Újragondolta üzletegységeinek működését a Praktiker: egységesítette áruházai szortimentjét, valamint hangsúlyt kapott a dekor és lakberendezési termékkínálat a 20 barkácsáruházat működtető vállalatnál. A kisebb alapterületű áruházak felújítása, illetve az új polcrendszerek és látványosabb bemutatóterek kialakításánál a vevői élmény növelésére törek
Dől a pénz a sportszövetségekhez, mégis több sportág finanszírozási problémákkal küzd. Egri Viktor, a Digi Sport kommentátora az ATV Start című műsorában elmondta, hogy konkrétan a tenisz-, a sakk- és az ökölvívó-szövetséget is érinti ez a gond.
A CSOK átlagos összege a használt lakások vásárlóinak vidéken akár egy extra félszobát, az új lakások esetében kapható 10 millió forintos támogatás pedig a fővárosban egy szobával nagyobb ingatlant is eredményezhet. A vidéki...
Nincs is jobb, mint együtt a gyerekekkel megsütni ezt a gofritortát Elrontani nem lehet,a feltéteknek csak a képzeletetek szab határt. Próbáljátok ki, és mutassátok meg Ti hogyan készítettétek el!
A Ráckevei Rendőrkapitányság szolgálatirányító-parancsnoka a térfigyelő kamerán vette észre, hogy az Árpád híd közelében egy alak céltalanul sétál és elindul a híd felé. A kamerán jól látszott az is, hogy az illető felmászott a híd korlátjátra, írja a Ripost. A rendőr egy járőr kollégájával azonnal a helyszínre sietett, de mire odaértek, a járókel
Látványosan felhagyott az USA az Orbán-kormány bírálatával, és még gesztusokat is tettek a barátkozásért. Csak azt kérték, hogy a CEU-t engedjék működni, és ne rontsák tovább a viszonyt Ukrajnával. A magyar kormány azonban egyelőre nem enged ezekben az ügyekben.
Egy egyetemista önkéntesekből álló szervezet az elmagányosodástól leginkább veszélyeztetett gyermekekkel szeretne foglalkozni Szeged után még egy vidéki városban, erre gyűjtenek most.
Nagy hullámokat vetett a világ tőkepiacain az amerikai tőzsdék elmúlt két napban látott esése, megnéztük, hogyan változtak az egyes eszközök árfolyamai szerdán és csütörtökön. Mozgalmas volt az elmúlt 2 nap a világ tőzsdéin...
A férfiszakáll iszonyú praktikus dolog. A természet ruhája véd minket a hideg, a kiszáradás és az UV-sugárzás ellen, emellett viszont sármmal is felruház bennünket. Már persze akkor, ha megfelelően válasszuk ki az arcformánkhoz és a stílusunkhoz illőt, valamint az ápolását sem hanyagoljuk el.
Szokatlan események zajlanak az európai árampiacon, a szén-dioxid kvóták, majd az áram ára kilőtt az égbe, csődbe ment egy fontos norvég energiakereskedő, egyre több tőkét igényel mindenkitől a volatilissá vált áram- és gáztőzsdék fenntartása. Hogyan hat mindez itthon - kérdezi az Index.hu.
Megnyitotta kapuit az őszi LAKÁS 2018 Kiállítás a Hungexpón. A szervezők tájékoztatása szerint pénteken és szombaton 10-18 óráig, vasárnap 10-17 óráig várják a látogatókat. A LAKÁS 2018 új helyszínen, a Hungexpo F pavilonjában...
Nagyjából 130 nemzetközi kereskedelmi partner fogadta el a meghívást a Fliegl Agrartechnik kétnapos szakmai rendezvényére, hogy megismerkedjen a legújabb fejlesztésekkel. 14 nemzet képviseltette magát Mühldorfban, Európa legnagyobb mezőgazdasági pótkocsigyártójának központjában.
Két új helyszín kapott helyet a német túraautó-bajnokság (DTM) jövő évi, pénteken nyilvánosságra hozott versenynaptárában, amelyben a Hungaroring nem szerepel, miután a mogyoródi Forma-1-es pályának lejárt a szerződése.
Geert Swaanenburg vezérigazgató személyében új felsővezető irányítja tovább a HEINEKEN Hungária magyarországi tevékenységét 2018. november 1-től. Az új vezérigazgató több évtizedes kereskedelmi tapasztalattal érkezik a magyarországi Heineken élére. Fókuszában a magyar sörgyártás versenyképességének, illetve a hazai alapanyagok és beszállítók szerep
„Nekünk az a dolgunk, hogy barátokat gyűjtsünk, ne pedig ellenségeket”, Magyarországot eddig is távol tartotta attól, hogy „rossz nyugat-európai tempót” vegyen fel, és megpróbáljon kioktatni más államokat, hogy „ejnye-bejnye, nem így kell ám viselkedni” – nyilatkozta a kormányfő a Kossuth rádió reggeli műsorában.
A ráckevei rendőrök gyors helyzetfelismerése és összehangolt intézkedése megmentette egy hölgy életét, aki péntek hajnalban egy hídról a Dunába ugrott.
Ha egy egyébként is érett fázisában lévő gazdasági fellendülést még tovább hevítünk egy Trump-féle masszív adócsökkentő csomaggal, akkor ne csodálkozzunk, ha a Fed folyamatos kamatemelési sorozatra kényszerül. Ez persze előbb-utóbb...
Napra pontosan hat évtizeddel az első színpadi fellépése után, október 10-én köszöntötték Vári Éva Kossuth- és Jászai Mari-díjas, érdemes és kiváló művészt a Belvárosi Színházban.
Október 4-étől még nagyobb területen, több mint 5500 négyzetméteren várja vásárlóit a közel 200 márkát felvonultató Peek & Cloppenburg az Arena Mallban. A közel harmadával kibővült áruház megújult dizájnnal és még több prémium márkával varázsolja el a divatrajongó közönséget. A Peek & Cloppenburg európai divatvállalat 1901 óta immár 15 országban fo
Belegondolni sem könnyű, milyen helyzetben vannak azok az édesanyák, akiknek egész napjukat gyermekük ápolásával kell tölteniük. Gaál Enikő nem panaszkodik, csak tényként sorolja a Borsnak: – Gergely fiam sajnos koraszülöttként a legsúlyosabb agyvérzésen esett át. Emiatt egész nap felügyeletre és ápolásra szorul – mondta az édesanya, aki tanárnak
A Hős utcai lakótelep lakói állítólag év végéig maradhatnak, ám biztos információkat még nem kaptak. A Kontúr Egyesület csütörtökön kerekasztal-beszélgetés tartott a helyzet megoldására.
Külföldi befektető kizárólag a kormánynak történő bejelentés és a bejelentés tudomásulvételének visszaigazolását követően szerezhet 25 százalékot, nyilvánosan működő részvénytársaság esetén 10 százalékot meghaladó tulajdonrészt...