2018. január 26. péntek

jan. 26
13:42
Szabó Zsófi elárulta, lesz-e második babája (ATV)
A színésznő terhessége előtt több betegséggel is küzdött, melyek kihatással voltak a fogantatásra. Így még maga Szabó Zsófi sem biztos abban, születhet-e majd második babát. A színésznő 7 héttel ezelőtt adott életet kisfiának, Mendelnek.
jan. 26
13:45
Végre elárulták. Ide érkezik Kulcsár Edina és Csuti születendő gyermeke (Blikk)
Beszéltek róla.
jan. 26
13:48
A GVH helyszíni vizsgálatot tartott a Telekomnál és a Telenornál (Infostart)
Versenyfelügyeleti eljárásban vizsgálja a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a Magyar Telekom Nyrt. és a Magyar Telenor Zrt. között létrejött, a szélessávú szolgáltatásaikat biztosító együttműködést. A két cég közölte: együttműködnek a hatósággal, álláspontjuk szerint nem sértettek jogszabályt.
jan. 26
13:48
Paks II kiemelt értékű szerződését írták alá (AQUA)
Megszületett Paks II főberuházója és a GE Hungary konzorciuma között a turbinagépcsoportokra vonatkozó beszállítói szerződés. Az Alstommal közösen, a francia vállalat fejlesztésével pályázó GE Hungary Kft. 793,8 millió euróért vállalja a megbízást.
jan. 26
13:51
Így takarítanak fel a japánok a magányos emberek lakásásában haláluk után – galéria (Blikk)
Manapság annyi japán ember hal meg egyedül az otthonában, hogy külön iparág fejlődött ki azoknak a lakásoknak a takarítására, amelyekben olykor hónapokig fekszenek a holttestek. Sőt, már olyan biztosítást is köthetnek az ingatlankiadók, amelyek fedezik az ilyen típusú költségeket bérlőjük halála esetén.
jan. 26
13:51
Minden körzetben indít jelöltet a Jobbik (HírTV)
A párt péntek reggel hivatalosan is regisztráltatta magát a Nemzeti Választási Irodánál – írta közleményében Szabó Gábor pártigazgató.
jan. 26
13:51
Wow! Kisbabát vár a Barátok közt 23 éves színésznője, Nyári Dia – csodaszép pocakos fotó készült róla (Joy)
A fiatalok már nagyon várják a bébit!
jan. 26
13:54
Jó hír a betegeknek: olyan áfacsökkentés jöhet, ami már nagyon kellett (Privátbankár)
27-ről 5 százalékra mérséklődhet a gyógyászati segédeszközök áfája.
jan. 26
13:54
Orbán Viktor, mintha nem lenne a zsebében a magyar sajtó majdnem egésze, levelet is küldött a polgároknak a Stop Soros törvényről (444.hu)
Amiben tájékoztatja az állampolgárokat, hogy beterjesztették a törvényt, hátha valaki lemaradt róla.
jan. 26
13:57
Nagyot fordul az időjárás: a meteorológusok is ledöbbentek, milyen lesz a február (Blikk)
Lesz itt nagy változás...
jan. 26
13:57
Kínai dominancia a napelem gyártók szuperligájában (NRGreport)
A világ legnagyobb napelem gyártói között szinte csak kínai cégek találhatók. Egyetlen koreai tulajdonban lévő vállalat kapott helyet a Top10-es listán.
jan. 26
14:00
Kivont karddal küzdenek az elsőségért a cseh elnökjelöltek (Infostart)
Éles, több esetben személyeskedő szóváltások jellemezték a két cseh államfőjelölt utolsó nyilvános vitáját, amelyet csütörtök este közvetített a cseh közszolgálati televízió. A legutolsó felmérések nagyon szoros eredményt mutattak. Csehországban pénteken és szombaton tartják az államfőválasztás második körét, melyben eldől, hogy Miloš Zeman vagy Ji
jan. 26
14:00
Szabadnapos mentős élesztett újra egy 16 éves fiút (ATV)
Egy sportrendezvényen lett rosszul csütörtök este a 16 év körüli fiú, akinek újraélesztését egy szolgálaton kívüli mentő gépkocsivezető kezdte meg – írja Facebook oldalán az Országos Mentőszolgálat.
jan. 26
14:03
Nélküle már egy lépést sem tehet: fiatal és csinos Meghan Markle új asszisztensnője (Joy)
Végre megtudtuk, ki is ez a nő!
jan. 26
14:06
Új épületbe költözik a Gyermekek Háza (ProfitLine)
Új épületbe költözik a Gyermekek Háza, a tervek szerint a diákok a 2019/2020-as tanévben vehetik majd birtokba a mintegy 4500 négyzetméter alapterületű intézményt - közölte Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter, a főváros II. és III. kerületének fideszes országgyűlési képviselője pénteken Budapesten, sajtótájékoztatón.
jan. 26
14:06
Surranópályán törnek előre kis magyar bankok (Portfolio)
Ügyfélszámuk és méretük miatt sokkal több szó esik a hazai nagybankokról, mint a kisebbekről, pedig figyelemre méltó növekedést sikerült elérnie a kisebbek közül többnek is az elmúlt években. Valódi sikertörténetből viszont nagyon...
