Sokan panaszkodnak a lassú anyagcseréjükre, szerintük ezért nem tudnak fogyni. Ezzel kapcsolatban aztán számos tévhit kering a köztudatban. Például az alábbi öt.
A napokban volt egy coaching ülésem egy magyar vezérigazgatóval, aki elmondta, hogy véleménye szerint az igazgatóság tagjai a külföldi prezentációk során gyengén szerepelnek, majdnem lejáratják a magyar céget, ahelyett, hogy eladnák azt a befektetők, külföldi tulajdonosok vagy más régiós leányvállalatok vezetői előtt. Annak ellenére teszik ezt, hog
Három városban egészségtelennek, számos további településen kifogásoltnak minősítették a levegő minőségét a magas szálló por (PM10) koncentráció miatt.
Emberölés bűntette miatt nem jogerősen tíz év fegyházbüntetésre ítélte pénteken a Nyíregyházi Törvényszék azt a férfit, aki 2016-ban beteg feleségét nem gondozta megfelelően és szobáját sem fűtötte. Az asszony később a kórházban életét vesztette.
Egyre több német vállalat számol a világgazdasági helyzet romlásával a Német Ipari és Kereskedelmi Kamarák Országos Szövetségének (DIHK) pénteken ismertetett felmérése szerint.
A Kaspersky Lab adathalászat-blokkoló rendszere 2018 harmadik negyedévében több mint 137 millió, csaló weboldal felkeresésére irányuló kísérletet akadályozott meg. Ez 27,5%-kal haladja meg a második negyedévben mért értéket, ami az adathalász támadások számának gyors növekedését jelzi. Erről és további megállapításokról számol be a Kaspersky Lab „L
Az integrált energiavállalatok jövőjéről és a MET energiapiaci pozíciójáról számolt be Szabó Gergely, a MET Magyarország Zrt. vezérigazgatója a Portfolio Energy Investment 2018 konferencián.
A közép-és kelet-európai reklámpiac rohamléptekkel nőtt az elmúlt évben is. Bár a televízió maradt a legjelentősebb hirdetési felület a térség legtöbb országában, az online platformok szinte mindenütt egyre jobban felzárkóztak mögötte – derül ki az idei CANnual Reportból. A Café Communications és a weCAN szakemberei által szerkesztett kiadvány arra
A dohányzás, a cukorbaj és a magas vérnyomás a nőknél jobban emeli a szívroham kockázatát, mint a férfiaknál - állapította meg az Oxfordi Egyetem új kutatása.
A világon elsőként kötelező lesz tanítani a skóciai állami iskolákban a leszbikus, meleg, bi-, transz- és interszexuális (lmbti) emberek jogaival és identitásával kapcsolatos ismereteket.
5,8 százalékkal drágul az úthasználat a teherautóknak január elsejétől, emiatt a fuvarozók is árat emelnek. Az érdekképviseletük szerint 15-20 százalékos emelést tartanak célszerűnek. Emiatt azonban a boltok is áremelésre kényszerülnének, mert ezt már nem tudnák kompenzálni. A kormány várakozásai szerint 40 milliárd forint többlet folyik be a büdzs
Értékesítési rekordot ért el az év első tíz hónapjában a SEAT autógyár annak ellenére is, hogy a szeptemberben bevezetett új emissziós mérési eljárás visszavetette az európai autópiaci forgalmat - tájékoztatta a márka magyarországi importőre, a Porsche Hungaria Kereskedelmi Kft. az MTI-t pénteken.
