2018. január 18. csütörtök

jan. 18
13:16
A Telenor évi negyven óra tanulásra ösztönzi a dolgozóit (vg.hu)
A Telenor az elmúlt évben 120 millió forintot fordított képzésekre, és várhatóan az idén is hasonló összeget költ a területre
jan. 18
13:18
Jó ideig járhatatlan lesz az M0-s nyugati szakasza (Infostart)
Eredménytelenül zárult az első tervezési eljárás, újat kell kiírni. Kérdéses, mikor készül el az utolsó szakasz.
jan. 18
13:18
Kiderült: sok év után ez a szereplő tér vissza a Barátok köztbe (Blikk)
Számítottál erre?
jan. 18
13:18
Nyugdíjasok százezrei térhetnek vissza a munkaerőpiacra (vg.hu)
Országjárás indul a közérdekű nyugdíjas szövetkezetek népszerűsítésére, amelyből eddig összesen 91 alakult meg.
jan. 18
13:18
Párbeszéd: A tekintélyelv helyett a kíváncsiságra építsen az oktatás (hirado.hu)
A Párbeszéd szerint az oktatásban a tekintélyelv érvényesítése helyett a diákok kíváncsiságában rejlő lehetőségekre kellene építeni.
jan. 18
13:18
Országok, amik Magyarországot is lehagyták a lakásárak emelkedésében (Portfolio)
Egy év alatt 4,6 százalékot drágultak a lakások az EU-ban, az eurózónában pedig 4,1 százalékos volt az áremelkedés. Magyarország 10,2 százalékos emelkedéssel még mindig az élmezőnyben van, de már nincs az első három hely egyikén...
jan. 18
13:18
Hidegadvekció tart felénk - megszólalt az OMSZ (Háziállat)
Péntek estig két front is érinti térségünket. Kezdetben melegedés várható, majd pénteken napközben már hidegadvekcióra számíthatunk. Folytatódik a változékony, az ilyenkor szokásosnál kissé enyhébb idő - írja az Országos Meteorológia Szolgálat (OMSZ).
jan. 18
13:18
A várandósság fokozza az asztmás tüneteket (hirado.hu)
Az asztmában szenvedő nők mintegy harmadának romlik az állapota a várandósság idején.
jan. 18
13:18
Ezer táncost várnak a szigetszentmiklósi magyar bajnokságra (m4sport.hu)
Négyszáz páros vesz részt a versenyen.
jan. 18
13:20
DK: A Fidesz nyelvtanfolyamokon készít fel ukránokat, hogy rájuk szavazzanak (hirado.hu)
A Demokratikus Koalíció alelnöke szerint a Fidesz közpénzből támogatott ukrajnai nyelviskolákban készíti fel az ukránokat a magyar állampolgársági vizsgára, hogy áprilisban már a kormánypártra szavazhassanak.
jan. 18
13:22
Vona így segítené a fiatalokat (hirado.hu)
A fiataloknak szóló oktatási és otthonteremtési választási vállalásokat ismertetett Vona Gábor, a Jobbik miniszterelnök-jelöltje csütörtökön, Budapesten tartott sajtótájékoztatóján.
jan. 18
13:24
Szép meglepetést hozott a Morgan Stanley (2.) (Portfolio)
A vártnál 0,3 milliárd dollárral jobb, 9,5 milliárd dolláros bevételről számolt be 2017 negyedik negyedévére vonatkozóan a Morgan Stanley. Tisztított egy részvényre jutó eredményük (EPS) pedig 84 cent lett a várt 77 cent helyett. A...
jan. 18
13:24
Megjelent a Stop Soros törvényjavaslat (ATV)
A kormány csütörtökön nyilvánosságra hozta és társadalmi egyeztetésre bocsátotta a Stop Soros törvénycsomagot.
jan. 18
13:24
Sosem találod ki, hány éves ma Jakupcsek Gabriella (Ripost)
Január 18-án ünnepli születésnapját Jakupcsek Gabriella! A népszerű műsorvezető a Ripostnak adott exkluzív interjút a nagy napról, amit tervei szerint családja és barátai körében ünnepel meg.
jan. 18
13:24
Teljesen bepánikolt a net ezen a képen - te rájössz, hogy miért? (Ripost)
Viharos sebességgel száguldott körbe a neten ez a fotó. Első ránézésre nem is feltűnő, hogy miért.
jan. 18
13:24
Kollégiummal bővül a Madárfészek Ökölvívó Akadémia központja (m4sport.hu)
A kollégium szerkezeti átalakítások után a csarnokra épül.
