Meghalt Kálmán András, Dunaújváros egykori polgármestere, az MSZP volt országgyűlési képviselője - közölte a párt vasárnap. A volt városvezető 68 évesen, váratlanul hunyt el.
A magyar labdarúgó-válogatott új szövetségi kapitánya, Georges Leekens március 23-án hazai pályán mutatkozik be, az ellenfél Kazahsztán együttese lesz.
Szörényi Levente Kossuth-, és Erkel Ferenc-díjas zeneszerző, gitáros, énekes és szövegíró kapta idén a Kölcsey-emlékplakettet, a rangos irodalmi-művészeti elismerést a magyar kultúra napjának alkalmából adták át a szatmárcsekei református templomban vasárnap.
Moszkva - Eladta volna 13 éves lányának szüzességét egy 35 éves orosz nő, amikor lecsaptak rá a rendőrök. A kislány ártatlanságáért másfél millió rubelt, azaz nagyjából 7 millió forintot kértek volna egy üzletembertől.
Mi a helyes válasz a kormányzat agresszív politikájára – erre kereste a feleletet Krug Emília az ATV Egyenes beszéd című műsorában, erről kérdezte Kéri Lászlót. A politológus szerint a hatásos változat a társadalom tagoltságát feltáró, abból új politikát kialakító, intelligens, türelmes válasz lenne, ahelyett, hogy másolnák Orbán arroganciáját, mer
Igaz, magyar érdekeltség már nincs a budapesti BOK csarnokban rendezett asztalitenisz World Touron, azonban így is izgalmas döntők elé nézünk, melyeket az M4 Sport és az m4sport.hu élőben közvetít 14:55-től.
Véget kell vetni a megszorításokon alapuló politikának és a neoliberális szellemiségnek Európában, és ezt elérheti a Német Szociáldemokrata Párt (SPD), ha ismét kormányra lép a Kereszténydemokrata Unió (CDU) és a Keresztényszociális Unió (CSU) szövetségével – jelentette ki Martin Schulz, az SPD elnöke vasárnap Bonnban a párt rendkívüli kongresszusá
Sokan érzik úgy, hogy a negyedik, ötödik X után már esélyük sincs a fogyásra, hiszen a korábban működő diéták ekkor már eredménytelennek tűnnek. Valóban igaz, hogy ebben a korban már csak a szigorú koplalással szabadulhatunk meg a feleslegtől? Lóránth Kata a kilók elleni küzdelem leghatékonyabb módjáról beszélt.
Fucsovics Ádám a legjobb tizenhat között van az Australian Open nyílt teniszbajnokságon, amely a négy legnagyobb tenisztorna egyike a világon. Azzal, hogy a tornán a negyedik körbe került, beállította az eddigi legjobb magyar rekordját....
Manchester - Videóra vettek egy férfit, amint megpróbált elragadni egy 11 éves kislányt, aki épp az iskolából sétált hazafelé. A szülőket figyelmeztették, hogy az elkövető továbbra is szabadon van.
A jelenleg leginkább elfogadott prognózisokban előre jelzettnél kisebb lehet a klímaváltozás hatására a 21. század végére várható globális felmelegedés mértéke egy új, a Nature című lapban publikált jelentés szerint. Eszerint...
Eddig arról beszéltek a szakértők, hogy nem lehetséges átalakítani a VW-csoport csaló dízeles autóit, maga a konszern is elzárkózott a fizikai átalakítástól, a szoftvereket azonban a legtöbb esetben módosították (igaz, nem mindenhol...
A német közúti közlekedési hatóság (KBA) azt állítja, hogy az Audi legújabb, Euro 6-os dízelmotorral szerelt autóiban is talált olyan szoftvert, amely alkalmas a károsanyag-kibocsátás manipulálására.
A jelenleg leginkább elfogadott prognózisokban előre jelzettnél kisebb lehet a klímaváltozás hatására a 21. század végére várható globális felmelegedés mértéke egy új, a Nature című lapban publikált jelentés szerint. Eszerint...
Vasárnap eldőlhet, kormányt alakíthat-e Angela Merkel. A szociáldemokraták európai szolidaritást, a vállalatok méltányos adóztatását és a munkavállalói jogok erősítését kérnék cserébe.
Sehol nem kellett forgalomkorlátozást elrendelni az időjárás miatt, a gyorsforgalmi utak jól járhatóak és nincs elzárt település sem az országban - közölte a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatósága vasárnap az MTI-vel.
Sehol nem kellett forgalomkorlátozást elrendelni az időjárás miatt, a gyorsforgalmi utak jól járhatóak és nincs elzárt település sem az országban – közölte a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatósága vasárnap az MTI-vel.
Sehol nem kellett forgalomkorlátozást elrendelni az időjárás miatt, a gyorsforgalmi utak jól járhatóak és nincs elzárt település sem az országban – közölte a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatósága vasárnap.
Hiába szerzett gólt Szalai Ádám (30) a Bayer Leverkusen ellen, futballcsapata, a Hoffenheim mégis 4-1-es vereséget szenvedett hazai pályán a Bundesliga 19. fordulójában.