A visegrádi országoknak „elégtételt” jelent, hogy a migrációval kapcsolatban évek óta hangoztatott véleményükkel most már az Európai Unió (EU) valamennyi vezetője egyetért.
Évről évre elterjedtebb, de talán még nem annyira ismert ez a nap! Október 13-án csatlakozhatsz te is ehhez az összefogáshoz. Ne vegyél fel melltartót, nem leszel egyedül, világszerte sok nő teszi majd ugyanezt.
Tegnap este jelentették be, hogy az egyik hazai tőzsdei cég, az OTT-ONE hosszútávú stratégiai szerződést kötött a TV2-vel, ennek első elemeként közösen fejlesztenek streaming alkalmazást. A kis magyar tőzsdei cég árfolyama 13 százalékot...
Idén új helyszínen, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat fóti Lovasterápiás és Oktató Központjában kerül sor a Magyar Lovasterápia Szövetség – immár hagyományosnak mondható – lovasterápiás továbbképzésére 2018. október 15. és 28. között, melyre pszichológusokat, gyógypedagógusokat, lovasokat és gyógytornászokat várnak. A Magyar Lovasterápia Szövetsé
Tashila Alexander és a 12 éves fia, Tylen Ellis együtt vásároltak szeptember végén a Walmartban. A kiskamasz az egyik polcon egy hatalmas, szőrös Chewbacca maszkot pillantott meg, amit aztán azonnal a fejére is húzott. A srác elhatározta, hogy megvicceli édesanyját, és a maszkkal a fején a nő háta mögé osont. A mamát azonban nem kell félteni, amik
A visegrádi országoknak „elégtételt” jelent, hogy a migrációval kapcsolatban évek óta hangoztatott véleményükkel most már az unió valamennyi vezetője egyetért – mondta Áder.
Fél éve nem álltak ilyen alacsonyan a globális részvényárfolyamok, mint most. A befektetők szerint a helyzetért részben az amerikai kamatlábemelések a felelősek. Donald Trump elnök egyenesen a nemzeti bank szerepét betöltő Fedet okolta.
Az elmúlt években a közép- és kelet-európai régióban Magyarország az élmezőnybe került a beszedett áfa vonatkozásában. Az Európai Bizottság által közzétett legfrissebb „rangsor” szerint a régióban csak Ausztria előzi meg hazánkat. A PwC Magyarország adószakértői szerint a pozitív fordulat több tényezővel is magyarázható, ilyen például a belföldi ös
Magyarországnak nyertesnek kell lennie a következő években, ehhez fenn kell tartani a konjunktúrát, emellett 2030-ig folyamatos lépésekben erősíteni kell az ország versenyképességét - mondta Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank (MNB)...
Manapság a generációk sokkal gyorsabb ütemben váltják egymást a munkahelyeken, és a technikai fejlődéssel összefüggésben egyre nagyobb különbségek vannak az egyes generációk képviselői között, ami komoly kihívást jelent a munkáltatók...
Az elemzői konszenzus szerinti 18,5 milliárd dolláros bevétel helyett 18,4 milliárdról adott számot a Citigroup a harmadik negyedévre vonatkozó gyorsjelentésében. Az egy részvényre jutó nyereség viszont több mint 2%-kal haladta meg...
Egy amerikai apuka, Dylan Hamilton szerette volna emlékezetessé tenni kislánya hatodik születésnapját, ezért különleges meglepetéssel készült a számára. A gyerek szülei már elváltak, és míg a kislány az édesanyjával él, az apa két órányi autóútra költözött tőlük. Hamilton és a kislányuk édesanyja baráti viszonyt ápol, de sok közös programot nem
Az előrejelzéseknek megfelelően a Callum névre keresztelt viharciklon péntek hajnalban elérte Írország partjait. Orkán erejű szél és vihardagály ostromolja a partvidéket.
A belső dokumentum világosan kifejti, hogy a „cenzúrázás felé elmozdulás” bizony „kereskedelmi és politikai” kívánságra történik. A Google vezetője nemrég titokban tárgyalt a katonai hírszerzés helyettes államtitkárságának tisztségviselőivel. De kinek a pénzéből hozták létre valójában a Google-t? Káncz Csaba jegyzete.
Előreláthatólag legalább hat hónapig nem léphet pályára Nora Mörk, a Bajnokok Ligája-címvédő Győri Audi ETO KC világbajnok norvég kézilabdázója, akinek sérült térdét pénteken operálták meg.
Beidézték és ezúttal meg is jelent pénteken Marine Le Pen, a radikális jobboldali francia Nemzeti Tömörülés, a korábbi Nemzeti Front elnöke a francia vizsgálóbírók előtt a jogtalanul felvett uniós pénzek ügyében folyó vizsgálat keretében.
A pártelnököt a meghallgatáson közpénzek hűtlen kezelésével is meggyanúsították, így mostantól tíz év szabadságvesztéssel és egymillió eurós pénzbüntetéssel sújtható.
Januártól 100 ezer forintra emelik az otthonápolási díjakat. Korózs Lajos az MSZP országgyűlési képviselője elmondta az ATV Start című műsorában, hogy erről még ő nem látott előterjesztést, csupán egy kormányülés utáni tájékoztató volt Novák Katalin államtitkár részéről. Korózs kifogásolta, hogy a kormány a tárgyalásba nem vonta be a civileket, aki
Az előrejelzéseknek megfelelően a Callum névre keresztelt viharciklon péntek hajnalban elérte Írország partjait. Orkán erejű szél és vihardagály ostromolja a partvidéket.
Orbán Viktornak nincs többé helye az Európai Néppártban (EPP) - szögezte le a Le Monde című francia napilapnak adott, péntek délután megjelent interjúban Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság néppárti elnöke. Orbán Viktornak...
Szijjártó Péter döntésének értelmében már a kijelölt helyeken sem lehet majd dohányozni a Külgazdasági és Külügyminisztériumban, azaz innentől kezdve már a dohányzásra kijelölt helyiségekre sem lesz a továbbiakban szükség.
Prágában másfélszer többet kell fizetni a lakásokért, Ljubljanában a külvárosi részek kerülnek annyiba, mint itt a belváros, de Pozsony és Varsó is drágább.