Folyik Orbán Viktor miniszterelnök bécsi látogatásának előkészítése, a tárgyalásokra január 30-án kerülhet sor - reagált az MTI-nek az osztrák sajtóban megjelent hírekre Havasi Bertalan, a kormányfő sajtófőnöke.
Európa sorsdöntő évének nevezte 2018-at tegnap Orbán Viktor Berlinben, a legnagyobb német cégek vezetői előtt. A kormányfő az Axel Springer médiakonszern által szervezett gazdasági csúcstalálkozón – amelynek fő szónoka, díszvendége volt – hangsúlyozta: most kell megvédeni a schengeni rendszert, ha meg akarjuk őrizni, sőt növelni akarjuk versenyképe
A brit uniós kilépési kampány vezére, Farage egy televíziós vitában arról beszélt, hogy ha egy újabb népszavazáson a britek még nagyobb arányban utasítanák el az uniós tagságot, az lenne az igazán jó megoldás, mert az egy generációra lezárná a kérdést. Farage szerint egyes brit politikusok továbbra sem adták fel az ügyet, és a bennmaradás mellett é
A főváros környéki erdőkben csütörtök reggel öt vaddisznót fogtak be a Pilisi Parkerdő Zrt. szakemberei, ezzel egy év alatt százra emelkedett a területről sikeresen eltávolított állatok száma. Van azonban egy populáció, amely már nem hagyja el a belterületet.
Az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága elé várja Orbán Viktort a testület szocialista elnöke, hogy a miniszterelnök bemutassa a "Soros-terv" létezését alátámasztó bizonyítékokat.
Folyik Orbán Viktor miniszterelnök bécsi látogatásának előkészítése, a tárgyalásokra január 30-án kerülhet sor – reagált az MTI-nek az osztrák sajtóban megjelent hírekre Havasi Bertalan, a kormányfő sajtófőnöke.
A téli ünnepek idejére életbe léptetett tűzszünet ellenére folytatódnak a harcok a Donyec-medencében, az elmúlt napban három ukrán katona vesztette életét és négy sebesült meg a Moszkva által támogatott szakadárok támadásaiban - jelentette csütörtökön a kijevi hadműveleti parancsnokság
Kovács Zoltán szerint az ellenzék lejárató kampányt folytat a kormány ellen és folyamatosan hazugságokkal tömik a választók fejét. Az elmúlt hetek problémás kórházi eseteit és a tarnazsadányi iskola nehézségeit kiragadott eseteknek tartja, amikből nem szabadna általánosítani.
Herbert Kickl osztrák belügyminiszter (képünkön) tegnap kifogásolta, hogy magas a bűnözési ráta a menekültek körében, és a bécsi kormány szigorúbb fellépését ígérte az ügyben – jelentette az MTI. Kickl a 2016-ra vonatkozó biztonsági jelentést ismertetve a kormányülés előtt elmondta: a bűncselekmény elkövetésével gyanúsított külföldiek aránya 13
Az állami újraelosztás túlzott mértéke is akadálya lehet a magyar gazdaság versenyképességének, a közepesen fejlett gazdaságokban viszont fontos szerep jut az államnak a gazdasági növekedésben – erről is szó volt az InfoRádió Párbeszéd a gazdaságról című műsorában.
Minden társadalmi réteg helyzete javult az elmúlt években Magyarországon - mondta Harrach Péter, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) frakcióvezetője csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.
Márciusban sztrájkolnak az egészségügyi dolgozók, ha nem kapják meg a 40-50 százalékos béremelést, amely 130 milliárd forintba kerül – írja a Népszava.
Az elmúlt hétvégén hatalmas havazás volt a Francia-, és Olasz-Alpokban. Helyenként több, mint egy méter friss hó hullott, amely komolyan megnövelte a lavina veszélyt.