jan. 26
14:06
694 ezer hamis euróbankjegyet vontak ki a forgalomból tavaly (Pénzcentrum)
Enyhén nőtt tavaly a forgalomban lévő hamis euróbankjegyek száma, de az okozott kár csökkent - mutatják az Európai Központi Bank (EKB) adatai. Az EKB pénteken közölte, hogy a rendőrség, a kereskedelem és a bankok világszerte...
jan. 26
14:09
Hős: Szabadnapos mentős élesztette újra a 16 éves fiút (Blikk)
Egy sportrendezvényen lett rosszul pénteken délelőtt az a 16 év körüli fiú, akinek újraélesztését egy szolgálaton kívüli mentő gépkocsivezető kezdte meg, olvasható az Országos Mentőszolgálat Facebook-oldalán.
jan. 26
14:09
Beint a fogyasztói társadalomnak a Volvo (Kreatív Online)
És egy melankólikus szpotban az autóvásárlás helyett az előfizetéses autózás mellett áll ki.
jan. 26
14:09
"Nemzetbiztonsági területté" nyilvánítanák Székelyföldet (Gondola)
A Románia Modernizálásáért Nemzeti Koalíció (CNMR) szervezet azzal a kéréssel fordult a román állami intézményekhez, hogy nyilvánítsák "nemzetbiztonsági területté" a Székelyföldet is magába foglaló Hargita, Kovászna és Maros megyét
jan. 26
14:09
Párizsikat teszteltek, mutatjuk az eredményt (Kripto Akadémia)
Egy osztrák termékben túl sok víz volt.
jan. 26
14:09
Február 2-án érkezik az új Mercedes A-osztály – itt az első ízelítő (Auto Pult)
A Mercedes-Benz hivatalosan is bejelentette, hogy a márciusi Genfi Autószalonon lerántja a leplet vadonatúj prémium kompakt modelljéről, az A-osztályról, azonban az online premierig addig nem kell várni: jövő pénteken már nagyjából mindent tudni fogunk az újdonságról. Addig sem maradunk információ nélkül: befutott az első ízelítő, ami egészen sokat láttat.
jan. 26
14:09
Csak egy egyszerű fekete ruha: Alessandra Ambrosio még így is egy istennő! (Glamour)
A kiegészítőket imádjuk!
jan. 26
14:09
Imádjuk ezt a képet: így nézett ki Rubint Réka és Schobert Norbi 16 évvel ezelőtt! (Joy)
Nagyon cuki fotót posztolt Rubint Réka!
jan. 26
14:11
Átadták az M1-esen a tengelysúlymérő ikerállomást (Gondola)
Átadták az M1-es autópályán Mosonmagyaróvár közelében, a Lajta pihenőhelyen a túlsúlyos teherautók kiszűrését szolgáló tengelysúlymérő ikerállomást pénteken
jan. 26
14:11
200 kérdés 200 válasz a rákról – ingyen (Kripto Akadémia)
Csaknem minden tudnivaló a veserákról, a húgyhólyagrákról, a prosztatarákról és a hererákról.
jan. 26
14:11
Hamarosan bemutatkozik az új Volvo V60 – ezt tudjuk eddig (Auto Pult)
A márciusi Genfi Autószalon ad majd helyet az új Volvo V60 premierjének is, ám nem kell ahhoz a március 8-i kapunyitásig várni, hogy sokat tudjuk a svéd középkategóriás legújabb generációjáról.
jan. 26
14:11
Lea Michele nagyobbat villantott, mint Kim Kardashian! (Glamour)
De miért kellett ezt?
jan. 26
14:12
Az állam az egyik kezéből a másikba teszi a pénzt (Infostart)
A gyógyászati segédeszközök áfájának 5 százalékra csökkentéséről egyeztetett csütörtökön a Mozgáskorlátozottak Egyesületének Országos Szövetsége és partnerszervezetei, a kormányzati szereplőkkel.
jan. 26
14:12
Buffon fontos döntést hozott meg a pályafutásáról (Sport365)
A klub számára legyen a legfontosabb a megoldás.
jan. 26
14:12
Az éttermi szolgáltatások áfacsökkentése a bérfejlesztést szolgálja (AQUA)
Az éttermi szolgáltatások idei újabb áfacsökkentésével a kormány célja az, hogy az így megmaradt pénzt az ágazatban dolgozók bérfejlesztésére fordítsák a tulajdonosok, munkáltatók – közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) az MTI érdeklődésére.
