Ha a jelenlegi népesedési folyamatokban nem következik be radikális változás, akkor a közép-kelet-európai országok nagy részének jelentős népességcsökkenéssel kell számolnia a 21. század közepéig - ezt a folyamatot ábrázolja a factsmaps.com...
A 2017-es évben is folytatódott a drágulás a magyarországi lakáspiacon. A múlt év harmadik negyedévében a hivatalos adatok szerint a használt lakásoknál a tiszta árváltozás alapján a 9,9 százalékkal drágultak az előző év azonos...
Nem csak az ár és a méret a fontos, hanem sok egyéb szempontot is meg kell vizsgálni a megfelelő lakás kiválasztásakor. Az alábbiakban összefoglaltunk néhány olyan dolgot, amire mindenképpen érdemes odafigyelni. A megfelelő lakás...
Öt és tíz éves futamidejű, monetáris politikai célú IRS-tendert tartott a Magyar Nemzeti Bank. A jegybank az öt éves lejáraton 35, a tíz éves lejáraton 40 milliárd forint értékben fogadott el ajánlatot.
A tavalyi negyedik negyedévében a teljes népesség kevesebb időt töltött a televízió előtt, mint az előző év ugyanezen időszakában a Nielsen Közönségmérés adatai szerint.
A BKV Zrt. idei bérfejlesztésének megvalósításáról is dönthet jövő szerdán a Fővárosi Közgyűlés. A Bagdy Gábor és Szeneczey Balázs főpolgármester-helyettesek által jegyzett - a budapest.hu oldalon csütörtökön közzétett...
Egy érdekes sajtóközlemény érkezett ma szerkesztőségünkhöz a Continentaltól, amiből a tavalyi gumiabroncs-körképbe nyerhettünk bepillantást, már ami a hazai értékesítési számokat illeti. A sajtóanyag értelmében tíz éve nem volt olyan erős az abroncspiac, mint tavaly, ami egyrészt jó hír, másrészt pedig egyben logikus, hiszen szerencsére az autópiac is évről-évre erősödik.
Teljességgel megalapozatlanok Rex Tillerson amerikai külügyminiszter arra vonatkozó kijelentései, hogy Moszkva nem teljesíti maradéktalanul az Észak-Korea ellen bevezetett szankciókból fakadó kötelezettségeit - jelentette ki Igor Morgulov orosz külügyminiszter-helyettes a TASZSZ-nak nyilatkozva.
A technológiai fejlődés, az önjáró autók, a digitalizáció nem csak a BMW által gyártott járműveket, hanem a vállalat üzleti modelljét is átalakítja – mondta Jens Monsees, a BMW Group alelnöke.
Rekordalacsony szintre süllyedt az első alkalommal munkanélküli segélyt kérők száma az Egyesült Államokban – a washingtoni munkaügyi minisztérium adatai szerint.
Szerencsés az, aki szinte soha, vagy csak ritkán érez bármilyen fájdalmat. A fájdalom nem más, mint a szervezetünk önvédelmi reakciója, amely jelzést küld számunkra, hogy figyelemmel kell lennünk valamely bennünk zajló káros hatásra, folyamatra. Fájdalmai mindenkinek lehetnek, csakhogy annak tudatosulása egyedi, személyenként változik.
A Miniszterelnökség a forrásátcsoportosítás lehetőségével élve, elsősorban megújuló energia felhasználásával történő, energiahatékonyság javítását szolgáló új, 35 milliárd forint keretösszegű pályázatot hirdetett a Vidékfejlesztési programban.
A norvég U20-as jégkorong-válogatott tagjai is részt vettek a győri kézilabdázónő, Nora Mörk privát képeinek terjesztésében, ráadásul kritikus pillanatban szembesítették a hokisokat tettükkel.
A rózsaszín álmoknak vége, a táblázat utolsó előtti helyéről folytatja a román első osztályú labdarúgó-bajnokságot a Sepsi OSK együttese. A cél a bennmaradás, a tét azonban nem csak a következő évi bajnoki besorolás.
Minden eddiginél több pincészet minden korábbinál több borral jelentkezett az idei Debrecen Város Bora versenyre, amelyen most első ízben nemcsak fehér és vörös borokat, hanem pezsgőket is lehetett nevezni - közölte a sváros polgármestere csütörtökön sajtótájékoztatón.
Sokkal több afrikai és latin-amerikai gondolja azt, hogy "jó napja van", mint például az európaiak. A magyar eredmények ilyen téren hasonlítanak az európai országok többségében mértekkel. A Pew Research Center Global Attitudes...
Sajátos módon ünnepelnek Erdély és Románia egyesülése kinyilvánításának a centenáriumán a székelyföldi Kovászna megyében: főként olyan emberek példáját mutatják fel, akiknek tevékenysége a románok és magyarok közeledését szolgálta.
A Fővárosi Közgyűlés jövő héten felhatalmazhatja a főpolgármestert, tárgyaljon a kormánnyal a Bálna Budapest Kereskedelmi és Kulturális Központ állam részére történő értékesítéséről egy csütörtökön előterjesztett javaslat szerint.
Az Egyesült Államok közép-atlanti térségében az előző havinál és a vártnál is mérsékeltebben nőtt a feldolgozóipar januárban – közölte a Fed helyi egysége csütörtökön.
Fejér megye több mint 25 milliárd forint támogatást nyert el az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program (EFOP) keretében, de ez nem a végleges összeg, mert vannak még döntés előtt álló projektek – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) európai uniós fejlesztéspolitikáért felelős államtitkára.
A felnőtt magyar internetezők saját bevallásuk szerint a karácsonyi ajándékokra tavaly hozzávetőlegesen 234 milliárd forintot költhettek, amelynek 42 százalékát körübelül 98 milliárd forintot online, 58 százalékát mintegy 136 milliárd forintot pedig offline üzletekben költötték el – derült ki az eNET Internetkutató decemberi és januári felméréseiből.
Decemberben a várnál kevésbé csökkent a lakóingatlanokra kiadott építési engedélyek száma az Egyesült Államokban, de nagymértékben visszaesett a megkezdett építkezések száma a washingtoni kereskedelmi minisztérium statisztikai intézete, a Census Bureau csütörtökön kiadott kimutatása szerint.
„Beszéljünk világosan. Senki nem akarja Soros Györgyöt kitiltani Magyarországról. A kormányban sincs senkinek ilyen szándéka”- a Miniszterelnökséget vezető miniszter ezt az ATV főmunkatársának kérdésére jelentette ki. Arról is kérdeztük: megérkezik-e a választások előtt új amerikai nagykövet, érdeklődésünkre a miniszter megerősítette: a kormány a f