2018. január 24. szerda

jan. 24
16:17
Előrehozták a szakdolgozók novemberi béremelését (Gondola)
Az idén novemberben esedékes 8 százalékos béremelést előrehozták január 1-jére – jelentette be az emberi erőforrások minisztere szerdán, budapesti sajtótájékoztatón
jan. 24
16:17
Ellenzéki csörte: az érintett pártok sem értik Kunhalmi kirohanását (ATV)
Kunhalmi Ágnes igencsak indulatosan kritizálta a demokratikus ellenzék egy-két pártját országjárásuk közben. Az MSZP keddi nyíregyházi fórumán az LMP egyéni indulását nyíltan bírálta. És, bár a DK-t nem említette meg, kritikája egy része minden bizonnyal Gyurcsány Ferenc pártjának szólt. Az érintetteket kérdeztük a kritikákról.
jan. 24
16:18
Nyeregben érezte magát Zeman az első elnökjelölti tévévitában (Infostart)
Televíziós show-műsorrá alakult Miloš Zeman és Jiří Drahoš cseh államfőjelölt kedd esti első tévévitája – írja a prágai sajtó. A két jelölt most találkozott először szemtől szemben a választási kampány során, és meglehetősen barátságtalan hangnemben vitáztak. A verbális összecsapás fő témáját az Andrej Babiš-féle kormányalakítási próbálkozások adtá
jan. 24
16:18
Előrehozták az egészségügyi szakdolgozók béremelését (Adózóna)
Az egészségügyi szakdolgozók idén novemberben esedékes 8 százalékos béremelését előrehozták január 1-jére – jelentette be az emberi erőforrások minisztere szerdán, budapesti sajtótájékoztatón, miután újabb sztrájktárgyalási forduló zajlott a kormány és a reprezentatív szakszervezetek között.
jan. 24
16:21
Demi Lovato laza cicivillantással landolt (Glamour)
Nemcsak az Instagramon vállalja be
jan. 24
16:27
Leekens: Érdekes csoportba kerültünk (444.hu)
A belga szövetségi kapitány szerint "véletlenül sem szabad abba a hibába esnünk, hogy alábecsüljük az ellenfeleinket, mert nem lesz könnyű ellenük."
jan. 24
16:30
Nyilvánosak a keresztféléves ponthatárok (Kripto Akadémia)
Idén is a műszaki és a gazdaságtudományi képzések a legnépszerűbbek.
jan. 24
16:32
Dübörög a jólét: 4 százalék 14 év alatt (Kripto Akadémia)
Harmadával kevesebbet költ egy magyar, mint egy uniós átlagpolgár.
jan. 24
16:33
Megszólítani nem merik, de péniszfotókat azért küldenek a világbajnok női testépítőnek (Blikk)
Zürich – Az utcán egyetlen férfi sem meri leszólítani svájc legerősebb hölgyét.
jan. 24
16:33
Morcos lett a szakítás miatt: lefejelte és megütötte exe barátnőjét a pilismaróti férfi (Blikk)
Pilismarót – Nem a legfinomabb konfliktuskezelést választotta a pilismaróti férfi: a megvadult pasi ütötte és lefejelte volt kedvesének barátnőjét, miután párjával szakítottak.
jan. 24
16:33
Angol foci: Nem versenyezhetünk igazolásokban a manchesteri csapatokkal - Conte (Agroinform)
A Chelsea olasz trénere kissé keserűen nyilatkozott lehetőségeikről, noha a számok nem őt igazolják.
jan. 24
16:33
Így értékelte Leekens a Nemzetek Ligája sorsolását (Sport365)
A magyar válogatott szövetségi kapitánya tudja, mi vezethet sikerre.
jan. 24
16:34
Drágul a benzin (Kripto Akadémia)
Akár 50 forintos különbséget is lehet a benzinkutak árai között.
jan. 24
16:36
Megkezdődött az influenzajárvány (Kripto Akadémia)
Péntektől már látogatási tilalom is lesz.
jan. 24
16:36
Látogatási tilalomat rendeltek el Fejér megye kórházaiban (ProfitLine)
Látogatási tilalmat rendelt el péntektől Fejér megye valamennyi fekvőbeteg-ellátást nyújtó intézményében a betegek védelme érdekében a megyei kormányhivatal, mert az influenza-figyelőszolgálat adatai szerint a megbetegedési arány több körzetben is átlépte a járvány küszöbértékét.
jan. 24
16:38
Polgármestert választanak vasárnap az álmosdiak (Kripto Akadémia)
Hatan indulnak a településvezetői posztért, valamennyien függetlenként.
jan. 24
16:39
Megszólalt Hosszú Katinka: Még nem állok rá készen (Blikk)
Nem sikerült rendezni a magánéleti gondokat.
jan. 24
16:39
Mészáros polgármester munkát adott a saját cégének (444.hu)
Van ilyen.
