2018. január 4. csütörtök

jan. 4
17:30
Orbán: Magyarország megemeli a kalapját az írek előtt (ATV)
A lengyel kormányfő előző napi látogatása után csütörtökön ismét egy európai miniszterelnökkel, Leo Varadkar ír kormányfővel találkozott Budapesten Orbán Viktor miniszterelnök, aki a tárgyalás utáni sajtónyilatkozatában Európa egyik legsikeresebb nemzetének nevezte az írt.
jan. 4
17:30
Minden aprót félretett, így lett új BMW-je (Autónavigátor)
A legapróbb pénzérmék megtartásával is össze lehet kaparni tisztességes megtakarítást. Idegesítő, nehéz, sok kell belőle, ha egyáltalán azt akarjuk, hogy
jan. 4
17:30
Völner már fel is adta a csekket Orbán felhívására (HírTV)
Az eddigi tapasztalok szerint a mintegy másfél millió szimpatizáns több száz millió forintot fog küldeni a Fidesz pártkasszájába.
jan. 4
17:31
Az 1945-ben elhurcolt németekre emlékeztek Bonyhádon (hirado.hu)
Az 1945-ben szovjet munkatáborokba hurcolt németekre emlékeztek csütörtökön Bonyhádon, a Petőfi Sándor Evangélikus Gimnáziumban túlélők és leszármazottaik az esemény 73. évfordulója alkalmából.
jan. 4
17:36
Hibázott a sorsjegyárus, ötmillió dollárt nyert egy nő (Spa Trend Online)
Két hétig könyvjelzőként használta, aztán egyszer csak lekaparta.
jan. 4
17:36
Fotó: Alonso már Daytonában (F1világ)
Január végén rajthoz áll a daytonai 24 óráson a kétszeres Forma-1-es világbajnok Fernando Alonso. A spanyol versenyző már az Egyesült Államokban tartózkodik, ma tartják ugyanis a legendás verseny médianapját, ahol természetesen neki is tiszteletét kell tennie. Alonso nemrég egy fotót töltött fel az Instagramra, melyen jól látszik az is, milyen sisa
jan. 4
17:36
Soha nem volt ilyen szoros a magyar-lengyel együttműködés (ProfitLine)
Szinte soha nem volt annyira szoros a magyar-lengyel együttműködés, mint napjainkban - hangsúlyozta Deák Dániel, a Nézőpont Intézet elemzője az M1 aktuális csatorna műsorában csütörtökön reggel.
jan. 4
17:36
Máris mondunk 5 érvet a kora reggeli edzések mellett (Player)
Ugyebár a jól ismert közmondás is úgy tartja, hogy aki korán kel, az bizony aranyat lel. Ez pedig tényleg így van, ha az újévi fogadalmad az volt, hogy kipattintod magad. A reggeli edzésnek egy csomó pozitívuma van, máris felsoroljuk őket.
jan. 4
17:38
Eltemették Albert Gábort (Spa Trend Online)
A Kossuth-díjas írót mintegy kétszázan kísérték utolsó útjára.
jan. 4
17:39
Megállították a magyar határon terjedő lángokat (Privátbankár)
Sikerült levágni a lángoló nagymajtényi gázkút fejét, lehetségessé vált a feltörő gáz befogása.
jan. 4
17:39
Újraindulnak a légi járatok Kairó és Moszkva között (vg.hu)
Elnöki rendeletben engedélyezte csütörtökön Vlagyimir Putyin orosz elnök – több mint kétéves felfüggesztést követően – a Moszkva és Kairó közötti rendszeres légi járatok felújítását.
jan. 4
17:40
Elfogták a sajóvámosi cserbenhagyót - Videó! (Spa Trend Online)
Egy 53 éves gyalogost gázolt halálra, majd továbbhajtott.
jan. 4
17:41
Ír kormányfő: Magyarország fontos gazdasági partner (vg.hu)
Erősek a kétoldalú kapcsolatok Írország és Magyarország között – hangsúlyozta Leo Varadkar ír kormányfő csütörtökön Budapesten.
jan. 4
17:42
Új gazdasági igazgatója lesz a Graphisoft Parknak (Portfolio)
2018. január 15-től Ormosy Gábor lesz a Graphisoft Park gazdasági igazgatója és befektetői kapcsolattartója - tette közzé a társaság. Ormosy Gábor pénzügyi és menedzsment-végzettséggel rendelkezik. Befektetési bankár volt a CA-IB-nél...
jan. 4
17:42
Salma Hayek fellibbentett szoknyával uralta a vörös szőnyeget (hirado.hu)
Sugárzott a magabiztosságot nyújtó gyönyörű estélyijében.
jan. 4
17:42
Szmókerriadó: Újra szövetségi hatáskörbe kerülhet a marihuána legalizációjának kérdése az USA-ban (444.hu)
A fű alapból most is tilos Amerikában, csak a tagállamoknak Obamáék megengedték, hogy önállóan döntsenek róla. A Trump-adminisztráció visszacsinálná.
