Vizsgálódik az amerikai pénzügyi felügyelet a General Electricnél a hatalmas leírás miatt, amit a biztosítási eszközeinek átértékelései kapcsán könyvelt el a negyedik negyedévben és ami miatt 10 milliárd dolláros veszteséggel zárta...
A Keresztény Értelmiségiek Szövetségének (KÉSZ) Belvárosi Csoportja közölte: „nincs ellentét a kormányzó iránti tiszteletadás és az áldozatokra való megemlékezés között”, szerintük a keresztény imádságban ez a kettő feloldható.
Georges Leekens szövetségi kapitány szerint érdekes és kiegyenlített csoportba került a magyar labdarúgó-válogatott az első alkalommal kiírt, szeptemberben rajtoló Nemzetek Ligájában.
Georges Leekens szövetségi kapitány szerint érdekes és kiegyenlített csoportba került a magyar labdarúgó-válogatott az első alkalommal kiírt, szeptemberben rajtoló Nemzetek Ligájában.
Újabb nagy piaci szereplő nyúl a zsebébe, hogy a kiskereskedelemben kialakult munkaerőhiány ellenére biztosítsa áruházaiban a megfelelő állományt. A magyar piacon jelen lévő diszkontok közül idén másodikként a Lidl jelentette be: márciustól 20 százalékkal nőnek az alkalmazottak juttatásai, így az átlagbér a láncnál eléri a bruttó 365 ezer forintot.
A több mint 7 millió lakosú, de csak két Budapestnyi területű városállam a Föld egyik legsűrűbben lakott területe. Így aztán mindent talpalatnyi területet kihasználnak, de azt igényesen, modernül.
Emeli bruttó 2 forinttal a 95-ös benzin literenkénti nagykereskedelmi árát pénteken a Mol Nyrt., a gázolaj ára nem változik - értesült piaci forrásokból az MTI.
Napokon belül bejelentheti a januárban indult új kamatcsereeszköz finomhangolását az MNB - tudta meg a Reuters a jegybank szóvivőjétől. A hírügynökség azt is megtudta, hogy ezzel kapcsolatban már egyeztettek a bankokkal. UPDATE: cikkünk...
Az UEFA három vétséget talált: a szurkolók egy része tiszteletlenül viselkedett a román himnusz alatt, rasszista magatartást tanúsított, és blokkolva voltak a menekülő utak.
A téli olimpia február 9-én kezdődik a dél-koreai Pjongcsangban. A magyar csapat tagjai már letették az ilyenkor szokásos esküt, a felkészülés az utolsó szakaszába lépett.
A megbetegedési mutató átlépte a járványküszöböt, a figyelőszolgálatban részt vevő orvosok jelentései alapján az országban január 15-21. között az előző hetinél 32,7 százalékkal többen, azaz 16 850 ember fordult influenzaszerű tünetekkel orvoshoz - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának kórházhigiénés és járványügyi felügyeleti főosztálya s
A megbetegedési mutató átlépte a járványküszöböt, a figyelőszolgálatban részt vevő orvosok jelentései alapján az országban január 15-21. között az előző hetinél 32,7 százalékkal többen, azaz 16 850 ember fordult influenzaszerű tünetekkel orvoshoz - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának kórházhigiénés és járványügyi felügyeleti főosztálya.
Az elszigetelődés és a protekcionizmus nem megoldás azokra a gazdasági kihívásokra, amelyekkel a világ országainak szembe kell nézniük - jelentette ki Angela Merkel német kancellár szerdán a davosi Világgazdasági Fórumon.
A mezőgazdasági beruházások hét év alatt, 2010 és 2017 között változatlan áron mintegy 33 százalékkal növekedtek – mondta a földművelésügyi miniszter szerdán Budapesten, a 36. Agromashexpo és a 8. Agrárgépshow kiállítás megnyitóján.
A mezőgazdasági beruházások hét év alatt, 2010 és 2017 között változatlan áron mintegy 33 százalékkal növekedtek - mondta a földművelésügyi miniszter szerdán Budapesten, a 36. Agromashexpo és a 8. Agrárgépshow kiállítás megnyitóján.
Angela Merkel német kancellár szerint a szabadkereskedelmet korlátozó, protekcionista intézkedések nem orvosolhatják a világ problémáit, így az ezen alapuló világrend felszámolása nem megoldás. A politikus szavai egyértelműen a pénteken...
A Mastercard 2019 áprilisától a világ több országában, közöttük Magyarországon is elérhetővé teszi a biometrikus, például arcfelismeréssel vagy ujjlenyomattal történő hitelesítést a bankkártyás vásárlásokhoz. A biometrikus...
Üzembe helyezték Magyarország első új építésű, ülőszékes sífelvonóját a mátraszentistváni síparkban, a 850 millió forintos, részben állami támogatást élvező sípálya-fejlesztés részeként - olvasható a kormany.hu-n. A magyarországi...
Topligákból érdeklődnek Kádár Tamás (27) iránt. Az ukrán Dinamo Kijevben szereplő magyar válogatott védő angol, spnyol, német és francia csapatok látókörébe került.
Emeli bruttó 2 forinttal a 95-ös benzin literenkénti nagykereskedelmi árát pénteken a Mol Nyrt., a gázolaj ára nem változik - értesült piaci forrásokból szerdán az MTI.