Összesen 4,25 milliárd forint támogatást kaptak a kórházak struktúraváltó fejlesztések előkészítésére az év végén - közölte az Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK) főigazgatója csütörtökön Makón.
A szénbányászat nagy úr Németországban, hiszen az ország hosszú távon lemondott az atomenergiáról. De azt, hogy ez még Schumacher családját is érintse, elég nehéz feldolgozni.
Nehéz nap lesz a Németországot kormányzó nagykoalíció megújításáról folytatott előzetes egyeztetések utolsó fordulója, és sok akadályt kell még elhárítani a megegyezés felé vezető úton - mondta Angela Merkel német kancellár, a Kereszténydemokrata Unió (CDU) elnöke csütörtökön Berlinben
Három településen tartanak időközi önkormányzati választást vasárnap: Mezőnagymihályon polgármestert, Kisszekeresen településvezetőt és képviselőket is választanak, Pusztahencsén pedig megismételt polgármester-választást rendeznek
Minimálbér-emeléssel kampányol az orosz államfő az elnökválasztás hajrájában. Vlagyimir Putyin független jelöltként vág neki az újabb megmérettetésnek.
Az elmúlt hétvégén hatalmas havazás volt a Francia-, és Olasz-Alpokban. Helyenként több, mint egy méter friss hó hullott, amely komolyan megnövelte a lavina veszélyt.
A Demokratikus Koalíciónak megfelel, hogy a köztársasági elnök a lehető legkorábbi időpontra írta ki a parlamenti választást, mert kevesebb mint három hónap múlva Orbán Viktor kormánya bukni fog - mondta az ellenzéki párt szóvivője újságíróknak csütörtökön
Harmincezer fős aktív magyar honvédségi állomány megalkotása a cél, ami 2026-ra elérhető - jelentette ki Simicskó István honvédelmi miniszter Székesfehérváron, a Magyar Honvédség Összhaderőnemi Parancsnokság parancsnoki beosztásának csütörtöki átadás-átvételi ceremóniáján.
Minél előbb, annál jobb - kommentálta Harrach Péter, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) frakcióvezetője csütörtökön, hogy Áder János államfő április 8-ra tűzte ki a 2018-as országgyűlési választást
Több mint egymilliárd forint fejlesztési forrást nyert el részben uniós, részben hazai pályázaton Békés városa - jelentette be Izsó Gábor (független) polgármester csütörtökön a helyi városházán tartott sajtótájékoztatón.
A Paksi Atomerőmű négyes blokkjával és annak hatásaival kapcsolatos adatokat folyamatosan ellenőrizni és értékelni kell - hangzott el az Országos Atomenergia Hivatal (OAH) évindító sajtótájékoztatóján. A mérések és elemzések alapján...
Ha nincs jobboldali tényújságírás, nincs korrekt tájékoztatás, amit mutat az is, miként számolt be a hazai média Guy Verhofstadtnak, az Európai Parlament liberális frakcióvezetőjének tegnapi kirohanásáról Lengyelország és Magyarország ellen.
Minden előrejelzés, előzetes várakozás, biztató külső körülmény ellenére ismét csalódást keltő adat érkezett a magyar iparból. Jobb híján ismét egyszeri hatásokkal magyarázzák a szakértők, hogy az autóipar ismét alulmúlta magát - a tavalyi stagnáláshoz képest azért így is fel tud mutatni némi növekedést az ipari szektor, de a 4 százalékos éves GDP-
A Paksi Atomerőmű négyes blokkjával és annak hatásaival kapcsolatos adatokat folyamatosan ellenőrizni és értékelni kell - hangzott el az Országos Atomenergia Hivatal (OAH) évindító sajtótájékoztatóján. A mérések és elemzések alapján...
Egyre népszerűbbek a főváros pesti oldalának külső kerületei. Az északi Újpest-Megyertől a keleti Rákosligeten át a déli Soroksárig tartó félkaréjban látványosan élénkül az ingatlanpiac.