jan. 4
17:45
Orbán Viktor: "erős évkezdet ez" (Infostart)
A lengyel kormányfő előző napi látogatása után csütörtökön ismét egy európai miniszterelnökkel, Leo Varadkar ír kormányfővel találkozott Budapesten Orbán Viktor miniszterelnök, aki a tárgyalás utáni sajtónyilatkozatában Európa egyik legsikeresebb nemzetének nevezte az írt.
jan. 4
17:45
Egykori jobbikos képviselő szerint Vona diktatórikusan, fejeket és életeket veszejtve viszi végig a néppártosodást (hirado.hu)
Bertha azt írja, muszáj megszólalnia a sok ezer jobbikos család miatt, akik 2010 és 2014 között anyagi áldozatot is vállalva álltak ki a párt mellett. A volt jobbikos szerin ők ma végtelenül csalódottak és reményt vesztettek.
jan. 4
17:46
Sikerrel indította az évet a TV2 (Ripost)
A Piramis és a Pénzt vagy éveket! bravúros eredményének köszönhetően szárnyal a TV2.
jan. 4
17:46
Vérlázító, mit műveltek az autópályán a fiatal magyar lányok (Ripost)
A 16 és 14 éves emődi lányoknak a rendőrségen kellett megmagyarázniuk tettüket.
jan. 4
17:48
Nagy bejelentést tett Gundel Takács Gábor (Ripost)
A népszerű műsorvezető a hivatalos Facebook-oldalán számolt be rajongóinak az új fejleményekről.
jan. 4
17:48
Salgótarján lehet az új befektetési sláger (TőzsdeFórum)
Nógrád megye és székhelye, Salgótarján is elkezdett felfelé kapaszkodni az ingatlanpiacon. Szinte az egyetlen nagyváros volt, ahol az elmúlt években estek az árak. Még mindig olcsók a lakások, de látva a tendenciát, nem lesz mindig így.
jan. 4
17:48
Putyin engedélyezte a Moszkva és Kairó közötti légi járatok felújítását (ATV)
Elnöki rendeletben engedélyezte csütörtökön Vlagyimir Putyin orosz elnök - több mint kétéves felfüggesztést követően - a Moszkva és Kairó közötti rendszeres légi járatok felújítását.
jan. 4
17:48
A Besiktastól igazol az Everton (m4sport.hu)
A török csatár a BL-nyolcaddöntőt cseréli a Premier League középmezőnyére.
jan. 4
17:54
Képgaléria – Csinos rajtrácslányok a 2017-es F1-es szezonból (F1világ)
A Forma-1 sportigazgatója, Ross Brawn nemrég egy lapinterjúban azt mondta, a száguldó cirkusz tulajdonosai mérlegelik, hogy szükség van-e a rajtrácslányokra az autósportok királykategóriájában. Nekünk azért vannak érveink! Nemrégiben egy szavazást is indítottunk ezzel kapcsolatban: arra voltunk kíváncsiak, Olvasóink szerint vajon valóban ki kellene
jan. 4
17:57
Terrorfenyegetés miatt szüntetet rendelt el egy egyetem (Privátbankár)
A malmői egyetem dolgozóit és tanulóit arra kérték, hogy ne menjenek be január 8-án.
jan. 4
17:57
Egy szervezeten múlik a BKV-s megállapodás (Infostart)
Két szakszervezet már elfogadta a BKV 12 százalékos béremelési javaslatát, az Egységes Közlekedési Szakszervezet viszont ragaszkodik a 15 százalékhoz. Nemes Gábor elnököt kérdeztük.
jan. 4
18:00
Civilek és felkelők lettek áldozatok légitámadások után Jemenben (USAracing)
Mintegy ötven civil és felkelő halt meg az elmúlt 24 órában a Szaúd-Arábia vezette arab szövetség légicsapásaiban a nyugat-jemeni Hodeida tartományban – közölték helyi egészségügyi tisztviselők csütörtökön.
jan. 4
18:03
Fegyverszünetet tartanak az olimpia miatt (Privátbankár)
Elmarad a februárra tervezett amerikai-dél-koreai közös hadgyakorlat.
jan. 4
18:03
9 laktató leves, ha maradt otthon egy csomag virsli szilveszterről (Mindmegette)
jan. 4
18:03
Könnyek között emlékezett Szalay Gyöngyire olimpiai bajnok barátja (Blikk)
A kétszeres olimpiai bajnok párbajtőrvívó, Nagy Tímea elcsukló hangon mesélte el, milyen ember is volt a múlt héten elhunyt Szalay Gyöngyi.
jan. 4
18:06
Gyorsabban gyógyulhat (WebBeteg)
Az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér elindulásával a magyar egészségügy digitalizációjának új fejezete kezdődött meg. Mostantól a háziorvosok és a szakorvosok közvetlen hozzáféréssel rendelkeznek az általuk kezelt betegek tárolt adataihoz, leleteihez, valamint egyéb vizsgálati eredményeihez.
