Egyszerűnek tűnő javaslatot adtak a Nordea Bank elemzői az automatizáció és robotizáció miatt rettegő kormányzati döntéshozóknak és politikusoknak: csak csinálják úgy, mint a skandináv országok. Biztosítsák már most a jövő gazdaságának...
Theresa May brit miniszterelnök személyes Twitter-üzenetben adott hangot szerdán mélységes csalódottságának, miután az amerikai kereskedelmi minisztérium súlyos büntetővámot rótt ki a kanadai Bombardier Aerospace repülőgépipari csoport újonnan kifejlesztett utasszállító típusára tiltott állami támogatás címén
Azt gondolhatnánk egy idő után, hogy még az autózás legelborultabb rajongói is meg tudják unni az eszeveszett driftelést, azonban Ken Block – és persze profi videós stábja – előadásában egyszerűen nem lehet ráunni az ordító motorokra, füstölő kerekekre és kilinccsel előre vett kanyarokra. Az amerikai pilóta és csapata ráadásul mindig kitalál valamit, amitől egyedi lesz az adott anyag: ezúttal a…
Érdemben növekedhet a beruházási ráta a következő időszakban az MNB inflációs jelentésében megjelent keretes írás szerint. A fejlesztéseket eddig a járműipari nagyberuházások hajtották, az év második felétől azonban a hitelfelvételből végrehajtott fejlesztések lehetnek a gazdaság motorjai.
Megjelent szerdán a Holosz Ukrajini című, hivatalos közlönynek számító lapban az új ukrán oktatási törvény, amivel hatályba lépett a jogszabály, amely az MTI által megkérdezett jogi szakértő szerint nemcsak az anyanyelvű iskolai oktatást korlátozza, de veszélybe sodorhatja a magántulajdonban lévő beregszászi II
Amszterdamot választanák új székhelynek a jelenleg Londonban működő, de költözni kényszerülő Európai Gyógyszerügynökség (EMA) munkatársai – írta a Politico.
Az ukrajnai oroszok elleni „etnocídiummal”, etnikai csoport tervszerű és szándékos elpusztításával vádolta meg Kijevet az ukrán oktatási törvény miatt az orosz Állami Duma által szerdán elfogadott nyilatkozat.
Az online vásárlás és banki ügyintézés mellett a megtakarítások során is egyre inkább teret nyerhetnek a webes felületek és telefonos alkalmazások. A hazai befektetők jelzései alapján egyelőre inkább az asztali eszközöket használják ilyen célból, a fejlesztések azonban ezen a területen is az okostelefonok irányába mutatnak – jelezte a K&H.
Napok óta az Egyesült Államok elnöke ellen formálódó, egyre gerjedő kampányról szólnak a tengerentúlról érkező sporthírek. Igen, a sporthírek. Kíváncsian várhatjuk, a Donald Trump elleni tiltakozás eléri-e az amerikai labdarúgás, a „soccer” ligáját, az MLS-t, mert ha igen, abból óhatatlanul nemzetközi botrány kerekedik.
Minden valószínűség szerint új politikai erő megszervezését fontolgatják az Alternatíva Németországnak (AfD) távozó vezetői, Frauke Petry társelnök és férje, Marcus Pretzell, a szövetségi parlamentbe (Bundestag) újonnan bekerült párt Észak-Rajna-Vesztfália tartományi szervezetének elnöke
Az amerikai és európai szabályozó szervek 2009 óta több mint 342 milliárd dollár értékben bírságoltak bankokat kötelezettségszegések miatt. Egy elemzés szerint ez az összeg 2020-ig a 400 milliárd dollárt is elérheti - írja a Reuters....
Szerdán az Európai Bizottság intézkedéseket terjesztett elő a schengeni térség megerősítésére. Naprakésszé teszik a határ-ellenőrzési kódexet, a belső határellenőrzések esetében is új szabályok lesznek. Emellett a Bizottság javaslatot...
Nem jelent újdonságot, hogy egyes állati betegségek országhatárokat lépnek át. Az már annál inkább, hogyan reagálnak ezek a változó és egyre kiszámíthatatlanabb éghajlatra. Tagországainak támogatásával ezért a FAO, az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete, nagyobb figyelmet szentel ezeknek – amely folyamat első lépése a ma Budapesten kezdő
Emeli bruttó 3 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát pénteken a Mol Nyrt., a 95-ös benzin ára nem változik. A benzin átlagára 349 forint marad, a gázolaj átlagára pedig 359 forintra nő. Az üzemanyag ára legutóbb szerdán...
Nagyjából 2000 UBS-es ügyfél keveredhetett adócsalási ügybe Németországban, a hatóságok ellepték a UBS több német bankfiókját is - számol be a hírről a Bloomberg. Adócsalási ügyben nyomoznak a német hatóságok, a gyanú szerint...
A Deutsche Bank online ügyfelei közül augusztus végén már többen intézték banki ügyeiket mobil eszközön, mint személyi számítógépen – közölte szerdán honlapján a bank.
Az iraki parlament felhatalmazást adott szerdán a kormányfőnek arra, hogy küldjön katonákat a vitatott hovatartozású, jelenleg kurd irányítás alatt álló, kőolajban gazdag Kirkuk térségébe, és vegye át az ellenőrzést az olajmezők felett – jelentette az iraki állami televízió
A prémium autókban manapság már rengeteg beállítási lehetőség van, kezdve a menetprogramoktól, a programozható hűtésen és fűtésen át egészen a menetstabilizáló beállításaiig – ezeket pedig néhány gombnyomással kezelhetjük. A JLR csoport legújabb fejlesztése azonban ezektől a „felesleges” állítgatásoktól is megszabadítana minket, méghozzá egy olyan rendszerrel, mely az időjárást vizsgálva magától…
Fertőzésekkel térhet haza az ember az edzőtermekből, ahol a gépek és eszközök egy része akár koszosabb is lehet, mint a nyilvános vécék ülőkéje – derült ki egy közelmúltbeli amerikai vizsgálatból.
A magyar kormány 2017 és 2019 között központi költségvetési forrásból összesen 4,6 milliárdos támogatást nyújt a Pécsi Vasutas Sportkör (PVSK) sportinfrastruktúra-fejlesztéseihez – jelentette be szerdán a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára Pécsen.