A legnagyobb európai autómegosztó vállalat jöhet létre, ha egyesíti a BMW és a Daimler az autómegoszó szolgáltatásaikat. Célcsoportjuk a nagyvárosi fiatalok, konkurenciájuk amerikai és kínai. Óriási összeget költenek a projectre.
Szerdán kezdődött Németországban a fém- és elektronikai ipari dolgozók egész napos úgynevezett gördülő sztrájksorozata. A munkabeszüntetést az ország legnagyobb szakszervezete, az IG Metall szervezte, mivel nem tudott megállapodni az ipar képviselőivel a munkaidő rövidítésében valamint a bérek emelésében.
Szél Bernadett szerint Gyurcsány Ferenc épp úgy hazudik, ahogyan a Fidesz. A DK kijelentette, az LMP volt az a párt, aki kétharmadott adott a Fidesznek.
19 milliárd forint értékben bővíti és modernizálja budapesti központú nemzetközi járműparkját a Waberer's - írja a cég közleményében. A közelmúltban zárult éves járműbeszerzési tenderen négy cég kapott megbízást összesen...
Nem való kisgyerekeknek, mert nem elég érettek ahhoz, hogy megértsék az online kapcsolatok összetettségét és nem képesek még megóvni a magánéletüket sem.
Azzal, hogy a tavalyi éves átlagos infláció 2,4% lett, vannak olyan, inflációhoz kötött lakossági állampapírok, amelyek idén szép kamatokat fizetnek befektetőiknek. Bár más befektetéseknél ez nem szokatlan, a három éve kibocsátott...
A felújítások megvalósulása szempontjából kulcsfontosságú, hogy a háztartások miként teremtik elő az ehhez szükséges anyagi forrásokat. A legnagyobb szerepe a saját forrásoknak van minden épülettípus esetében, a hitelből való finanszírozás...
Czibere Károly bejelentette: Elindult a 2 milliárd 121 millió forint összértékű, elsősorban a hátrányos helyzetű édesanyákat és családjukat segítő babacsomagprogram.
A tegnapi ígéretnek megfelelően ma és holnap is a Freedom House szerint összeállított sajtószabadság világrangsorán 151-iknek besorolt Szingapúr vezető – és kitűnő, igen magas szintű – napilapjából, a Straits Timesból ismertetünk
A Fővárosi Ítélőtábla szerint ha közpénzről, közérdekű adatról van szó, a banktitok, mint az üzleti titok egy speciális fajtája nem vonható ki automatikusan a nyilvánosság kontrollja alól, ezért másodfokon is kötelezte az Eximbankot a kötött segélyhiteleivel kapcsolatos adatok kiadására – derül ki a Magyar Természetvédők Szövetségének közleményéből
A kínai ipari export növekedési ütemének a csökkenése visszahúzta a feldolgozóipari beszerzésimenedzser-indexet (BMI) januárban, de a mutató stabilan lecövekelt a növekedést jelző tartományban – közölte a kínai statisztikai hivatal. A szolgáltatási BMI ellenben továbbemelkedett.
A Telenor Magyarország jó eredményekkel zárta 2017 negyedik negyedévét a stabil árbevétel-növekedésnek és a jelentős költségcsökkentéseknek köszönhetően – derül ki a Telenor anyavállalatának szerdán közzétett jelentéséből.
Havazás a Szaharában, rendkívüli zord tél az Egyesült Államokban, pusztító ciklon Európa felett. Ezek csak az utóbbi néhány hét eseményei. Mi az oka a rendkívül szélsőséges időjárásnak? Tényleg a klímaváltozás áll e mögött?
Még a télben járunk, de lassan ideje kitalálnod, milyen legyen a nyári ruhatárad, mik legyenek az alapdarabok. Egy biztos, legyen köztük néhány csíkos holmi, ragyogni fogsz ezekben a cuccokban!
A köhögés soha nem normális állapot, annak mindig oka van, amit fel kell deríteni: ez lehet banális ok, mint a megfázás, de állhat komolyabb betegség is a háttérben.
Ha egy alacsony jövedelemmel rendelkező nyugdíjas szövetkezeti tagként visszamegy dolgozni, akkor akár meg is duplázhatja a nyugdíját - írja a HVG. Közben a friss hírek szerint már 20 ezer tagja van a nyugdíjas szövetkezeteknek. Nem...
Afganisztán területének hetven százalékán aktívak a tálib lázadók: négy százalékát ellenőrzésük alatt tartják, hatvanhat százalékán pedig nyíltan jelen vannak - állapította meg a BBC brit közszolgálati médium egy szerdán nyilvánosságra hozott jelentésében.
Magyarország ragaszkodik ahhoz, hogy az uniós agrártámogatások szintje ne csökkenjen és elveti azt a megoldást, hogy ennek mérséklését egyes tagországok saját állami támogatásaik emelésével ellensúlyozzák – mondta Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter szerdán az M1 aktuális csatorna reggeli műsorában.
Az akciós Nutelláért vívott harcból meglepően messzemenő következtetések vonhatóak le a francia gazdaságról: a gazdák jövedelme nagyon kevés, a lakosság vásárlóereje pedig gyenge. Mindkettőn megpróbálnak változtatni.
Lejár szerda éjfélkor a tavaly vásárolt országos és megyei éves autópálya-matricák érvényessége. A Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (NÚSZ) Zrt. korábbi tájékoztatása szerint az idei évre megváltott éves matricák...
Mutatunk 9 szobanövényt, amelyek a hálószobába téve tisztítják a levegőt, nyugtató hatásúak, ellazítanak és csökkentik a szorongást. A jó alvás titka a megfelelő szobanövény?
Elromlott a hangulat a délelőtt folyamán a magyar tőzsdén, különösen a kispapírokat ütik. Eközben az európai részvénypiacokon még kitartanak a pluszok.Zuhannak a Mészáros-papírok 2018.01.31 11:32Meredek esés indult el délelőtt a hazai...
Naponta újabb vádakkal támadja Szatmáry Kristóf kereskedelempolitikáért felelős miniszteri biztost a XVI. kerület ellenzéki országgyűlési képviselőjelöltje. A kormánypárti politikus a hatóság előtt kívánja bizonyítani, hogy az Együtt színeiben induló Vajda Zoltán és a 24.hu kormányellenes hírportál rágalmai alaptalanok.