jan. 4
18:06
Az európai gazdaság legnagyobb teljesítménynövekedését mutatja 2011 óta (ProfitLine)
Az európai gazdaság legnagyobb teljesítménynövekedését mutatja 2011 óta a londoni IHS Markit gazdaságkutató intézet csütörtökön közzétett kimutatása.
jan. 4
18:06
Ennyi volt az év sztorija? Zuhannak a kannabisz-részvények (Portfolio)
A nagy szárnyalást nagy zuhanás követi ma a kannabisz-részvények piacán: látni 20 százalék feletti eséseket is amerikai tőzsdén. Ez nem csak egy technikai jellegű korrekció, a befektetők attól tartanak, hogy szövetségi szintre emelkedik...
jan. 4
18:06
Nem szűnik az ítéltidő: Újabb adag jégkorszakot kap Amerika (ATV)
Hatalmas adag sarkvidéki levegő csap le hamarosan Amerikára, ami havazást, szelet és hideget hoz magával. Már most lebénult a keleti part egy része, a java még hátra van.
jan. 4
18:06
Megkeseríti az allergiások életét a folyamatosan változó időjárás (hirado.hu)
Egyes allergizáló növények tovább virágoznak az enyhe idő miatt, ezáltal pedig hosszabb ideig szórják pollenjeiket.
jan. 4
18:06
Nagy Péter idén már a tokiói kvalifikációra készül (m4sport.hu)
A súlyemelő elégedett 2017-ben elért eredményeivel.
jan. 4
18:06
Már megint egy szőkeség: Leonardo DiCaprio telelni vitte vadiúj barátnőjét (Joy)
Ő lenne a következő nagy Ő?
jan. 4
18:09
Bíróság előtt a kvótaper (Spa Trend Online)
Az eljárás pénzbüntetéssel is végződhet, ha az országokat elmarasztalja a luxembourgi testület.
jan. 4
18:12
Érdekes: ez a játékos távozhat a Bayern Münchentől (Sport365)
A klubelnök nagyon szomorú lenne, ha a futballista máshol folytatná.
jan. 4
18:12
Átigazolás: Mindenkinek az Arsenal elfeledett klasszisa kell! (Agroinform)
Ha Theo Walcott újra válogatott akar lenni, távoznia kell az Arsenaltól.
jan. 4
18:12
Cáfolja a Csíki Sör tulajdonosát a Magyar Nemzet (444.hu)
A magyar kormány szövetségesét 2001-ben embercsempészet bűncselekményének gyanújával tartóztatták le az USA-ban, ezt dokumentum igazolja.
jan. 4
18:12
Majd ha a Girón megvédte címét, elgondolkodik a Touron (m4sport.hu)
Froome is beleszólhat a célkitűzésébe.
jan. 4
18:12
Erősödéssel zárta a napot a BUX (vg.hu)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 245,60 pontos, 0,62 százalékos emelkedéssel, 39 850 ponton zárt csütörtökön.
jan. 4
18:14
A bíróságokon elkezdődött a nyomtatványok kora (vg.hu)
Január elsején lépett hatályba az új polgári perrendtartásról szóló törvény, valamint a közigazgatási perrendtartásról szóló törvény, amelyek a beadványok benyújtására új szabályokat írnak elő.
jan. 4
18:16
Gyorsan nőnek a technológiai kiadások (vg.hu)
A tavalyi 1100 milliárd dollár után idén már 1300 milliárd dollárt költhetnek világszerte a digitális átálláshoz kapcsolódó technológiákra (hardver, szoftver és szolgáltatások) a vállalkozások, illetve egyéb szervezetek az IDC előrejelzése szerint.
jan. 4
18:18
A miskolci önkormányzat tanácsadója az Észak-Magyarország élén (Kreatív Online)
Az eddigi főszerkesztő tartalomfejlesztési vezető lesz.
jan. 4
18:18
Nagyvállalatok, figyelem! Jön az EU-s pályázat a céges képzésekre (Portfolio)
Előbb a nagyvállalatok által régóta várt, de csak 9 milliárd forintos keretösszegű képzési központos pályázat társadalmi egyeztetése kezdődött meg még az óév végén, ma pedig elindult ugyanez a folyamat a Digitális Jólét programhoz...
jan. 4
18:18
Édesanyjával együtt terítette a drogot egy bajai férfi (ATV)
Jogerősen tizenkét év fegyházbüntetéssel sújtott a Szegedi Ítélőtábla csütörtökön egy bajai férfit, aki egy éven át kábítószert árusított, a drogterjesztésben neki segédkező édesanyja kilenc évet kapott.
jan. 4
18:18
A Norvégiában eladott autóknak már a fele elektromos vagy hibrid (NRGreport)
A támogatásoknak köszönhetően a forgalomba helyezett új autóknak tavaly már több mint a fele elektromos vagy hibrid jármű volt Norvégiában az OFV autóipari üzleti tanácsadó vállalat adatai szerint.

Keresés