jan. 24
16:41
Elkezdődött: kitört a járvány, több hazai kórházban látogatási tilalmat vezetnek be péntektől (Blikk)
Látogatási tilalmat rendelt el péntektől Fejér megye valamennyi fekvőbeteg-ellátást nyújtó intézményében a betegek védelme érdekében a megyei kormányhivatal, mert az influenza-figyelőszolgálat adatai szerint a megbetegedési arány több körzetben is átlépte a járvány küszöbértékét. Közben az Emberi Erőforrások Minisztériuma közölte: országos szinten
jan. 24
16:42
Az egyik guru temeti a bitcoint, a másik szerint most kell megvenni (Privátbankár)
Hónapok óta a bitcoin és általában a kriptodevizák kötik le a befektetők érdeklődését, igaz, most a tőzsdék is csúcsra járnak, van mivel foglalkozni. A bitcoin azonban, szemben a részvényindexekkel, megfelezte értékét, így sokan elgondolkoznak, hogy ez a remek vételi alkalom, vagy a vég kezdete. A profik véleménye is megoszlik.
jan. 24
16:42
Muszáj még ezt is tisztítanunk: A hegyező is vonzza a baktériumokat! (Blikk)
El sem tudjuk képzelni, hogy mennyi minden benne maradhat!
jan. 24
16:42
Nem zárja ki visszatérését Puigdemont (Infostart)
Esetleges letartóztatása ellenére nem kizárt, hogy visszatér Spanyolországba Carles Puigdemont leváltott katalán elnök, aki Brüsszelben elképzelhetőnek nevezte, hogy részt vesz majd a barcelonai törvényhozás ülésén, amelyen újraválaszthatják a tartomány elnökének.
jan. 24
16:43
Mi történhetett? Trump felesége visszamondta a férjével való közös útját (Blikk)
Melania Trump mégsem kíséri el férjét a Világgazdasági Fórumra.
jan. 24
16:48
Itt a bejelentés: átalakítja eszközét a jegybank (Portfolio)
A Magyar Nemzeti Bank módosította a monetáris politikai célú kamatcsere-eszköz terméktájékoztatóját, aminek értelmében a továbbiakban fix áras tenderen hirdeti meg a monetáris politikai célú kamatcsere-eszközét (MIRS) - áll az MNB...
jan. 24
16:50
Mindenki német fegyvert akar venni: történelmi csúcson a fegyverexport (Portfolio)
Történelmi csúcsra emelkedett Németország hadiipari kivitele az utóbbi négy évben a szövetségi gazdasági minisztérium szerdán kiszivárgott előzetes adatai szerint. Az ARD országos köztelevízióhoz eljutott kimutatás alapján a német...
jan. 24
16:51
9000 éves görög nőnek adtak arcot a kutatók (Blikk)
Kutatók arcot adtak egy 9000 éve elhunyt fiatal nőnek. Az arcrekonstrukció arra mutat rá, hogy régen a nők sokkal férfiasabban néztek ki, mint a mai korban.
jan. 24
16:51
Rekordot döntött LeBron James (Blikk)
Rekordot döntött LeBron James (képünkön), az észak-amerikai kosárlabda-bajnokságban (NBA) szereplő Cleveland Cavaliers sztárja.
jan. 24
16:51
Saját mondandóját sem fejezte be, már elmenekült a kérdések elől a Fidesz-frakció szóvivője (444.hu)
Mire a kérdés véget ért, Halász János már a folyosóról is eltűnt.
jan. 24
16:51
Az Iszlám Állam harcosai támadták meg a nemzetközi segélyszervezet irodáját (ATV)
Hét órával a kezdete után még mindig tart a Save the Children dzsalalábádi irodája ellen intézett fegyveres támadás - közölte szerdán a nemzetközi segélyszervezet. Helyi tisztségviselők közlései szerint terrorcselekményben négy ember meghalt, 14-en megsebesültek. A merénylet elkövetőjeként az Iszlám Állam terrorszervezet jelentkezett.
jan. 24
16:51
Kétszáz pályázatot támogatnak a Zártkerti programban (AQUA)
Mintegy kétszáz pályázatot támogatnak a kétmilliárd forint keretösszegű, önkormányzatok számára meghirdetett Zártkerti programban – mondta Szakáli István Loránd, a Földművelésügyi Minisztérium (FM) agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős helyettes államtitkára egy szakmai konferencián szerdán, Nyíregyházán.
jan. 24
16:51
Kourtney Kardashian olyan álomszép helyen nyaral, hogy leesik az állad! (Glamour)
Elképesztő!
jan. 24
16:53
3 tipikus szexsérülés, amit biztosan te is elszenvedtél már - így kezeld őket! (Glamour)
Amiről eddig senkivel sem mertél beszélni..
