2018. január 30. kedd

jan. 30
16:03
Ellenzék: nem lehet felszámolni az önkormányzatiságot! (Gondola)
A Magyar Liberális Párt, az MSZP és a Párbeszéd nem fogja megengedni, hogy Magyarországon felszámolják az önkormányzati rendszert - jelentette ki a Liberálisok elnöke kedden Budapesten sajtótájékoztatón
jan. 30
16:03
Elveszhet a támogatás 30 százaléka! Közölni kell a gazdálkodási napló adatait 31-éig (Adózóna)
Egy napjuk maradt a gazdálkodási napló (gn) adatainak benyújtására az érintett gazdálkodóknak a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatalnak (Nébih); ha az adatszolgáltatási kötelezettséget elmulasztják, szankcióra számíthatnak – figyelmeztet a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK).
jan. 30
16:03
Visszavágó: 2017 legbalhésabb bokszmeccse újratöltve (Sport365)
Ismét egymásnak feszül a két bunyós!
jan. 30
16:04
Lebuktak: hamis receptekkel árusítottak gyógyszert Nógrád megyében (Blikk)
Hamisított receptekkel árusítottak gyógyszert és pszichoaktív anyagokat Nógrád megyében; az ügyben öt embert, köztük egy orvost is elfogtak a szécsényi rendőrök - közölte a megyei rendőr-főkapitányság sajtóreferense kedden az MTI-vel.
jan. 30
16:05
Embereken is tesztelték a kipufogógázt (Gondola)
Komoly botrány kerekedett tegnapra Németországban azokból – a nem cáfolt – lapértesülésekből, amelyek szerint embereken és majmokon is tesztelték a dízelüzemanyag füstjében található egyik gáz hatását, mégpedig egy német autógyártók által alapított csoport megrendelésére
jan. 30
16:06
Újabb kórházakban rendeltek el látogatási tilalmat (ProfitLine)
Az influenzajárvány miatt újabb kórházakban rendeltek el látogatási tilalmat - derül ki az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) kórházhigiénés és járványügyi felügyeleti főosztályának legfrissebb tájékoztatásából.
jan. 30
16:06
Durva: gyermekprostitúciós ügy miatt elítéltek egy paralimpiai sportolót Keszthelyen (ATV)
Gyermekprostitúció kihasználása és gyermekpornográfia miatt jogerősen egy év négy hónap, két évre felfüggesztett szabadságvesztésre ítélt a Keszthelyi Járásbíróság kedden egy paralimpiai sportolót, aki lakásotthonban élő fiatalkorú lányoknak fizetett szexuális együttlétekért, illetve pornográf felvételeket készített egyikükről.
jan. 30
16:06
Megjött a magyarok esze: egyre többen gondolnak a jövőjükre (Pénzcentrum)
Egy év alatt, több mint 23 százalékkal emelkedett az egyéni befizetések az ország legnagyobb önkéntes nyugdíjpénztáránál, ahol a befizetések mellett az új belépők száma is növekedett a tavalyi évhez képest. A Pénztár által kezelt...
jan. 30
16:06
John Travolta és Olivia Newton-John 40 év után újra találkoztak, a fotó hihetetlen (Glamour)
A Grease sztárjai újra együtt!
jan. 30
16:07
Orbán: meg kell védeni az európai jövőt (Gondola)
Nem működik a menekültek Európai Uniós elosztásának rendszere, az illegális migrációt meg kell állítani – ezt mondta az osztrák kancellár.
jan. 30
16:12
Májusban lehet népszavazás a 3-as metróról (Infostart)
A tervek szerint február 5-én indulhat az aláírásgyűjtés a 3-as metró akadálymentesítéséről. Ebben közreműködik 9 párt és több társadalmi szervezet.
jan. 30
16:12
Ultimátumot kapott Magyarország a súlyos légszennyezettség miatt (Portfolio)
Jogi lépésekkel fenyegeti Magyarországot az Európai Bizottság a súlyos légszennyezettség miatt. Magyarországnak a jövő hét végéig kell benyújtania arra vonatkozó terveit, hogyan szándékozik eleget tenni az uniós levegőminőségi jogszabályokban...
