Majdnem minden második projekt forráshoz jut a 2014–2020-as ciklusban, és minden igényelt három forintból kettőt odaad az irányító hatóság. Az átmeneti aránytalanság arra utal, hogy az infrastruktúra-beruházások után a kisebb cégek fejlesztései kaphatnak nagyobb teret.
Katinka és Shane Tusup válságba jutott házassága miatt a háromszoros olimpiai bajnok még mindig nem amerikai férjével készül: a Duna Arénát egyedül látogatja
Az építőipari termelés volumene 30,7 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbi, alacsony bázist 2017 novemberében. Mindkét építményfőcsoport termelése nőtt: az épületek építésének volumene 29,1, az egyéb építményeké 33,9 százalékkal. A szezonálisan és munkanaphatással kiigazított indexek alapján novemberben az építőipar termelése 1,4 százalékkal
Tavaly novemberben a mezőgazdasági termelői árak 7,7 százalékkal meghaladták a 2016 azonos időszakit, ami a növényi termékek árának 8,6, valamint az élő állatok és állati termékek árának 6,4 százalékos növekedéséből tevődik össze – jelenti a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Egyre több ország döntött úgy, hogy szuverenitásának védelmében növeli katonai erejét a nemzetközi jogrend leértékelődése miatt – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter hétfői moszkvai évértékelő sajtóértekezletén.
Az amerikai jegybank egyik vezetője figyelmeztetett. Szerinte túl alacsony a kamatszint, így egy újabb gazdasági visszaesés esetén nem lesz hatékony eszköz a Fed kezében.
Nagyobb odafigyelést igényel építtető és tervező részéről egyaránt az új építési és településképi követelmények betartása – hangzott el a településképi rendeletről és arculati kézikönyvről szóló konferencián. Azokon a településeken, ahol ezek a dokumentumok nem készültek el, az önkormányzatnak jelenleg nincs beleszólása abba, mi épül.
Ha az ember külföldön jár, igyekszik a lehető legtöbb helyi jellegzetes ételt megkóstolni. Persze, ebben az esetben nincs összehasonlítási alap az itthonival, ezért most jön egy kis csavar.
A Hyundai Veloster előző generációja nálunk nem volt nagy sikertermék, amihez az is hozzájárult, hogy a forgalmazása idő előtt megszűnt Magyarországon. Ennek ellenére a sportos kompakt kap új generációt, olyannyira, hogy a kiszivárgott képeken már teljes valójában is láthatjuk az akár 275 lóerős modellt.
Múlt hét pénteken írtunk arról, hogy a KEG és az Est Media esetében a BÉT további 6 hónappal meghosszabbította a szankciós időszakot, amíg a vállalatok részvényeit elkülönítik, mivel a társaságok különböző kötelezettségeknek...
Vannak olyan betegek, akik a tünetek alapján egyik poliszisztémás (több szervet érintő) autoimmun betegségbe sem sorolhatóak be. Ennek az az oka, hogy a főbb autoimmun betegségek bizonyos tünetei egyszerre, egymást átfedő módon állnak fenn.
Hétfő reggelre tovább gyengült a dollár az euróval szemben, így 1,22 felett jár már a jegyzés. Közben a forint alig mozdul, a feltörekvő piacon viszont például a török líra ismét érezhető gyengüléssel kezdi a napot. A fentiek hatására...
Múlt hét pénteken írtunk arról, hogy a KEG és az Est Media esetében a BÉT további 6 hónappal meghosszabbította a szankciós időszakot, amíg a vállalatok részvényeit elkülönítik, mivel a társaságok különböző kötelezettségeknek...
A jegybank várakozásainak megfelelően a fogyasztói árak 2,1 százalékkal nőttek tavaly decemberben az előző év azonos időszakához képest, a piaci elemzők várakozása 2,2 százalék körül volt - mondta Várhegyi Judit, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) főosztályvezetője hétfőn az M1 aktuális csatornán.
Téli álomra szenderült a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) ADÓTraffipax oldala, ahol hétfőn délelőtt mindössze négy megye tervezett adóellenőrzései olvashatók – közülük egynél egy hónappal ezelőttiek az információk –, s csak egy megye, Szabolcs-Szatmár-Bereg közölte napokra lebontva, mikor, hol tervez ellenőrzést az adóhatóság.
Leszakadt hétfőn egy födém a jakartai tőzsde egyik épületében, legalább 28-an megsérültek – jelentették hírügynökségek tisztségviselők és helyi tévék beszámolói alapján.
Szijjártó Péter külügyminiszter beszélt a legújabb fejleményekről. Az oktatási törvény módosítása után más területeken is nehezítenék a magyarnyelv-használatot.
Várhatóan legalább az egyik nagy hitelminősítő felminősíti Magyarországot 2018-ban, ami az állampapírok befektetői bázisát is szélesíti - olvasható az Erste Bank hétfő reggeli elemzésében. A cég szakértői szerint az első negyedév...
A kampányhelyzet megköveteli, hogy legyen miniszterelnök-jelölti pozíció az Együttben is - ezzel indokolta megválasztását Szigetvári Viktor a Startban.
Hét nap híján pont egy éve szenvedett súlyos sérülést Altenmarkt-Zauchensee-ben Miklós Edit, a szocsi olimpia lesiklóversenyének hetedik helyezettje. Szombaton a sors ismételte önmagát: Bad Kleinkirchheimben, a szuper-óriásműlesikló világkupafutamon méterekkel a célba érkezés előtt újból elszakadt a keresztszalag a térdében, csak ezúttal a jobb l