Az ausztrál kormány szerdán rendkívüli vizsgálatot indított több ezer titkosított dokumentum ügyében, amelyeket két iratszekrényben találtak egy canberrai bútorboltban
Jövő évben lehet jogerős építési engedély a 2-es metró és gödöllői HÉV összekötésére, és a remények szerint a 2020 utáni európai uniós ciklusban elkezdődhet a beruházás - jelentették be a projektben érintett fővárosi kerületek polgármesterei.
A Magyar Ifjúsági Értekezlet (MIÉRT) szerint a román oktatási minisztérium diszkriminálja a magyar diákokat az angol nyelv és irodalomból rendezett tanulmányi versenyen, hiszen nem a magyart, hanem a román nyelvet kell alkalmazniuk az angol szöveg fordításakor
Átlagosan 11,5 százalékkal, reálértéken 8,7 százalékkal emelkedtek a magyarországi lakásárak 2017 harmadik negyedévében éves összevetésben, ami lassulás az előző negyedévben mért 15,4 százalékhoz, illetve a 13,0 százalékhoz képest - derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) szerdán közzétett lakásárindex jelentéséből.
Januárban 234 ezerrel nőtt az Egyesült Államok versenyszféráján belül a nem mezőgazdasági szektorban foglalkoztatottak száma - derült ki az ADP intézet jelentéséből. A 234 ezres januári adat jócskán felülmúlta a piaci várakozásokat...
Egyre nagyobb gondot jelent az illegális bevándorlás a 2015-ös menekülthullám idején még félreeső országnak számító Bosznia-Hercegovinában – írta az APA osztrák hírügynökség szerdán
Máris egymilliárd dollár veszteséget szenvedtek el az amerikai pénzügyminisztérium úgynevezett „Kreml jegyzékében” említett orosz oligarchák. A listán a teljes orosz kormánynévsor is szerepel és Putyin elnök ellenséges lépésnek minősítette azt. Egy szakértő szerint Washington az utolsó pillanatban változtatott a dokumentumon.
Donald Trump amerikai elnök kedd esti - hivatali ideje első - évértékelő beszédének alaphangja a legtöbb amerikai médium értékelése szerint optimista és a demokratákkal deklaráltan megbékélő volt, de minimum kérdéses, hogy lesz-e ennek folytatása, és a tettekben is megnyilvánul-e majd.
Elhunyt Azeglio Vicini, az olasz labdarúgó-válogatott egykori szövetségi kapitánya. A 84 éves szakembert kedden este érte a halál – közölte szerdán az ország sportági szövetsége. Vicini 1986 és 1991 között ült a válogatott kispadján.
Elérkezett az idő, hogy végrehajtsák a CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. és a Konzum Befektetési és Vagyonkezelő Nyrt. tervezett stratégiai együttműködésének lépéseit – erről tegnapi közgyűlésén döntött a CIG Pannónia.
A kriptovaluta és a mögöttük álló blockchain modell alapvetően átalakítja a pénzügyi viszonyokat, és sokkal biztonságosabb platformot biztosít - állították a meghívott szakértők az InfoRádió Aréna című műsorában. Mi köze a technológiának a 2008-as válsághoz? Mivel jár, hogy minden számlán szereplő összeg ismert lesz? Hogyan alakul át a ma ismert ba
Amundi Alapkezelő: "Ebben a hónapban jelentősen megemeljük a pénzpiaci eszközök arányát a részvények terhére. Hihetetlen erős évkezdésen vagyunk túl és az év egészére nézve is optimisták maradtunk, mert egyelőre nem látjuk...
Március 1-jétől átlépheti a 700 ezer forintot az üzletvezetők fizetése a Lidl-nél - jelentették be a bérfejlesztés új állomását nég a múlt héten. E kapcsán arra voltunk kíváncsiak, mennyire elérhetőek ezek a pozíciók ma Magyarországon....
