áramlat 2 gázvezeték megépítése és a belső égésű motorok hajtotta autók eladása is. Visszavetheti-e a szlovák autóipart, ha Németországba
Nemzetközi össztűz zúdult Ukrajnára, miután Petro Porosenko államfő hétfő este aláírta az országban élő kisebbségek nyelvhasználati jogait korlátozó ukrán oktatási törvényt.
Aki a leghangosabban sír, az kap fájdalomcsillapítót, aki legjobban sántít, az mankót, hogy tovább tudja húzni. Közben azonban egyre több probléma halmozódik fel.
Gyakori, hogy valaki a munkaviszonya, tanulmányai, nyugdíja mellett egyéni vagy társas vállalkozóként, illetve több vállalkozásból is szerez jövedelmet. Ismertetjük, hogy ilyen esetekben hogyan és mennyi tb-terhet kell fizetni.
Balog emberminiszter bejelentette: arra az eredményre a legbüszkébb, hogy a magyar gyerekek ötször tornáznak egy héten, többet, mint bárki bárhol Európában.
Közép-Európa egy feltörekvő, kiemelkedő régió, "ebben a régióban van a jövő" - mondta Orbán Viktor miniszterelnök szerdán a Szingapúrban rendezett szingapúri-magyar üzleti fórumon.
Váradi Helga csembalóművész jelenleg a Zürichi-tó partján fekvő Zollikon református templomának orgonistája. Koncerttevékenységei és egyházzenei munkája mellett a Zürichi Zeneművészeti Főiskola kutatási részlegének munkatársa, ahol Bartók Béla fiatalkori szerelméről, Geyer Stefi hegedűművésznőről gyűjt publikálásra anyagot. Első lemeze 2018 tavaszá
Szerdán továbbra is megmarad a kellemesebb őszi idő, így remek lehetőség nyílik a szabadtéri programokra. Mindemellett a szél többfelé okozhat panaszokat.
A magyar futsalválogatott kedden 6-4-es vereséget szenvedett Lengyelországban az Európa-bajnoki pótselejtező visszavágóján, így nem jutott ki a kontinensviadalra.
Farkas Gergely frakcióvezető-helyettes közölte a Jobbik szerint az európai béruniós kezdeményezés megoldás lehet a kivándorlás problémájára is - írja az MTI.