Nem utalnak jelek arra, hogy hajtóműproblémája lett volna a hétfőn Indonéziában lezuhant utasszállító repülőgépnek – közölte Háy György repülésbiztonsági szakértő az M1 aktuális csatorna kedd esti műsorában.
Munkába állni annyit jelent, hogy a munkaviszony létesítése megtörtént és első nap elkezdjük a munkát. Munkába visszatalálni, jól teljesíteni kicsit összetettebb egy hosszabb kihagyás után - olvasható a HRBlogon.
Idén novemberben a 45. szezonját kezdi meg az olaszországi Dolomitok egyre jobban összekötött és modernizált sírégiója. Az idén is rengeteget költöttek fejlesztésekre. A teljes 90 millió eurós (kb. 30 milliárd forint) összegből csak a hóágyúzás javítására 25 millió euró (kb. 8 milliárd forint) jutott.
A Wanaka-tóra és a Mount Aspiring Nemzeti Park hegyeire néz a Te Kahu villa, hogy mintegy 50 hektárnyi területen vonulhass vissza a világtól, el az új-zélandi vadonba, amely meghalad oly sok mindent, mit a hétköznapjaink során el tudunk képzelni.
Dunába vetette magát egy elkeseredett idős asszony Ráckevénél. Az öngyilkossági kísérlet azonban nem sikerült, mert két rendőrnek sikerült kimentenie a mindössze 12 fokos folyóból.
Magyarázatot követel a Szentszéktől egy 35 éve eltűnt római kamaszlány családja, miután emberi maradványokat találtak egy Vatikánhoz tartozó római ingatlanon, és a hatóságok vizsgálni kezdték, hogy a csontok a tisztázatlan módon eltűnt Emanuela Orlandié vagy egy másik, vele csaknem egyidőben eltűnt diáklányé lehetnek-e.
Terrortámadásnak minősítette a Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) arhangelszki székházában elkövetett robbantásos támadást szerdán a kiemelt bűnügyekben eljáró orosz Nyomozó Bizottság (SZK).
Bukarest - Az évszakhoz képest szokatlanul meleg időjárással, a sokéves átlagnál 12-14 fokkal magasabb csúcshőmérséklettel búcsúzik az október Romániában, ahol a főváros környékén 28 fokot meghaladó értékeket regisztráltak szerdán.
Madrid - Először beszélt nyilvánosság előtt Leonóra spanyol trónörökösnő, aki az ország alkotmányának első cikkét olvasta fel a Cervantes Intézet madridi központjában rendezett ünnepségen szerdán.
Brüsszel – Véget ért a csomagkezelők sztrájkja szerda délután a brüsszeli Zaventem repülőtéren, így hat nap után, csütörtöktől teljesen helyreáll a forgalom.
Moldovában az abszolút többség támogatja az Oroszországgal kialakult történelmi baráti viszony folytatását - írta szerdai Facebook-bejegyzésében Igor Dodon moldovai államfő, miután Moszkvában fogadta őt a Vlagyimir Putyin orosz elnök.
Az elmúlt napok nagyon csapadékos időjárásának egyik legjobban sújtott síterepe az olaszországi Stelvio-gleccser. A gleccserre érkező három országutat folyamatosan kellett lezárni az elmúlt napokban, így a síterep szállodáiban rekedt 193 vendég nem tudott hazautazni a hóval vastagon betakart utakon.
A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta azt az elsőfokú bírósági ítéletet, amely a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa javára döntött a Való Világ negyedik szériájának elmarasztalásában. A vitatott bírságot huszonegy műsorszám és azok előzeteseinek hibás korhatár-besorolása, valamint burkolt reklámozás miatt kapta a szolgáltató, í
A köröm alatt kialakuló vérömleny egy olyan állapot, amikor a kéz- vagy a lábköröm alatt vérzés keletkezik. Általában zúzódások következményeként jön létre és erős, lüktető fájdalmat okozhat (ez utóbbit a vér köröm alatti tolulása okozza).
Így a tél közeledtével nagyon fontos a megfelelő C-vitamin mennyiség bejuttatása a szervezetbe. Úgy érzem, a citromsárga Megane R.S. segített, hogy bátran nézzek szembe a téllel, de azért szívesen fogyasztanék belőle repetát.
A Kárpát-medencétől nyugatra többközéppontú ciklon helyezkedik el. Ennek előoldalán dél felől enyhe, egyre nedvesebb léghullámok érkeznek térségünk fölé. Nyugat felől fokozatosan megnövekszik, késő délutántól meg is vastagszik a felhőzet, emellett hosszabb-rövidebb időre kisüt a nap. Estétől nyugaton, délen néhol eső, zápor már előfordulhat. A dél
Ismét elszállítják a szemetet Pest és Nógrád megyében. A kormány több mint 26 milliárd forintot csoportosított át erre a célra. Az ígéretek szerint hamarosan a budapesti szelektív hulladékgyűjtés is folytatódhat. Az állami hulladékkezelő nem reagált megkeresésünkre, a pártok pedig egymásra mutogatnak azzal kapcsolatban, hogy ki a felelős az elmúlt
Berlin második világháború utáni történetének legnagyobb szabású magánberuházását indítja el a Siemens, a német fővárosban alapított iparvállalat 600 millió euróból (200 milliárd forint) építi meg új innovációs központját, erről szerdán írtak alá megállapodást a városvezetéssel.
"A román minimálbér megelőzte a magyart!" Terjedtek ismét a szalagcímek az elmúlt napokban azt követően, hogy tavasszal egyszer már ugyanígy megelőzte. Akkor most lekörözte, nem?! Aztán jöttek a helyesbítések, újabb számítások, "nemúgyvanaz"-típusú...
Kedvezett a meleg időjárás az élővirág-vásárlási kedvnek, a magyarországi termelők azonban kevesebbet termeltek az idén a tavalyinál a halottak napi virágforgalom túlnyomó részét adó fajtából. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) MTI-hez eljuttatott körképe szerint több mint 20 millió szál krizantém kerül a temetőkbe a napokban, októberben és nov
Bár egy időre megoldódott a szemétszállítás Pest és Nógrád megyében, a kialakult helyzet jól mutatta, hogy bőven van gond a felépített modellel, így a jövőben szinte bárhol előfordulhat hasoló eset, és nem viszik el a hulladékot...
A gízai nagy piramis építésének mikéntje régóta foglalkoztatja a tudósokat. Egy friss felfedezés fényt deríthet arra, miként vitték véghez a szinte emberfeletti teljesítményt az ókori egyiptomiak.
A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta azt az elsőfokú bírósági ítéletet, amely a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa javára döntött a Való Világ negyedik szériájának elmarasztalásában, így az RTL Klubnak csaknem 143 millió forint bírságot kell fizetnie – közölte az NMHH Kommunikációs Igazgatósága szerdán az MTI-vel.
Csütörtöktől, azaz november 1-től már csak az idén márciusban megjelent, megújult 1000 forintos bankjegyekkel lehet fizetni, ezeket fogadják el a kereskedők, a régi, bevont címleteket már nem.
A világ egyik legnevesebb tudományos folyóirata, a Nature Research és az Estée Lauder vállalatcsoport által világszinten meghirdetett pályázatán az „Innovatív tudományok” kategóriában a legjobbnak járó díjat a Nők a Tudományban Egyesület (NaTE) nyerte el. A díjjal a független nonprofit szervezetnek azt a közel tíz éves munkáját ismerték el, amellye