Karácsony Gergely köpönyegforgató, alig tudja követni bárki is, hogy valójában milyen hazát szeretne - közölte Hidvéghi Balázs, a Fidesz kommunikációs igazgatója a Párbeszéd és az MSZP miniszterelnök-jelöltjének szombati nyilatkozatára közleményben reagálva
Hegyi rendőrök felügyelik a sí KRESZ betartását, és büntetik a veszélyesen közlekedőket néhány alpesi ország hegyi lejtőin, ugyanis nem csak a felelőtlen síelőkkel van gond, hanem egyre többen részegek csúszkálás közben. Egy felelőtlenségből, „hősködésből” bekövetkezett balesetnek pedig nem csak húzós anyagi következménye lehet.
Az Óbudai Egyetemen évek óta sikeresen működik a duális képzési forma, amely a hallgatói és gazdasági oldal igényeinek megfelelően folyamatosan bővül. A 2018-as tanévben az előzőhöz képest másfélszer több, 371 duális képzési helyet hirdet meg az Egyetem.
Már 66 ezer család vette igénybe 2015. júliusi indulása óta a családi otthonteremtési kedvezményt (csok) - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család- és ifjúságügyért felelős államtitkára szombaton Budapesten,...
A Demokratikus Koalíció elnöke feslett erkölcsű bűnszövetkezetnek nevezte a kormányt, amely elrabolta az ország tisztességét, lerombolta álmait és fogságba ejtette a nemzet becsületét. Gyurcsány Ferenc szombaton tartotta 14. évértékelő beszédét, amit az ATV is közvetített.
Húszezer németországi kurd tüntetett szombaton Kölnben amiatt, hogy Törökország haderejével egy hete támadásokat intéz Észak-Szíriában kurd erők ellen. A demonstrációt a rendőrség feloszlatta, mert a tüntetők tiltott jelképű zászlókat lobogtattak.
Szégyenteljesnek nevezte Angela Merkel, hogy országában egyetlen zsidó intézmény sem működhet rendőri védelem nélkül, a német kancellár a szokásos szombati videóüzenetében foglalt állást ebben a témában a holokauszt áldozatainak nemzetközi emléknapja alkalmából.
A brit üzleti szektor vezetőihez intézett közös nyílt levélben ecsetelte szombaton Londonban a brit EU-tagság megszűnése után tervezett átmeneti időszak előnyeit három szakminisztérium. A levél kiemeli, hogy az átmeneti időszakban érkező külföldi EU-munkavállalóknak már regisztrációs kötelezettségük lesz, de semmiféle adminisztratív akadály nem gát
Jane Haining sok gyermek életét mentette meg a II. világháború során, azzal, hogy a saját életét feláldozta. Nem csak Magyarországon, hanem Nagy-Britanniában is megemlékeznek a skót lányról.
A brit üzleti szektor vezetőihez intézett közös nyílt levélben ecsetelte szombaton Londonban a brit EU-tagság megszűnése után tervezett átmeneti időszak előnyeit három szakminisztérium. A levél kiemeli, hogy az átmeneti időszakban érkező külföldi EU-munkavállalóknak már regisztrációs kötelezettségük lesz, de semmiféle adminisztratív akadály nem gát
Nemrégiben értesülhettünk az idei Oscar-jelölt filmek listájáról, amelyek között 13 kategóriában nominálták Guillermo del Toro mexikói rendező alkotását, A víz érintését.
Kizárta az MSZP tagjai közül a hódmezővásárhelyi időközi polgármester-választáson függetlenként induló Hernádi Gyulát, mert a párt által támogatott jelölt ellenében indult a posztért - közölte a párt helyi szervezete szombaton az MTI-t.
A sör eddig a nagy nyári melegek kedvenc itala volt, de most beférkőzött a hideg idő italai közé. Ha unod a forralt bort, most mutatunk valami újat, amit otthon is érdemes kipróbálni.
Már 66 ezer család vette igénybe 2015. júliusi indulása óta a családi otthonteremtési kedvezményt (csok) - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család- és ifjúságügyért felelős államtitkára szombaton Budapesten, a XIV. Esküvő Kiállításon tartott sajtótájékoztatón.
Mivel a harmadik héten nem volt telitalálat, így most 445 millió forintért izgulhatnak a játékosok. Cikkünk folyamatosan frissül!Az Ötöslottó nyerőszámai emelkedő számsorrendben a következők:40; 68; 72; 73; KATT! Kapaszkodj...
A hosszú távú párkapcsolatokba egyszerűen kódolva van a vitafaktor, és ez olykor a legpiszlicsárébb, legjelentéktelenebb dolgokon robban ki. Na most ilyenekből gyűjtöttünk egy kosárra valót.
Levélben tájékoztatja a "Stop Soros" törvényjavaslatról az állampolgárokat a miniszterelnök - közölte a Kormányzati Tájékoztatási Központ a kormany.hu-n.
Kihúzták az Ötöslottó 4. heti nyerőszámait, a sorsolást ezúttal is élőben közvetítette a Pénzcentrum. Mivel ezen a játékhéten sem volt telitalálat, így az 5. héten 550 millió forint keresi majd gazdáját. Az Ötöslottó...