A Daily Stormert üzemeltető Andrew “Weev” Auernheimer legutóbb zsidó gyerekek lemészárlásáról beszélt egy podcastben. Jelenleg állítólag Ukrajnában bujkál.
A befektetések kiválasztása előtt mindenkinek mérlegelnie kell, hogy mekkora kockázatot tud vállalni - mondta Németh Dávid, a K&H Bank vezető elemzője szerdán az M1 aktuális csatornán.
Debrecen – Hátulról ment bele egy kocsiba, majd megfordult és elhajtott egy sofőr Debrecentől nem messze. Az Audi sofőrjét pár nappal később elkapták a zsaruk.
Rekordnak számító, majdnem hét tonna kokaint foglaltak le a belga és a holland vámhatóság emberei egy, az észak-belgiumi Antwerpen kikötőjébe érkező banánszállítmányt tartalmazó konténerben a tavalyi év végén – közölte Florence Angelici, a belga vámhatóság szóvivője szerdán.
Kihúzták a Skandináv lottó 1. heti nyerőszámait. Mivel ezen a játékhéten sem volt telitalálat, így a jövő héten 133 millió forintért izgulhatunk. A gépi sorsolás nyerőszámai emelkedő számsorrendben a következők:3; 6; 12;...
Hármasikreknek adott életet Fábián-Hüse Nikolett, aki még láthatta kisbabáit, majd összeomlott a keringése és meghalt. Szerdán temették el Hajdúszoboszlón.
Újabb történelmi rekordot állítottak fel a vezető amerikai részvényindexek: a Dow, az S&P és a Nasdaq is mindenkori csúcsán zárta a szerdai kereskedést.Hát ez csúcs! 2018.01.03 22:03A technnológiai és az energiaszektor vezényletével...
Debrecen – Szinte egyszerre lett félárva egy család három gyermeke a hajdúszoboszlói hármas ikrekkel! Édesanyjuk karácsony előtt egy héttel, rákos betegségben hunyt el.
A spanyol Király-kupa nyolcaddöntőjének első mérkőzésén az Atlético Madrid a harmadosztályú Lleida otthonába látogatott. A vendégek már az első félidőben 2-0-ra vezettek Diego Godín és Fernando Torres góljainak köszönhetően.
Nem a nyelv nem ismerése a probléma a bevándorlókkal kapcsolatban, hanem a munkához való hozzáállással, illetve a hozzá nem állással, mondta Kis-Benedek József.
Közös regionális fejlesztési bank alapításáról tárgyal Lengyelország és Magyarország – jelentette be szerdán Varsóban Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök.
Közös regionális fejlesztési bank alapításáról tárgyal Lengyelország és Magyarország – jelentette be szerdán Varsóban Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök.
Évekig tartó belpolitikai válság, majd hónapokig tartó patthelyzet és bizonytalanság után 2017-ben létrejött egy olyan macedón kormány, amely a várakozások szerint meg tudja oldani az ország diplomáciai gondjait, valamint a szomszédos országokkal fennálló vitás kérdéseket, és felgyorsíthatja Macedónia euroatlanti integrációját.
Közös regionális fejlesztési bank alapításáról tárgyal Lengyelország és Magyarország – jelentette be szerdán Varsóban Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök.
A TV2 már keresi azokat a profi és hobbi szakácsokat, akik megmérettetnék magukat a Séfek Séfe idei szériájában. Eközben az első győztes élete alaposan megváltozott.
A Varsóval szemben indított uniós eljárás jogtalan, Magyarország ebben az ügyben kiáll Lengyelország mellett - mondta Orbán Viktor miniszterelnök a TVP lengyel közszolgálati televízióban szerda este sugárzott interjúban.
Szülőhazájában kapott szobrot a Chelsea-vel angol bajnoki címet és BL-t is nyerő, ötvennyolcszoros ghánai válogatott Essien. A Kumasiban felállított szobor azonban egyelőre több kérdést nyitott meg, mint amennyit megválaszolt. Sokan máris minden idők egyik legelfuseráltabb focistaszobrához, C Ronaldo híres portréjához hasonlították. (via M4Sport)
A kirekesztett kaszt tagjai a Brit Kelet-indiai Társaság 1818-as győzelmére emlékeztek volna, napokon át tartó összecsapások és tiltakozások lettek ebből.
A Tesla hiába értékesített rekord mennyiségű autót a negyedik negyedévben, a Model 3 gyártását nem sikerült a várakozásoknak megfelelő mértékben felpörgetni és a jövőre nézve is rossz hírekkel szolgált a vállalat. A Tesla...
23 zsák van tele a ledarált dokumentumokkal. Sok mindent összeillesztettek már, de most várni kell egy fejlettebb szkennerre, addig újra kézzel próbálkoznak a kutatók.