Kanye West saját tervezésű cipője, a Yeezy túlzás nélkül berobbant néhány éve a sneakervilágba. Persze ez nem volt mindenkinek az ínyére, a Yeezyt ugyanis ugyanaz tette sikeressé és ellenszenvessé is: trendi vonalvezetésű volt, exkluzívként (értsd: limitáltan és drágán) árult tömegáru, amelyet akkora felhajtás övezett már a legelején, hogy az üzlet
Az IKEA gyerekrajz-pályázata évek óta nagy népszerűségnek örvend, ezúttal mintegy 800 alkotás érkezett Magyarországról a felhívásra. Hat győztest választ a svéd lakberendezési vállalat világszerte, ezek a rajzok jövő karácsonykor puha játékként elérhetőek lesznek az áruházakban. A játékokból befolyt összeget az IKEA jótékony célokra ajánlja fel, ta
A hideg és a nedvesség miatt nem maradnak a mexikóvárosi stadionban a Hondurasból, Salvadorból, Guatemalából és Nicaraguából a szabadság hazájába indult migránsok. Buszokat kértek, nem kaptak.
A magyar jégkorong-válogatott jéghiba miatt nem tudta lejátszani a dél-koreaiak elleni összecsapását a budapesti Négy Nemzet Tornán. Kártérítési kér a szövetség az illetékesektől.
A tavalyi átütő siker után a Virág Judit Galéria ismét megrendezte a világon egyedülállónak számító Zsolnay-aukcióját a Budapest Kongresszusi Központban. A 70 tételből álló, 68 millió forintot meghaladó összkikiáltási árról induló árverésen végül 120 millió forint feletti összleütési érték született.
Az ország legnagyobb infokommunikációs vállalata, a Magyar Telekom egyedülálló toborzási megoldással keresi új gyakornokait: a cég 24 órás kiválasztási folyamata során összesen 25 gyakornokot szerződtet, akik a cégcsoport új székházában kezdhetik el építeni karrierjüket. A jelentkezés november 14-én, délben indul és rekordidő alatt, másnap délután
Egyre többen adnak vérplazmát, hogy kiegészítsék a keresetüket, ezzel szemben a hagyományos vérből egy-egy hosszú hétvége után gyakran lép fel hiány. A plazma levételéért ugyanis több ezer forintot fizetnek, a véradásért viszont nem adnak pénzt. Éves szinten akár negyedmillió forintot is kereshet egy plazmadonor. Az Országos Vérellátó Szolgálat sze
Collomb korábban is sürgette a gettóprobléma felszámolását, főként miután csak tavaly szilveszterkor több mint ezer autót gyújtottak fel, főként az elszegényedő francia külvárosokban.
A főváros belső kerületeire sokkalta inkább jellemzőek a gépkocsilopások és autófeltörések, mint a külsőbb városrészekre. A bűnügyi térkép szerint a Váci utca környéke és a Városliget vonzáskörzete is kedvelt vadászterülete...
Az Erste Csoport nyerte a The Banker magazin és a PWM (Professional Wealth Management) vagyonkezelési magazin legjobb kelet-közép-európai privátbanknak járó díját 2018-ban. Emellett az Erste Private Banking kapta a Financial Times Csoporthoz tartozó két szakmai folyóirattól a legjobb ausztriai privátbanknak járó díjat 2018-ban.
A karácsonyi szezonális termékek közül a legkeresettebbek közé tartoznak a díszvilágítási füzérek. A színpompás látványt nyújtó kül-, és beltéri, világító díszek nagyon könnyen drámai helyzetet, áramütést vagy akár lakástüzet is okozhatnak, ha nem megfelelő minőségűek és közvetlenül hálózati feszültségről üzemelnek. Vásárlásuk és használatuk körült
Emmanuel Macron francia elnök európai hadseregről tett e heti kijelentését bírálta élesen Donald Trump amerikai elnök nem sokkal az után, hogy megérkezett Párizsba péntek este az első világháborút lezáró fegyverszüneti egyezmény centenáriumára.
A turizmus jó teljesítménye nem szakadt meg a nyári szezon végével, szeptemberben az ország minden részében nőtt a vendégforgalom, a belföldi forgalom pedig jelentős emelkedést mutatott. Az első háromnegyed év adatai alapján arra számítunk, hogy 2018-ban is kiemelkedő évet zár a turizmus Magyarországon, hiszen az ágazat minden fontos mutatója javul