jan. 24
16:55
Kate Middleton TÉNYLEG imádja ezt a ruhát (Glamour)
Lassan másban már ki sem mozdul a hercegné
jan. 24
16:57
Minden eddiginél több e-matricát vettek Magyarországon (NRGreport)
Rekordszámú, csaknem 14 millió e-matricát vettek az autósok tavaly, mintegy 8 százalékkal többet az előző évinél.
jan. 24
16:57
Bella Thorne várandós? Ezzel a fotóval keltett gyanút... (Glamour)
Azonnal beindultak a rajongók
jan. 24
17:03
Pici, de izgalmas - Holdkőzet a Zselici Csillagparkban (Kripto Akadémia)
Valószínűleg egy kisbolygó vagy üstökös egykor a Hold felszínének ütközött.
jan. 24
17:03
3,5 milliót fizethet a Ripost Gulyás Mártonnak (444.hu)
A kormánymédia bulvárlapjának el kell tüntetnie a buzizós cikkét is.
jan. 24
17:03
Horror: ilyen árakkal támadnak a külföldi szállodák (Pénzcentrum)
Hotelben megszállni itthon sem olcsó mulatság - hát még Amerikában! Ha már megfordultál néhányban a világ nagyvárosai közül és hotelben szálltál meg, akkor tudhatod, hogy a hotelszobák egy vagyonba kerülnek. Ez különösen...
jan. 24
17:06
Visszaesett a Kia gyártása Szlovákiában (ProfitLine)
Enyhén visszaesett a Kia Motors Slovakia gyártása tavaly az előző évi rekordhoz képest - derült ki a dél-koreai autógyár szlovákiai leányvállalata által szerdán közzétett adatokból.
jan. 24
17:09
Negyedszerre sikerülnie kell: újabb Grand Slam-fináléban küzdhet Babos Tímea (Blikk)
Tovább tart Babos Tímea (24) menetelése az ausztrál nemzetközi bajnokságon!
jan. 24
17:09
Fucsovics: Legalább egy mérkőzést akartam nyerni (ATV)
Fucsovics Márton szerint az ausztrál nyílt teniszbajnokságon elért sikerei sok önbizalmat fognak adni neki az esetleges nehéz pillanatokban.
jan. 24
17:09
Óriási meglepetés: Ő lett a legszexibb magyar pasi a szavazáson (Femcafe)
Ilyen eredményre nem sokan számítottak.
jan. 24
17:09
Farmerkavalkád és élénk színek dominálnak Horányi Juli mai szettjében! (Glamour)
Bohém, mégis elegáns
jan. 24
17:09
Hamarosan itt az idő: Caramel felesége elárulta, mikor érkezik a második baba (Joy)
Nemsokára bővül a család!
jan. 24
17:12
Indul az influenzajárvány - már a kórházakat is lezárják (Privátbankár)
Egyre többen fordulnak orvoshoz influenzaszerű tünetekkel, egyes helyeken a küszöbérték kétszeresét is elérte a megbetegedési arány.
jan. 24
17:12
Utolsó tánc: álomszerű szívómotort kap a Porsche 718 Boxster Spyder (Auto Pult)
Befektetők, tehetős autómániások, figyelem: minden bizonnyal vissza nem térő alkalom közeleg, amit mi biztosan ‘meglovagolnánk’, ha tehetnénk. Első hallásra semmi különös, rövidesen piacra lép a középmotoros Porsche 718 sportautók legújabb változata, ám mégis különös figyelmet érdemel az újdonság.
jan. 24
17:15
Visszatérhet Spanyolországba a leváltott katalán elnök (ATV)
Esetleges letartóztatása ellenére nem kizárt, hogy visszatér Spanyolországba Carles Puigdemont leváltott katalán elnök, aki szerdán Brüsszelben elképzelhetőnek nevezte, hogy részt vesz majd a barcelonai törvényhozás ülésén, amelyen újraválaszthatják a tartomány elnökének.
jan. 24
17:15
6 utastípus, akik az őrületbe kergetik a légiutas-kísérőket (Femcafe)
Őszintén megértjük a véleményüket.
jan. 24
17:18
A Tesla vezére bemondta az All-int - Ha nyer, Elon Musk lehet a világ leggazdagabb embere (Portfolio)
Elon Musk képtelen kicsiben gondolkodni, legújabb szerződésében vállalta, hogy az egyik legértékesebb vállalattá teszi a Teslát a következő 10 évben. Hogyha sikerrel jár, a világ leggazdagabb embere lehet. Az életben mindenkinek...
jan. 24
17:21
Milliárdos fejlesztések Szolnokon, a város továbbiakra tart igényt (Adózóna)
Mintegy 224 milliárd forint értékű a Szolnokot érintő Modern városok program (MVP), ebből a legnagyobb az M4-es gyorsforgalmi úthálózat fejlesztése – mondta a megyei jogú városok fejlesztéséért felelős tárca nélküli miniszter kedden, a terveket bemutató országjárása szolnoki állomásán.

Keresés