Három nonprofit szervezet összesen mintegy 18 millió forintnyi támogatást nyert el a közfoglalkoztatottak pénzügyi kultúra fejlesztő oktatási programjainak megvalósítására kiírt jegybanki pályázaton – tájékoztatott a Magyar Nemzeti Bank (MNB).
Irán levélben tett panaszt szerdán az ENSZ Biztonsági Tanácsánál (BT) és a világszervezet főtitkáránál, António Guterresnél, az iráni belügyekbe történt beavatkozással vádolva az Egyesült Államokat.
A szokatlan kezdetű hívószámokról érkező telefonos megkeresésekhez semmi köze sincs a MABISZ-nak - hívja fel a figyelmet a Magyar Biztosítók Szövetsége. A napokban bejelentés érkezett a szövetség ügyfélszolgálatára, hogy a +36 61...
A mérések kezdete óta nem volt ilyen alacsony a munkanélküliség, ami azt jelenti, hogy egyre közelebb van a teljes foglalkoztatottság Magyarországon – mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az M1-en csütörtökön, a Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb adatait kommentálva.
Csaba László közgazdász egy kormányzati program keretében évi 1 százalékkal csökkentené az állami kiadásokat, hogy több pénz maradjon a fejlesztésekre az üzleti szférában. Az egyetemi tanár Aréna című műsorunkban beszélt erről.
Az óév végén törölt vidékfejlesztési EU-pályázat kapcsán a Miniszterelnökség már vizsgálja annak módját, hogy azok a vidéki mikrovállalkozások, akik tisztességes úton szerettek volna támogatáshoz jutni, megfelelő mértékű forráshoz...
A nyugat, északnyugat felől érkező frontok sorozata még nem ér véget, ugyanis estefelé újabb érkezik a Kárpát-medencébe. Ezúttal nagyrészt éjszaka fog az esőzés végighaladni hazánkon.
Észak-Koreának irányt kell váltania, és fel kell hagynia rakéta- és atomprogramjával, hogy vagyonosabb nemzetté válhasson - hangsúlyozta Abe Sindzó japán kormányfő csütörtökön.
A marosvásárhelyi táblabíróság jogerős ítélete szerint Petrás János egy 2014-es csíkszeredai koncerten az előadott dalok szövegével és a közönséggel folytatott párbeszéddel felingerelte a hallgatóságot, „hozzájárult a románellenes érzelmeik gerjesztéséhez és felerősítéséhez, és a románok elleni intoleranciára és fizikai erőszakra uszított”.
A mérések kezdete óta nem volt ilyen alacsony a munkanélküliség, ami azt jelenti, hogy egyre közelebb van a teljes foglalkoztatottság Magyarországon – mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az M1 aktuális csatornán csütörtökön, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatait kommentálva.
Szász János új alkotása nyitja idén a magyar filmek bemutatóinak sorát, de 2018-ban érkezik a mozikba az Oscar-díjas Nemes Jeles László új filmje, Pálfi György Az Úr hangja című alkotása és a Liza, a rókatündért jegyző Ujj Mészáros Károly skandináv típusú krimije.
Beérkezett az Európai Bizottság keresete, és ezzel hivatalosan is az Európai Bíróság elé került az uniós menekültkvótákról szóló döntés elutasítása miatt Magyarország, Csehország és Lengyelország ellen megindított kötelezettségszegési eljárás - közölte csütörtökön a luxembourgi székhelyű bírói testület
Több, a Molban vezető feladatot ellátó személy élt vételi jogával a hosszú távú ösztönző részvényopciós program keretében. A magyar olajtársaság Budapesti Értéktőzsde honlapján is hozzáférhető tájékoztatása szerint Áldott...
A hírszerzés több millió euró értékű titkos pénzügyi alapjainak eltulajdonításával is vádolják a leváltott dél-koreai elnököt - jelentette csütörtökön a helyi sajtó.
Beérkezett az Európai Bizottság keresete, és ezzel hivatalosan is az Európai Bíróság elé került az uniós menekültkvótákról szóló döntés elutasítása miatt Magyarország, Csehország és Lengyelország ellen megindított kötelezettségszegési eljárás - közölte csütörtökön a luxembourgi székhelyű bírói testület.
A felületes olvasó számára örömhírről tudósított december utolsó napjaiban migrációs ügyben az olasz belügyminiszter a la Repubblica című olasz lapban. Marco Minniti győzelmi himnuszként adta elő, hogy 2018-ban humanitárius folyosón tízezer
Az egyebek között mesterséges intelligencia fejlesztésével is foglalkozó kínai Baidu internetes technológiai konszern önvezető járműtechnológiai együttműködésre lépett a kanadai BlackBerry mobiltávközlési készülékgyártó vállalattal.
A szerb cégbíróság bejegyezte a szerb OTP banka Srbija a.d. Novi Sad leánybanknál történt tőkeemelést, így a szerb leánybank jegyzett tőkéje a korábbi 16,70 milliárd szerb dinárról, 31,60 milliárd szerb dinárra emelkedett – közölte az OTP Bank Nyrt. csütörtökön
Csaknem 650 millió forintos pályázati forrást nyert Mohács útfelújításra, kerékpárút és körforgalom építésére - tudatta Szekó József (Fidesz-KDNP) polgármester szerdán az MTI-vel.
Kiberbiztonsági szakértők szerdán két olyan biztonsági rés meglétét fedték fel, amelyek lehetővé teszik, hogy hackerek érzékeny információkat tulajdonítsanak el szinte bármilyen korszerű számítástechnikai eszközről.
Már csak két magyar csapat szerepelhet a női kosárlabda nemzetközi kupáiban, a Sopron Basket az Euroligában, a Szekszárd pedig az Európa-kupában egyaránt ma lép pályára – előbbi az idén már beszámolhatott egy sikerről.
A munkavállalók és a munkáltatók körében is népszerű juttatási forma az adómentesen nyújtható lakáscélú támogatás, azonban nem árt tudni, hogy ezzel a cafeteriával is számos szabályt kell betartani, amelyek elmulasztása komoly anyagi következményekkel járhat.
A marosvásárhelyi táblabíróság jogerősen 9 ezer lej (630 ezer forint) pénzbírság kifizetésére kötelezte, és három évre eltiltotta a romániai fellépésektől Petrás János Lászlót, a Kárpátia rockegyüttes énekesét
Úttörő megoldásaiért, nagy ígéreteiért és bevállalós stratégiájáért a Tesla már kapott sok jót és rosszat is a közvéleménytől, ám éppen ennek köszönhetően a márka népszerűsége egyre nagyobb és újra és újra hallunk róla. Azért azt nem árt elfelejteni, hogy továbbra is egy kicsi autógyártóról beszélünk, amely viszont most fontos mérföldkőhöz érkezett.