2017 során közel 70 ezer egyéni vállalkozás indult, mely messze meghaladja a korábbi évek szintén extrém magas értékeit is. 69127 egyéni vállalkozás került bejegyzésre 2017-ben Magyarországon, amely 20 százalékkal magasabb...
dalát keresi a Fővárosi Önkormányzat, a projektre tizenegy ismert előadót hívtak meg, mellettük három helyet még felfedezésre váró, tehetséges zenész és énekes számára tartanak fel a kiírt pályázaton. A tizennégy dalt tavasszal koncerten mutatják be és CD is készül.
Megjelent a jegybank kamatdöntés utáni közleménye, amiből az alábbi elemek a legfontosabbak: Az inflációs cél fenntartható elérése a jegybank szerint 2019 közepére várható. A monetáris tanács a kibővített eszköztár alkalmazásával...
Gyors változások jellemzik időjárásunkat. A távozó hidegfront után szerdán már ciklon előoldali áramlási rendszerébe kerül térségünk. Több lesz a felhő felettünk, de a nappali hőmérséklet még mindig az átlag felett alakul - írja honlapján az Országos Meteorológiai Szolgálat.
A kormánypárti képviselők távolmaradása miatt a napirend előtti felszólalások után berekesztették az Országgyűlés ellenzéki kezdeményezésre összehívott rendkívüli ülését. Legfőbb politikai üzeneteit azért minden frakció képviselője elmondhatta.
1978. január 30-án hunyt el Nagy László Kossuth-díjas költő, műfordító. Emlékezzünk most azzal, hogy elfelejtjük az életrajzot. Emlékezzünk azzal, hogy elfelejtjük személyes kedvencemet, a kultúrtörténeti kontextust is (nem fog sikerülni).
Akár 75 hektoliter alkoholos ital is piacra kerülhetett volna abból a pancsolt alapanyagból, amit Polgáron találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyi nyomozói. A tömény szeszt egy garázsban fejtették tartályokba ketten a rajtaütéskor - közölte a NAV észak-magyarországi sajtóreferense kedden az MTI-vel.
A Cellum Global stratégiai együttműködési és befektetési megállapodást írt alá kedden Budapesten a Metranettel, Indonézia piacvezető infokommunikációs (ICT) cégcsoportjának, a Telkom Indonesia leányvállalatával. A Délkelet-ázsiai...
Meg kell védeni Európa jövőjét, amelyre a legnagyobb fenyegetést a népvándorlás, a migráció jelenti - mondta Orbán Viktor miniszterelnök kedden Bécsben.
Andrzej Duda lengyel elnök aláírta kedden az üzletek vasárnapi nyitva tartását korlátozó törvényt, melynek értelmében a boltzár március elsejétől minden hónap második és harmadik vasárnapján, 2020-tól pedig bizonyos kivételekkel minden vasárnap kötelező lesz.
Tizenhét szíriai migránst mentett ki az Adriai-tengerből egy olasz halászhajó, majd az illegális bevándorlókat Montenegróba szállították - közölte a Vijesti
Hamarosan kiderülhet, hogy továbbra is szennyezi-e a talajt, illetve a vízbázisokat a Budapesti Vegyiművek két egykori vidéki telephelye Hidason és Garén. A Greenpeace ugyanis kiperelte az illetékes kormányhivataloktól az erre vonatkozó dokumentumokat.
Tavaly eddig sosem látott szintre, 6000 milliárd forint fölé nőtt a hazai befektetési alapokban kezelt vagyon, miközben a kötvényalapok mellett az ingatlan, abszolút hozamú és vegyes alapok is beléptek az ezermilliárd forintos körbe. De...
A 18-59 éves, autóval rendelkező, sztrádamatricát vásárló lakosság 30 százaléka választ valamilyen alternatív vásárlási módot a hagyományos, korábban megszokott benzinkúton történő matrica beszerzése helyett. A fogyasztók egyre inkább bíznak az online felületekben és a telefonos alkalmazásokban, még mindig a megszokás, a kényelem és a gyors ügyinté
Barátságtalan lépésnek minősítette az orosz elnök azt, hogy az amerikai kormányzat listát állított össze az "ellenségesnek" tekintett orosz politikusokról és üzletemberekről.