jan. 26
14:13
Visszaalakul a Mercedes legendás roadstere – közeleg az új SL (Auto Pult)
A Mercedes-Benz leghíresebb modellje a G-osztály mellett – ami épp most lépett teljesen új generációjába – kétségtelenül az SL sportautó, ami immár mintegy 65 éve örvend folyamatosan töretlen népszerűségnek. A csúcstechnikával felszerelt luxusroadster jelenlegi, összecsukható keménytetővel és kétszemélyes utastérrel elérhető szériája már jó néhány éve van a piacon, így nem csoda, hogy megérkeztek…
jan. 26
14:13
A terhes Candice Swanepoel piacra dobta a világ legszexibb fürdőruháit (Glamour)
Megérkezett Candice Swanepoel saját fürdőruhamárkája
jan. 26
14:15
A bemutatás küszöbén áll a Hyundai luxus SUV-ja – gyári ízelítő képen (Auto Pult)
A Hyundai fontos újdonsággal készül a márciusi Genfi Autószalonra: a koreaiak európai csúcsmodelljükről, a méretes Santa Fe SUV vadonatúj generációjáról készülnek lerántani a leplet. Szükség is volt a vérfrissítésre, a jelenleg futó, két hosszúsággal (a ‘sima’ 4,7, a Grand kivitel pedig 4,9 méter hosszú) is elérhető Santa Fe ugyanis már 2013-tól húzza az igát, így nem számít frissnek a…
jan. 26
14:15
Itt az új kedvenc hajtrended: a fordított balayage! (Glamour)
Bolondítsd meg a fürtjeidet!
jan. 26
14:17
485 lóerővel érkezhet a konnektoros hibrid Porsche 911 (Auto Pult)
Zöld rendszám egy Porsche 911-en? A jelek szerint az ikonikus sportautó következő generációjára ez is megtörténik: a zuffenhauseni márka elektromos segítséget nyújt a boxerhatos turbómotornak. Mi lesz ebből?
jan. 26
14:18
Posztumusz Grammy-díjra jelölték Carrie Fishert (Blikk)
Carrie Fisher 2016 decemberében hunyt el tragikus hirtelenséggel, pont miután megjelent memoárja a The Princess Diarist.
jan. 26
14:18
Ezt imádni fogják az ízek szerelmesei: Készítsünk csokis mentolos ajakbalzsamot! (Blikk)
Tökéletes kombináció!
jan. 26
14:20
Ne költsünk feleslegesen: Koptassuk ki magunknak a farmerünket (Blikk)
Erre a célra tökéletes a régi, megunt farmerunk is!
jan. 26
14:24
„Amerika elsőként” - Trump megérkezett Davosba (ATV)
Amerika elsőként - ezt az üzenetet vitte a davosi Világgazdasági Fórumra Donald Trump. Az Egyesült Államok elnöke országa érdekeinek előtérbe helyezéséről beszélt a globalista konferencián.
jan. 26
14:24
Már legalább 37 halálos áldozata van a dél-koreai kórháztűznek (444.hu)
A sérültek száma 140 fölé emelkedett. Az épületben főleg idősek tartózkodtak.
jan. 26
14:24
Ismét nagyot balesetezett egy Tesla (Autónavigátor)
Még ma is érezni az utórezgéseit annak a 2016-os balesetnek, amiben egy Tesla sofőrje vesztette életét, mikor autója átment egy
jan. 26
14:27
Szabadnapos mentődolgozó mentette meg egy 16 éves fiú életét (Blikk)
A szabadnapos mentős nézőként volt jelen egy sportrendezvényen, ahol újraélesztett egy 16 év körüli fiút.
jan. 26
14:27
Észtország tiltakozik, mert Ukrajna megsértette (Gondola)
Ukrajna az "adóparadicsomok", azaz offshore-országok listájába sorolta Észtországot, az észt miniszterelnök személyesen tiltakozott a döntés ellen, amikor találkozott ukrán kollégájával a davosi Világgazdasági Fórumon - jelentette pénteken az UNIAN ukrán hírügynökség
jan. 26
14:27
Az év legviccesebb autó hirdetése: "Valaki takarítsa el ezt a sz.rt” (Femcafe)
Rég találkoztunk ennyire őszinte emberrel, az biztos.
jan. 26
14:29
A növekedés már nem uniós forrásoktól függ (Gondola)
Magyarország a technikai fejlesztés egyik központjává vált, a kormány a hétszeresét költi kutatás-fejlesztésre, mint elődje.
jan. 26
14:30
Komoly vetélytársak szövetkeznek az Amazon ellen (Menedzsment Fórum)
Az Amazon folyamatosan új területekre lép be, és veszélyezteti más piaci szereplők helyzetét, most viszont hazai pályán támadják be a céget.
jan. 26
14:30
Tálas Péter: Európának nem lesz közös hadereje (Infostart)
Tálas Péter szerint nem reális cél, ezért vélhetően nem is valósul meg a közös európai hadsereg létrehozása, ugyanis túl sok kérdést vet fel a parancsnokságtól a bevetésekig.
jan. 26
14:31
Soros György Davosban megtartotta a kampánynyitóját (Gondola)
Soros György Davosban megtartotta valótlanságoktól hemzsegő és Magyarországra sértő kampánynyitó beszédét - mondta Gulyás Gergely.
jan. 26
14:33
8 fájdalmasan feltűnő filmes baki, amit eddig senki sem vett észre (Femcafe)
Te kiszúrtad őket?

Keresés