A Költségvetési Tanács (KT) idén kiemelt figyelmet szentel a közép- és hosszú távon fenntartható fejlődés és az államháztartás kölcsönhatásainak elemzésére - derül ki a KT idei első, csütörtöki ülését követően a parlament...
Újratárgyalást rendelt el csütörtökön a német szövetségi legfelsőbb bíróság (BGH) a Wuppertalban 2014-ben feltűnt önjelölt muzulmán "vallásrendőrség" ügyében.
Az Év Sportolója Gála szervezőinek egyik idei újítása, hogy a kategóriák három-három jelöltjeitől előre bekérték, hogy milyen zeneszámra szeretnének felvonulni a színpadra abban az esetben, ha ők nyerik meg a díjat.
A tavalyi évhez képest idén nem változik jelentősen a cafetéria-rendszer, ugyanakkor bizonyos pontokon bővül az igényelhető szolgáltatások köre. Egy friss kutatás szerint a biztosítás egyre nagyobb népszerűségnek örvend a fix juttatások között. Kockázati biztosítást ebben az évben is havonta a minimálbér 30 százalékáig adhat a munkáltató dolgozóina
Nem tervezi, hogy bármelyik BÉT-en forgó cégbe befektet a Konzum - tette közzé a cég csütörtök este a tőzsde honlapján. Ezzel vélhetően az utóbbi napok pletykáira reagáltak, melyek további felvásárlásról szóltak. A közelmúltban...
Újévkor sokan megfogadják, hogy jobban figyelnek majd a pénzügyeikre. Úgy látszik, hogy ez Magyarországon már nem puszta fogadalom, hanem valóság. Az előző évekhez képest jelentősen nőtt azok aránya, akik minden hónapban félreraknak...
Súlyos vízhiánnyal küzd a Dél-Afrikai köztársaság egyik fővárosa, Fokváros, illetve Dél-Afrika dél-nyugati csücske. A nagyvárosnak körülbelül három hónapra elegendő víztartaléka maradt.
Csütörtökön újabb hároméves csúcsra emelkedett a Brent típusú olaj jegyzése, 70 dollár felett is járt a hordónkénti ár. Az okokban nincs sok újdonság, hetek óta dönti a csúcsokat az árfolyam. 2014 decembere óta nem volt 70 dollár...
Sajnálkozás nélkül fog meghalni, mondta a leghíresebb francia színészek egyike, a 82 éves Alain Delon a pályafutása 60. évfordulóján adott interjújában, amelyet csütörtökön közölt a Paris Match.
Ha korábban már előfordult, hogy megcsalt a párod, valószínűleg az első kérdés amit feltettél magadban a következő volt: miért? Nos, nagyon úgy tűnik, hogy a félrelépés nem minden esetben utal arra, hogy valami nagy gond volt a kapcsolattal.
Tavaly átlagosan 8,2 százalékkal emelkedtek az élelmiszerárak a világban a piaci kereslet növekedésére. Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) csütörtökön közölt adatai szerint - a figyelembe vett termékfajták...
A műanyaghulladék teljes felszámolását célzó, negyedszázadra szóló környezetvédelmi stratégiát hirdetett meg csütörtökön a brit kormány. A programot személyesen Theresa May miniszterelnök ismertette. May kijelentette: a kormány...
Tizenhárom évig nem kért a labdarúgó-NB I-ből Huszti Szabolcs (34), de most már újra megfelel neki Magyarország első osztályú bajnoksága. A korábban a Ferencvárost és a Sopront erősítő, majd 2005 óta, azaz több mint egy évtizede Franciaországban, Németországban, Oroszországban és Kínában légióskodó játékos 2010-ben a válogatottságot is lemondta, s
Jelenleg nem megfelelő a világ atomfegyvereinek biztonsági védelme, így akár egy esetleges kibertámadás is a fegyverek véletlenszerű élesítéséhez vezethet - állapították meg a Chatham House brit tanácsadó cég szakemberei. Szerintük...
Együtt vagy külön. Esetleg egyedül. Egyikük a világ egyik legsikeresebb sportolója, másikuk a világ egyik legsikeresebb edzője, mégis most a legtöbben arra kíváncsiak, hogyan érkezik Hosszú Katinka és Shane Tusup az Év sportolója választás ma esti gálájára. A házaspár kapcsolata válságban van de az egyik hírportál hétfőn ismét közös fotót készített
A brit egyetemekre évente 230 ezer külföldi hallgató iratkozik be. A tandíjakkal és a diákok költekezése révén ez mintegy 20 milliárd fontsterling jövedelmet jelent a szigetországnak. Keresnek rajtuk a könyvüzletek, de az éjszakai mulatók is.
A pár idei első hivatalos megjelenése tegnap volt, egy brixtoni rádióállomást látogattak meg. De nincs megállás, jövő héten megint megjelennek a nyilvánosság előtt: Harry herceg és menyasszonya, Meghan Markle jövő héten a walesi fővárosba, Cardiffba utaznak.
Az utolsó simításokat is elvégezte sivatagjáró járgányán Vadász Zsolt és csapata, a Geonauták, akik a 120 ezer forintos Millenium Flacon névre keresztelt Trabanttal már harmadik alkalommal vágnak neki a Bamako Ralinak.
Hiába csökkent decemberben az élelmiszerek árindexe, összességében 2017-ben az éves átlag 8,2 százalékkal haladta meg a 2016-os értéket. Mérséklődtek a nemzetközi élelmiszerárak decemberben, különösen a növényi olajok...
Agyonlőttek két palesztin fiatalt izraeli katonák tüntetőkkel vívott összecsapásokban csütörtökön a Gázai övezetben és Ciszjordániában - közölték palesztin egészségügyi források és szemtanúk.
Fél százalék feletti pluszban vannak a Wall Street vezető részvényindexei, ami elsősorban az olajár emelkedésének és a technológiai szektor jó teljesítményének köszönhető.Kitart az emelkedés 2018.01.11 20:41Még mindig érezhető pluszban...
Az USA tőzsdéi újabb csúcsokra törnek, de a kötvénypiacról rossz hírek érkeztek, lehet, hogy onnét jön majd a negatív impulzus. A BUX ma emelkedett egy kicsit, főleg az OTP húzta. Az olaj a 70 dollárt ostromolja, a dollár nagyot gyengült. Korea a kriptodevizák kereskedésének betiltására készül.
Hiába január közepe: hó helyett hóvirág borítja a talajt. Pedig 31 évvel ezelőtt ezekben a napokban az egész ország megbénult: harmincötön túl szinte nincs olyan, akinek ne lenne emléke az 1987-es országos hókáoszról.
Lebontják azt a németországi gokartpályát, amely a legendás, hétszeres Forma–1-es világbajnok Michael Schumacher (49) nevét viseli. A 2013 decemberében súlyos síbalesetet szenvedő, azóta kórházi kezelésre szoruló pilóta testvéréhez, Ralf Schumacherhez (42), Heinz-Harald Frentzenhez (50) és a négyszeres vb-első Sebastian Vettelhez (30) hasonlóan a
Tegnapelőtt közzétettük az immár 8. Autó Pult Év Autói választás első négy kategóriájának a győzteseit, de ezzel még korántsincs vége: a 2017-es választásból további öt kategória legjobbjai hiányoznak. Keddi cikkünkben megígértük Önöknek, hogy még a héten kihirdetjük a hátralévő öt kategória dobogósait, úgyhogy nem is húzzuk tovább az időt máris következnek a legjobbak - így teljessé válik a…