jan. 18
13:24
Új rekord a magyar villamosenergia-felhasználásban (NRGreport)
A magyarországi villamosenergia-felhasználás 2,3 százalékkal nőtt 2017-ben - állapítható meg a Mavir Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító Zrt. honlapján közzétett adatokból.
jan. 18
13:26
A Shell bevásárolta magát egy napenergia farmba (NRGreport)
A Royal Dutch Shell hétfőn megállapodást kötött a Silicon Ranch Corporation 43,8 százalékának megvásárlásáról.
jan. 18
13:27
Ingyenes koncerttel emlékeznek Fábián Julira (Blikk)
Ingyenes koncerten emlékezik a decemberben fiatalon elhunyt Fábián Julira a hazai dzsessz színtér színe-java január 28-án a Jazz Clubban (BJC).
jan. 18
13:27
Elhagyta a munkahelyét, felmondtak neki. Jogosan? (Adózóna)
A munkavállaló köteles a munkaideje alatt munkavégzés céljából, munkára képes állapotban a munkáltató rendelkezésére állni. Az alábbi tanulságos eset munkavállalója a rendkívüli időjárási helyzet miatt megnehezedett hazajutásra hivatkozással, a munkaidő lejárta előtt két órával, a munkáltató kifejezett tiltása ellenére elhagyta a munkahelyét. A munkáltató azonnali hatályú felmondással megszüntette…
jan. 18
13:30
Minden repülőjáratot felfüggesztettek az erős szél miatt Amszterdamban (ProfitLine)
Minden csütörtöki járatot felfüggesztettek a viharos erejű szél miatt az amszterdami Schiphol repülőtéren, a holland vasúttársaság pedig leállította a vonatközlekedést az egész országban.
jan. 18
13:30
Lázár mindjárt kamerák elé áll (Portfolio)
Néhány hét szünet után idén először kerül sor Kormányinfóra, amelyen számos téma szóba kerülhet. Az eseményt figyelemmel követjük és szokás szerint hírfolyamunkban beszámolunk majd a legfontosabb információkról.Volt szerdán kormányülés...
jan. 18
13:30
Újabb multi érkezik Magyarországra (Pénzcentrum)
Újabb jelentős napelemgyártó cég termékei lesznek ezentúl elérhetőek Magyarországon. A külföldi vállalat a magyar mellett a lengyel piacon is megkezdi tevékenységét. A világ egyik legnagyobb szilíciumcella és napelem gyártója...
jan. 18
13:30
Gulyás Gergely: Soros kitiltható, ha nincs magyar útlevele vagy személyigazolványa (ATV)
Kitiltható Soros György Magyarországról, ha nem tudja a magyar állampolgárságát igazolni. Azaz, ha nincs érvényes magyar útlevele vagy személyigazolványa. Ezt Gulyás Gergely Fidesz-frakcióvezető mondta kérdésünkre egy mai sajtótájékoztatón.
jan. 18
13:30
Szijjártó utánanéz az ukrán nyugdíjak ügyének (HírTV)
Célpont című műsorunk derítette ki, hogy sokan azért létesítenek lakcímet Magyarországon, hogy nagyobb, magyar nyugdíjat kaphassanak.
jan. 18
13:30
Angelina Jolie, vagy Jennifer Aniston csókol jobban? Gerard Butler elárulta! (Glamour)
Hoppá!
jan. 18
13:32
Újra boldog Michelle Williams, eljegyezte a szerelme! (Glamour)
Ráfér már a boldogság
jan. 18
13:34
Megtört az átok Vanessa Hudgens felett, végre normális szettben ment az utcára! (Glamour)
Ezt mi is felvennénk!
jan. 18
13:36
Végre újra megmutatta milyen gyönyörű. Szűk melegítőből domborodik Katalin hercegné terhespocakja (Blikk)
Annyira bájos!
jan. 18
13:36
Sokkoló: csonttörésig vert egy kislányt a fiatal ökölvívó Szombathelyen (Blikk)
Brutális támadás áldozata lett egy 14 éves kislány hétfő este Szombathelyen.
jan. 18
13:36
Figyelő: Bukott kampányguruval erősített az MSZP (hirado.hu)
Elvesztett választások, elcsépelt közhelyek és hiteltelen jelszavak jellemzik a magyar szocialisták által frissen igazolt német kampányszakember eddigi tevékenységét – írja a Figyelő.
jan. 18
13:36
A társadalom lassíthatja az önvezető autók terjedését (HírTV)
Már az idén fellendülhet az önvezető autók kereskedelmi forgalma egyes iparági szereplők szerint.
jan. 18
13:36
Végre lépett a YouTube, törlik az összes ilyen videót (Femcafe)
Már éppen ideje volt.
