Magyarországon ma akár 3-5 millió forintért is lehet gyereket venni - derül ki az RTL Klub Fókusz c. műsorából. Magyarországon egyre többen szeretnének gyereket örökbe fogadni. Ez azonban nem egyszerű feladat, sőt a procedúra...
Nem ma kezdte zenei pályáfutását Lukács Laci, a Tankcsapda frontembere. A rockzenész hosszú és élményekben gazdag karriert tudhat maga mögött, most pedig néhány személyes titkába is beavatta az olvasókat.
Andrej Babis, a legutóbbi csehországi választásokon a legtöbb mandátumot szerző ANO mozgalom vezetője azt szeretné, ha az új cseh kormányt államfőként Milos Zeman nevezné ki, még akkor is, ha elveszíti a jövő heti elnökválasztást, és a kormány február végéig megalakulna - derül ki abból az interjúból, amely csütörtökön jelent meg a Mladá Fronta Dnes című napilapban
Tavaly több jogszabályt is véleményezett a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara, idén tavasszal pedig működésképes lesz az országos jégkár-elhárítási rendszer.
Az egy térben játszódó néhány szereplős kamaradráma kedvelt műfaja a filmeseknek, főként a vendégségbe összesereglett ismerős vagy kevéssé ismerős baráti társaság körében kifakadó titkok, felszínre kerülő elhallgatások szülte konfliktusokat látjuk ismétlődni időről időre.
A MET csoport jóváhagyta a 17,6 megawattos Dunai Solar Park beruházási döntését, így hamarosan épülni kezd Magyarország egyik legnagyobb naperőműve Százhalombattán. A naperőművet 40 hektáron, részben a százhalombattai Dunamenti...
Az önvezető autókat jogosítvány nélkül is lehet majd használni. A gépkocsik száma az új megosztási módok elterjedése miatt drámaian csökkenhet, miközben a közúti forgalom az eddiginél is nagyobb lesz.
Andrej Babis, a legutóbbi csehországi választásokon a legtöbb mandátumot szerző ANO mozgalom vezetője azt szeretné, ha az új cseh kormányt államfőként Milos Zeman nevezné ki, még akkor is, ha elveszíti a jövő heti elnökválasztást...
Az Egyesült Államokban rendszeresen előkerül az egészségtelen élelmiszerek megadóztatásának kérdése, mivel a fejlett világban az USA-ban a legnagyobb probléma az elhízás. Most a VOX szentelt a témának külön cikket, megemlítve pozitív...
Tavaly a tőzsdén kereskedett alapok (ETF) és termékek (ETP) újabb rekord szintre, 4835 milliárd dollárra növelték kezelt vagyonukat, ami egy év leforgása alatt 36%-os vagyonnövekedésnek felel meg. Az ETFGI adatai szerint az ETF-ekben...
A Lexus LC papíron nagyon jól sikerült kupé, amelynek különleges megjelenéséhez ezen a szinten még bőven elfogadható 30-39 millió forintos árcédula társul – legyen szó erőteljes szívó V8-asról vagy hatékony hibrid hajtásról. Mi teheti még izgalmasabbá a képet? Hát persze, hogy a kabrió verzió!
Negyvenedik születésnapjára két nagy ajándékot is kapott az élettől Farkasházi Réka: harmadszor is anya lesz, valamint 14 év után kertes házba költöznek.
Orbán Viktor miniszterelnök csütörtök reggel az Országházban tárgyalt Jan Figellel, az Európai Unió vallásszabadságért felelős különmegbízottjával - közölte Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke az MTI-vel.
A pénzügyőrök több mint négy kilogramm marihuánát találtak egy személyautóban Röszkén - tájékoztatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön az MTI-t
Három településen tartanak időközi önkormányzati választást vasárnap: Szentlőrinckátán és Gerényesen polgármestert, Nemeskisfaludban településvezetőt és képviselő-testületet is választanak
Továbbra sem tudott emelkedni a még mindig rekordalacsony szinten álló üresedési ráta, az irodapiac azonban fontos fordulópont előtt áll. A tavalyi utolsó negyedévben közel 68 ezer négyzetméterrel bővült a hazai irodaállomány, a következő...