Egészségi és biztonsági okok miatt nem engedték meg egy amerikai művésznek, hogy felvigye magával a United Airlines egyik járatára a terápiás háziállatként vele utazó páváját.
Az elmúlt évben az olimpiai pontszámítás alapján az MTK volt a legsikeresebb magyar sportegyesület. Ebből az alkalomból – is – tartott kedden sajtóértekezletet Deutsch Tamás, az 1888-ban alapított, s ekként idén 130 éves klub elnöke. De legalább ennyire aktuális apropó, hogy kilenc nap múlva kezdődik a phjongcshangi téli olimpia, s 38 év után újra
Jelentősen emelkedett a kerozin ára, és nőtt a társaság bérköltsége is. Ezért visszafogják a kapacitásukat, ami viszont kicsit felnyomhatja a jegyek árát. Más légitársaságoknál is ez jöhet.
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) tájékoztatja a horgászokat, hogy – a halgazdálkodás és a halvédelem egyes szabályainak megállapításáról szóló 133/2013. (XII. 29.) VM rendelet értelmében – 2018. február 1-jén, csütörtökön nulla órakor elkezdődik a csuka fogásának fajlagos tilalmi ideje. A tilalom március 29-én, a nap huszonnegyedik órájában végződik.
Budapest Alapkezelő: "Tizenegyesrúgáskor nagyjából fél másodperc alatt ér el a labda a kapuig. Az emberi reakcióidőt is figyelembe véve a focikapusok így nem várhatják meg a rúgás pillanatát - nincs más lehetőségük, mint hogy...
Nagymamám mindig ezt készítette, ha átmentek hozzá az unokák. Mi gyerekek, persze sosem tudtunk betelni az édes finomsággal. Mostanra viszont már felnőttünk, így akár magunknak is elkészíthetjük ebédre a jó öreg grízes tésztát. Most mutatok egy tökéletes receptet, próbáljátok ki bátran!
MKB-Pannónia Alapkezelő: "A növekedés vezérelt amerikai gazdaságpolitika, a laza japán, európai monetáris politika komoly támaszt nyújtott a kockázatos eszközöknek 2018 elején is. A kitörő befektetői optimizmus nemcsak a kérdőívekben...
Diófa Alapkezelő: "Nagy rallyt produkáltak a világ vezető részvényindexei januárban. A legnagyobb emelkedést a feltörekvő piacok és a főbb amerikai részvényindexek érték el, 6-8%-os mértékben. A jelentősebb európai részvényindexek...
Charlie, Ismerős Arcok, a Takáts Tamás Blues Band, Pál Dénes, Varga Miklós, Vastag Csaba, a Paddy And The Rats és még sok más ismert előadó gondoskodik idén is annak a sokezer embernek a szórakozatásáról, akik ebben az évben is ellátogatnak Miskolc belvárosába az év legnagyobb téli gasztronómiai eseményére, a Becherovka Miskolci Farsangra.
Magyarország első hivatalos esport-akadémiája nyílt meg január 30-án a Honvéd sportegyesület Dózsa György úti sporttelepén, melynek ott voltunk a megnyitóján.
Erste Alapkezelő: "Az év eddigi része a piacokon nagyjából visszaigazolta azokat a várakozásainkat, hogy a vártnál kedvezőbb gazdasági aktivitási adatok, az inflációs kockázat nagyon alacsony szintje és a jegybankok még mindig expanzív...
A közel-keleti helyzetről egyeztetett Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök szerdán Jeruzsálemben Sigmar Gabriel német külügyminiszterrel, tíz hónappal az után, hogy nem volt hajlandó őt fogadni az izraeli kormányt bíráló civil szervezetekkel fenntartott kapcsolatai miatt - jelentette a helyi média szerdán
K&H Alapkezelő: "Évtizedek óta nem volt tapasztalható ilyen erőteljes évkezdés a globális részvénypiacokon. Szinte az összes befektető egyformán gondolkodik: hiba lenne a készpénzen ülni és várni egy kiadós korrekcióra, amely...