jan. 18
13:38
Durva, ami ott történt! Sosem hallott részletek derültek ki Kasza Tibi esküvőjéről... (Blikk)
Nagyot néztek, amikor ez volt!
jan. 18
13:38
Elindult a „Stop Soros” társadalmi egyeztetése (hirado.hu)
A kormány csütörtökön nyilvánosságra hozta és társadalmi egyeztetésre bocsátotta a "Stop Soros" törvénycsomagot.
jan. 18
13:40
Mindent visz Jakupcsek Gabi. Elképesztő a kinézete pedig nem titok, hogy hány éves (Blikk)
A műsorvezető most ennyi.
jan. 18
13:42
Itt a lehetőség: mondd el, mit gondolsz a kormány anti-Soros tervéről! (Privátbankár)
A kormány nyilvánosságra hozta és társadalmi egyeztetésre bocsátotta a Stop Soros törvénycsomagot.
jan. 18
13:42
Változtatna az áfaszabályokon az Unió, itt a javaslat (Infostart)
Az Európai Bizottság új szabályokra tett javaslatot az egységes uniós áfaövezet létrehozása érdekében azért, hogy döntően csökkentse az Európai Unión belüli évi 50 milliárd eurós áfacsalás mértékét, miközben támogatja a vállalkozásokat és biztosítja az államháztartási bevételeket - közölte Valdis Dombrovskis csütörtökön.
jan. 18
13:42
Fékeznék Putyin propagandáját (Alternatív Energia)
Az álhírek és a szándékos félretájékoztatás terjedését megakadályozó lépéseket sürgetnek.
jan. 18
13:42
Jön az egységes európai áfaövezet? (Portfolio)
Az Európai Bizottság új szabályokra tett javaslatot az egységes uniós áfaövezet létrehozása érdekében azért, hogy döntően csökkentse az Európai Unión belüli évi 50 milliárd eurós áfacsalás mértékét, miközben támogatja a vállalkozásokat...
jan. 18
13:42
A Bevándorlási és Menekültügyi Hivatalhoz fordul a Jobbik (HírTV)
Az ellenzéki pártot az is érdekli, hogy kik jöttek titokban az országba, ezért kikéri a pontos adatokat. Közben a Fidesz frakcióvezetője is hallgat a befogadottak hollétéről.
jan. 18
13:44
Az Együtt és a Párbeszéd is támogatja a diáktüntetést (Alternatív Energia)
Holnap vonulnak utcára a fiatalok.
jan. 18
13:45
Hetvennyolc milliárdért értékesített kötvényeket az ÁKK (vg.hu)
A meghirdetett mennyiségnél 18 milliárd forinttal nagyobb összegben, 78 milliárd forintért értékesített 3, 5 és 10 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK)
jan. 18
13:46
Szegény tatárantilopokkal nagyon kibabrált a sors (Alternatív Energia)
Nem elég, hogy rendre orvvadászok és bozóttüzek tizedelik a populációt, most még ez is.
jan. 18
13:47
Donald Trump nagyon büszke (vg.hu)
Rekordokat döntő tőzsde, 17 éves mélyponton lévő munkanélküliség, versenyképesen bővülő GDP – Donald Trump első éve alatt nem lehetett panasz a gazdaság teljesítményére. Kérdés, mennyi köszönhető ebből az elnöknek.
jan. 18
13:48
Decemberben csak 6 percig sütött a nap Moszkvában (Háziállat)
A hónap többi részében felhők takarták az eget.
jan. 18
13:48
Kósa Lajos: A szövetkezet a legdemokratikusabb vállalkozási forma (hirado.hu)
A szövetkezet a legdemokratikusabb vállalkozási forma a nyugdíjasok esetében is.
jan. 18
13:48
Találkozások külföldön (autopro)
A Balassi Intézet idei tervei szerint Bakuban Petőfi-versek lesznek a metróban és a köztereken, Bukarestben pedig ismét megrendezik a már védjeggyé vált magyar zene fesztivált – derült ki a tegnapi budapesti sajtótájékoztatón, amelyen a tavalyi év összegzése mellett a fontosabb, idei rendezvényeket is beharangozták.
jan. 18
13:49
Elözönlik Európát a kínai turisták (vg.hu)
Az Európai Unió országaiba irányuló kínai turizmus megháromszorozódott az elmúlt tíz év folyamán, a kínaiak által eltöltött vendégéjszakák száma 2016-ban megközelítette a 25 milliót – közölte az Eurostat csütörtökön.
jan. 18
13:51
2025-től kizárólag elektromos és hibrid autókat gyárt a Peugeot-Citroen (Menedzsment Fórum)
És húsz év után visszatérnek az amerikai piacra is.

Keresés