jan. 30
16:12
Alakul Bíró Attila armadája (Azenpenzem)
Megtöltötte a közönség a nyolcvanöt éves Hajós Alfréd Uszoda nézőterét a hétfő esti, Oroszország elleni női vízilabda Világliga-mérkőzésre. Jóval többen voltak kíváncsiak erre az összecsapásra, mint a múlt heti, akár előjátéknak is tekinthető UVSE–Kirisi Bajnokok Ligája-rangadóra.
jan. 30
16:18
Lemondott a Volkswagen egyik vezetője a hatalmas botrány miatt (Blikk)
Lemondott a Volkswagen egyik vezetője, miután újabb botrány robbant ki a cég körül. A héten derült ki, hogy a dízelautók gázkibocsájtását majmokon és embereken is tesztelték.
jan. 30
16:18
Megvan, miről beszélgetett Orbán és az osztrák kancellár, Sebastian Kurz (Blikk)
Bécsben az új osztrák kancellárral, Sebastian Kurz-zal találkozott Orbán Viktor. Kurz általánosságban nagyon jóban akar lenni a magyarokkal, de, amint a szavaiból kitűnt: a családtámogatási rendszerükről nincs mit beszélni, Paks 2 miatt bírósághoz fordulnak, a V4-hez pedig nem akarnak csatlakozni...
jan. 30
16:18
Hiába a fájdalom, lábfertőzéssel is edz Fucsovics – fotók (Blikk)
Szerdától legnagyobb sztárjával kiegészülve készül Belgiumban a magyar tenisz-Davis-kupa-válogatott, amely tavaly harcolta ki az Oroszország elleni kvalifikációs mérkőzésen, hogy 22 év után ismét a Világcsoportban szerepelhessen.
jan. 30
16:18
Tarlós a szocialistáknak: értelmetlen a népszavazási kezdeményezés (ATV)
Tarlós István főpolgármester szerint semmi értelme nincs a 3-as metró akadálymentesítéséről szóló népszavazási kezdeményezésnek, abból eredményessége esetén nem következik majd, hogy minden állomáson liftet kellene építeni.
jan. 30
16:18
A Cellum Global befektetési megállapodást írt alá az indonéz Telkommal (NRGreport)
A Cellum Global stratégiai együttműködési és befektetési megállapodást írt alá kedden Budapesten a Metranettel, Indonézia piacvezető infokommunikációs (ICT) cégcsoportjának, a Telkom Indonesia leányvállalatával.
jan. 30
16:20
Tarlós: „Semmi értelme nincs a népszavazásnak” (Blikk)
Tarlós István főpolgármester szerint semmi értelme nincs a 3-as metró akadálymentesítéséről szóló népszavazási kezdeményezésnek, abból eredményessége esetén nem következik majd, hogy minden állomáson liftet kellene építeni.
jan. 30
16:20
Sokkoló: gyermekprostitúció miatt ítélték el ma az elismert magyar sportolót (Blikk)
A 30 éves paralimpiai sportoló nem gondolta, hogy bűntény 15 -16 éves lányoknak fizetni szexuális szolgáltatásért.
jan. 30
16:21
Szabó Zsófi segítséget kapott. Közölte vele véleményét egy gyakorló anya (Blikk)
Mindenki kíváncsi, mit tesz most Zsófi.
jan. 30
16:21
Ostobaságokat beszél az ellenzék az önkormányzatokról (Gondola)
A Fidesz szerint ostobaságokat beszél az ellenzék az önkormányzatokkal kapcsolatban
jan. 30
16:23
Nagyon durva, amit a főnöknőm tesz velem: vagy a munkahelyemet vagy a szerelemet kell elveszítenem (Blikk)
Ennél kegyetlenebb helyzetbe még soha életemben nem kerültem. Bárhogy döntök, belehalok.
