Milliárdos eredményeket könyvelt el az OTP Ukrajnában és Romániában, és szerencsésnek bizonyult a szerbiai és a horvátországi bevásárlás is a bank vezérigazgató-helyettese szerint.
Figyelmeztetést adott ki a tartós, sűrű köd miatt több megyére is az Országos Meteorológiai Szolgálat. Térképen mutatjuk, hol vezessen nagyon óvatosan.
Csaknem száz ország, köztük 72 állam- és kormányfői szinten képviselteti magát a hétvégén Párizsban az első világháborút lezáró fegyverszünet 1918. november 11-i aláírásának 100. évfordulóján rendezendő ünnepségsorozaton, amelyen Emmanuel Macron francia államfő a multilaterális világrend megőrzésért fog szót emelni.
A 18 éves tárnoki úszófenomén Érdről eligazolva a Honvédban folytatja úszópályafutását. Mestere követi őt: Selmeci Attila az InfoRádiónak beszélt a nem kis változás részleteiről.
A Heti Napló Békásmegyeren járt, egy csendes, nyugodt lakóövezetben, ahol mára annyira tarthatatlanná vált a helyzet, hogy többen is azon gondolkoznak: elköltöznek. Hogy miért? A ház aljában található éjjel-nappali nemzeti dohánybolt miatt. Ami már minden, csak nem dohánybolt. Sokkal inkább egy lerészegedő hely. Egy lezüllött kocsma.
Hoppál Péter a kulturális alapellátás kiterjesztésének összehangolását felügyelheti, Szentes Tamás pedig a hajléktalanellátás koordinációjáért felel majd.
Nem igazolják a számok a kormányt, amely szerint büntetéssel fedél alá "segítheti" az otthontalanokat. A Vöröskereszt szerint mára veszélyesebb a helyzet, mint volt.
A középkorú pár két évet húzott le a kispesti erdőben összetákolt kalyibájában. Rezignáltan veszik számba a romokat, amelyek helyén két hete még az otthonuk volt.
Olasz poggyászfosztogatókat buktattak le a magyar rendőrök - közölte a rendőrség szombaton. Az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálata közleményében azt írta: a közelmúltban a sajtóban több helyen megjelent, hogy...
A CEU csak nyert azáltal, hogy a kormányzati támadások nyomán világszerte ismert lett és külön kampuszt nyit Bécsben – mondta a Csaba László közgazdász, az egyetem oktatója, Orbán Viktor korábbi tanácsadója.
Szombaton hétköznapi rend van a közlekedésben, és a parkolásért ennek megfelelően fizetni kell. A mostani szombat a munkanap-áthelyezés miatt számít hétköznapnak.
Sok felhő, kevés napsütés várható országszerte. Napközben az északkeleti megyékben és a nyugati határvidéken is csökken a köddel, illetve rétegfelhőzettel borított terület nagysága, másutt többnyire napos, fátyolfelhős idő valószínű. Legfeljebb a ködös területeken fordulhat elő jelentéktelen szitálás, egyébként nem lesz csapadék. Az Észak-Dunántúl
A stroke tüneteinek felismerésétől 4,5-6 órán belül kórházba kell kerülni - hívta fel a figyelmet Folyovich András, a Magyar Stroke Társaság neurológus főorvosa az M1 aktuális csatorna szombat reggeli műsorában.
Az ünnepek közeledtével sokan szembesülhetnek azzal, hogy a család férfitagjai számára kifejezetten nehéz olyan ajándékot találni, amelynek valóban örülnek. Ugyan nem gondoljuk, hogy a műalkotások esetében kialakítható egy kifejezetten...
Napközben az északkeleti megyékben és a nyugati határvidéken is csökken a köddel, illetve rétegfelhőzettel borított terület nagysága – másutt többnyire napos, fátyolfelhős idő valószínű.
Hatalmas cápakeltetőre bukkantak az Atlanti-óceánban, mintegy 320 kilométerre Írországtól nyugatra hidegvízű korallzátonyok térségében, a szakemberek szerint ez a legnagyobb cápakeltető ír tengeri területeken.
Egy orosz férfi, Ivan Sukhov három feleséggel él együtt. Nincs egyszerű dolga velük, ennek ellenére további feleségeket szeretne - az ideális ara magas, karcsú és gyengéd - és legalább 50 gyereket.
Alapvető változásokat fog hozni az Európai Unióban a vállalatok közötti, határokon átnyúló termékértékesítési ügyletek ÁFA kezelésében az Európai Parlament által elfogadott új szabályozás. Az átfogó reform célja, hogy kiszűrjék az eddig visszaélésekre lehetőséget adó elemeket, illetve a módosításokkal a vállalkozások adminisztratív terheit is csökk
Szombaton hétköznapi rend van a közlekedésben, és a parkolásért ennek megfelelően fizetni kell. A mostani szombat a munkanap-áthelyezés miatt számít hétköznapnak. Gresz Mihály, a Budapesti Közlekedési Központ fődiszpécsere...
Tállai András államtitkár a részletekről szólva arról beszélt, hogy a nyugdíjprémium kifizetését a magyar gazdaság egészen kiváló teljesítménye tette most lehetővé.
Egy magára akár csak egy kicsit is adó ország kormánya számára nem közömbös, hogy gazdasági döntéseit a nemzetközi közvélemény hitelesnek fogadja-e el; még abban az esetben sem, ha intézkedései odahaza folyamatosan a bírálatok kereszttüzébe kerülnek.
Politikai csatározásba torkollt a kulturális tao megszüntetésének terve. A főpolgármester kiosztotta a szakállamtitkárt, a tárgyalás káoszba fulladt, ám a parlament kulturális bizottságának alelnöke élvezte a műsort. Mindeközben előadások, koncertek kerülnek veszélybe.
Soha annyi magyar játékfilmet nem forgalmaztak a romániai mozikban, mint tavaly, amikor több mint tíz alkotást láthattak az érdeklődők – mondta a Magyar Időknek Kósa András László.
Sajnálattal kell közölnöm, hogy idén nem jön a Mikulás. Vagy ha esetleg idén még jöhet, mert Semjén Zsolt törvényjavaslata csak később lép életbe, akkor jövőre már biztosan nem
A miniszterelnök szokásos péntek reggeli rádiószózatában minden hívőt és pártolót megerősített abban, hogy Magyarországnál nincs jobb hely a világon. Köszönhetően örökös vezetőnk bölcs előrelátásának.
Bár az Európai Néppárt egy leheletnyit finomított azon a határozaton, amelyet egyértelműen a Fidesz miatt tűztek a konzervatív pártcsalád kongresszusának napirendjére, a dokumentum elfogadása azt jelzi, sárga lapot adtak Orbán Viktornak.