Jövő márciusban indítják a belorusz atomerőmű egyes blokkját, amely 2019 végén kereskedelmi üzembe áll majd - jelentette be Mihail Mihadjuk fehérorosz energetikai miniszterhelyettes szerdán Asztravecben nemzetközi sajtótájékoztatón, ahol újságíróknak bemutatták az üzemelésre készülő létesítményt.
Minden projekten más kollégákkal dolgozol együtt, nincs főnök, nincs iroda, azt csinálod, amihez a legjobban értesz, és ha jól teljesítesz, a fizetéseden felül még bónuszokat is vehetsz fel. Így néz ki a jövő vállalati struktúrája...
Épp azokon a pontokon lett jobb a Duster, ahol gyengén teljesített az első. Most dízelmotorral és automata váltóval próbáltuk, és az biztos, hogy ennél több nem kéne.
Átlagosan 5 ezer arcot jegyez meg az ember - állapították meg a Yorki Egyetem kutatói. Ezen belül azonban nagyok a különbségek: az értékek ezer és tízezer között mozognak.
Szinte mindenki találkozott már azzal a jelenséggel, hogy egy közösség, 5-10 ember közösen lottózik, de olyanról nemigen hallottunk még, hogy egy egész falu dobja össze a lottószelvényre valót. Egy nyugat-magyarországi kistelepülésen...
Óránkénti 250, a helyi sajtó szerint 280 kilométeres széllökésekkel és özönvízszerű esőzésekkel 4-es fokozatra felerősödve érte el partot szerdán Floridában a Michael hurrikán.
Több mint 70 taggal megalakult a Magyarországi Mesterséges Intelligencia Koalíció - tudta meg az InfoRádió az Innovációs és Technológiai Minisztériumtól. A jegybanktól úgy nyilatkoztak: a pénzügyi szektor harmadában a mesterséges intelligencia már a jelen.
Folyamatosan csökken a kórházi várólisták hossza Rétvári Bence szerint. A parlamenti államtitkár több konkrét adatot is megnevezett. Az mfor.hu nézett utána a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő nyilvántartásának, ahol kevésbé reménykeltő a helyzet. Van olyan kórház, ahol egy évet is kell várni egy térdprotézis műtétre. Ugyanezt egy magánkliniká
A Külgazdasági és Külügyminisztérium helyettes államtitkárává nevezte ki a miniszterelnök Kumin Ferencet - az erről szóló határozat a Magyar Közlönyben jelent meg.
A Kárpát-medence a kelet-európai anticiklon peremén helyezkedik el, az időjárás jellegében csütörtök estig nem lesz lényegi változás. A hajnali, reggeli ködfoltok feloszlását országszerte napos idő követi, a hőmérséklet pedig változatlanul jó néhány fokkal meghaladja az ilyenkor szokásos értéket. Általában derült, csapadékmentes idő lesz, a ködfol
Washington – New York államban letartóztattak egy férfit, aki Washingtonban fel akarta robbantani magát a novemberi időközi választás napján – jelentette az NBC televízió.
New York államban letartóztattak egy férfit, aki Washingtonban fel akarta robbantani magát a novemberi időközi választás napján - jelentette az NBC televízió.
A Policy Agenda által számított Gazdasági Fejlődés Index (GFI) a 2018. közepén elért 4,2%-os GDP növekedést követően kis lassulást jelez a bővülésben. A mutató értéke a 2018. II. negyedévi enyhe visszaesés után azon a szinten maradt. Az index szerint ez évben nem folytatódik a gazdaság további javulása. A háztartások körében a fogyasztás bővülése -
Ezüst díjat nyert a Lounge Communication a HRKOMM Awardon az Y és Z generációnak szóló kampánnyal PR-megoldások segítségével sikerült megismertetni a fiatal célcsoporttal, hogy mit is csinál egy Bid manager egy SSC-ben. Ezzel a rendhagyó megoldással érdemelte ki a Lounge Communications a HRKOMM Award Y és Z generáció számára készült legtalálóbb kam
A budapesti Szent Ferenc Kórházban kezdte meg működését a cukorbetegség szövődményeként kialakuló idegkárosodás felismerését és kezelését segítő Pest megyei neuropathia centrum.
Nagy titokban, három hónappal ezelőtt szakítottak a műsorvezetők: Bochkor Gábor teljesen a padlóra került, amióta véget ért a kapcsolata Várkonyi Andreával!
New York államban letartóztattak egy férfit, aki Washingtonban fel akarta robbantani magát a novemberi időközi választás napján - jelentette az NBC televízió.
A napokban kibocsátott, egymilliárd eurós magyar államkötvény 18 százalékát közép-európai befektetők vásárolták meg - mondta Barcza György, az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) vezérigazgatója a Magyar Hírlapnak. Egyre szorosabb...
A zárkózott kommunista diktatúrában élők mintegy 40 százaléka alultáplált az ENSZ egyik szervezet szerint. A problémákat csak fokozza, hogy a korábbi konfliktusok miatt is megcsappant az élelmiszer segélyt felajánló országok száma, de a meglevő készletek szállítmányozásával is problémák vannak.
Az adatbiztonság áll a balatonfüredi Infotér konferencia fókuszában, a kedden kezdődött háromnapos rendezvényen a digitalizáció és az e-közigazgatás aktuális kérdéseire is választ keresnek az előadók.
Az Európai Konzervatívok és Reformerek frakciójában szívesen látnák a Fideszt – mondta a Népszavának Branislav Skripek EP-képviselő. A Magyar Idők Kásler Miklóssal közöl interjút. Fejenként havi 700 ezer forinttal több támogatásra van szüksége a fogorvosoknak – nyilatkozta a Világgazdaságnak Hermann Péter. A Portfolio szerint nagyon fut a Porsche s
Kidolgozta a magán- és az állami ellátás szétválasztását célzó első javaslatokat az Emberi Erőforrások Minisztériuma, az indítvány hamarosan a kormány elé kerülhet – erről az EMMI első embere beszélt a Magyar Időknek adott interjúban.