jan. 30
16:23
A Volkswagen bocsánatot kért az állatkísérletek miatt (Gondola)
Bocsánatot kért a német Volkswagen csoport (VW), amiért majmokon végzett kísérletekkel vizsgálták a dízelmotorok kipufogógázának hatását
jan. 30
16:24
Harc a grundért Velencében (Kripto Akadémia)
A Pál utcai fiúk című regényre épülő gyerekfoglalkozások a biennálén.
jan. 30
16:24
Undorító dolgot művelt Nicole Kidman a kamerák előtt - Videó (Femcafe)
Ezt ki nem néztük volna belőle.
jan. 30
16:24
Ilyen elképesztő luxusban él Beyoncé kislánya! (Glamour)
Nincs rá szó!
jan. 30
16:26
Dusík Bori ma egy különleges kabátot is mutat nekünk! (Glamour)
És kedvenc magyar tervezőjével találkozik
jan. 30
16:28
Hoppá! Fergie is szkippelte a Grammy-gálát, de miért? (Glamour)
Posztjában mindent elárult
jan. 30
16:30
Donald Trump ismerteti teljes bevándorlási tervét (Infostart)
Magyar idő szerint szerda hajnalban mondja el az egy éve hatalomra lépett Donald Trump amerikai elnök évértékelő beszédét. A döntéshozók, az amerikai polgárok és a külföld először hallhatja - az ígéret szerint - Trump teljes bevándorlási koncepcióját és infrastrukturális tervét.
jan. 30
16:30
Sportfogadás: Elképesztő "gigaszelvénnyel" kaszáltak 3 milliót (Agroinform)
Egy szegedi sportfogadó 16/19-es kötéssel akasztott le hatalmas összeget a Tippmixen.
jan. 30
16:30
Kósa Lajos édesanyjához költözött a cég, amelyet Kósa Lajos felesége vett meg roppant jutányos áron Kósa Lajos barátjától, és Kósa Lajos lányai az ügyvezetői (444.hu)
A miniszter szerint neki ehhez az egészhez semmi köze, a családtagjai pedig nem közszereplők.
jan. 30
16:30
Trump és szövetségesei durva ellentámadásba lendültek (444.hu)
Három fronton is támadva próbálják hitelteleníteni az FBI oroszügyi vizsgálatát, az egész sztorit egy nagy demokrata párti összeesküvésnek beállítva. A szemünk láttára tesztelik az amerikai alkotmányos rend ellenállóképességét.
jan. 30
16:30
Értékes írások kiváló szerzőktől (autopro)
Lenyűgöző a Magyar Művészeti Akadémia negyedéves lapja, a Magyar Művészet: mind tartalmában, mind pedig külsejében egyaránt igényes. A művészetelméleti folyóirat album formátumú számai negyedévenként jelentkeznek, igényes tipográfiai megjelenése, színes illusztrációi esztétikai szempontból is értékes kiadvánnyá teszik.
jan. 30
16:30
Íme a megújulók európai versenyének állása (NRGreport)
Magyarországgal együtt eddig 11 európai ország érte el idő előtt a 2020-ra kitűzött célját a megújulók arányát tekintve.
jan. 30
16:33
Még a tányérok is törtek. Nagyon kemény, ami Cseke Katinkáéknál történt (Blikk)
Ez lett a vége!
jan. 30
16:35
Rajtakapták: Nős színésszel jött össze Bódi Sylvi (Blikk)
Nem akármi derült ki róluk!
jan. 30
16:36
Akkor lesz valami a kriptodevizákból, ha majd az anyukám is tudja használni (Privátbankár)
A kriptodevizák már régen nemcsak a pénzátutalásról, sőt nem is a befektetésekről szólnak, hanem nyilvántartásokra, okos szerződésekre, üzletek tető alá hozására is használják és egyre inkább használni fogják a technológiát. Ám nagyon nehezen használható még, nem felhasználóbarát, hiányzik valami nagy áttörés, ami az átlagemberhez is végre közel ho
jan. 30
16:36
Nagy-Britannia mindenképpen megszenvedi a Brexit-et (ProfitLine)
A brit gazdaság mindenképpen megszenvedi Nagy-Britannia kilépését az Európai Unióból, bármilyen eredménnyel végződnek is az EU-tagság megszűnése utáni kapcsolatrendszerről szóló tárgyalások - áll egy kiszivárgott brit kormányzati tanulmányban. Kormányzati források szerint azonban "félkész tervezetről" van szó, amely nem tartalmazza a brit kormány á
jan. 30
16:36
A világ legjobbjai között a legszebb magyar épületek (Portfolio)
Kihirdette az idei Building of the Year jelöltjeit az ArchDaily, melyben az Oktatási Épületek kategóriájában a CEU épülete is a jelöltek között van. A nagyjából 3500 épület között egyébként több magyar jelölt is megtalálható, akikre...
jan. 30
16:36
Itt visszanézheti az MSZP programbemutató nagygyűlését (ATV)
Ma délután Tatabányán tartja programbemutató választási gyűlését a szocialista párt. A rendezvényen felszólal Tóth Bertalan frakcióvezető, Kunhalmi Ágnes, a párt budapesti elnöke és Karácsony Gergely miniszterelnök-jelölt. Facebook-oldalunkon és portálunkon is élőben közvetítettük a rendezvényt.
jan. 30
16:42
Csapadékmentes idő vár ránk szerda reggelig (Háziállat)
Nem lesz csapadék, a napközbeni szél mérséklődését várja legfrissebb, szerda reggelig tartó előrejelzésében az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ).
jan. 30
16:48
Nem méri a budapesti rádiókat az Inspira Research (Kreatív Online)
A fővárosi csatornák nagy része lemondta a szerződését, helyi rádiókat viszont még mérnek. A rádiós kutatás bevételük kevesebb, mint 10 százalékát adta.
jan. 30
16:48
Megnyílt a Seuso-kincset bemutató vándorkiállítás Kecskeméten (autopro)
Keddtől Kecskeméten, a Cifrapalotában látható a Seuso-kincset bemutató vándorkiállítás. Mint a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója a megnyitón hangsúlyozta, a késő római császárkor egyik legjelentősebb ezüst leletegyüttese egy olyan ritkaságot és szépséget képvisel, amely a világ bármelyik múzeumában megállná a helyét.
jan. 30
16:48
Magyar csapat vitte el a fődíjat a MOL-csoport nemzetközi Freshhh versenyén (NRGreport)
A Freshhh egy online nemzetközi szimulációs verseny az olaj- és gázipar iránt érdeklődő tehetséges egyetemi hallgatók számára. A versennyel a MOL a digitális generációt szeretné megszólítani, mely után a versenyzők akár állásajánlatot is kaphatnak.
jan. 30
16:50
Sorosozó Photoshopremeket mutatott be Facebookján a Fidesz (Kreatív Online)
Várhatóan az utcákra is kikerül az igénytelenül összetákolt, nyíltan hazugságot állító kép.
jan. 30
16:54
Fogamzásgátlót szedett, mégis hármas ikreket szült a 26 éves nő (Blikk)
Hiába szedte a fogamzásgátlót, hármas ikreket szült egy nő Nagy-Britanniában.
jan. 30
16:54
Itt az igazság: eláruljuk, mekkora volt a legnagyobb igényelt lakáshitel (Blikk)
Az OTP Bank közleményéből kiderült, mekkora volt tavaly a náluk igényelt legnagyobb lakáshitel.
jan. 30
16:54
Túlsúlyos volt és dolgozni sem akart: Bódog keményen beszólt a DVTK keretéből kirakott spanyol játékosának (Blikk)
Bódog Tamás szerint elfogadhatatlan volt a spanyol játékos viselkedése.
jan. 30
16:54
Szerdán felhős időre számíthatunk (Háziállat)
Délutántól beborul, viszont csapadékra még nem kell számítani. Sok helyen 10 fok is lehet.

Keresés