A bérbeadási céllal épített magyarországi ipari ingatlanok csupán harmada, mintegy 2,1 millió négyzetméternyi raktár, csarnok és logisztikai központ tekinthető energiahatékonysági szempontból korszerűnek - derül ki a Knauf Insulation és a Raktár.info szakmai portál közös, MTI-nek hétfőn megküldött felméréséből.
Elmarasztalta Magyarországot kedden a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) a tankönyvpiac állami monopolizálása miatt, azaz kimondta a testület, hogy a hatóságok megsértették több, iskolai tankönyvek forgalmazásával foglalkozó...
A Monetáris Tanács megítélése szerint az előző kamatdöntés óta eltelt időszakban összességében romlott a nemzetközi piaci hangulat, ennek ellenére érdemi változás nem történt a mai ülést követően kiadott jegybanki közleményben....
Meghökkentő számokkal rukkoltak elő bankárok az Ubernek az esetleges tőzsdére lépése kapcsán. A Goldman Sachs és a Morgan Stanley 120 milliárd dollárra értékelte a céget, ez közel a duplája annak, amilyen értékeltség mellett az utolsó...
Az Európai Bizottság által kidolgozott új biogazdasági stratégia célja a megújuló erőforrások fenntartható használatának javítása és fokozása az éghajlatváltozás kihívásainak kezelése és a fenntartható fejlődés érdekében - írja a Kamaraonline.
A biztosítási szektor még jórészt a digitális transzformáció előtt áll, de már forr a víz a homár körül, és szorul a páncélja - éltek egy hasonlattal a Portfolio mai konferenciáján az egyik délutáni panelbeszélgetés résztvevői....
Rohamosan nő az elektronikus számlafizetés népszerűsége Magyarországon - derül ki a Díjnet független e-számlakezelő rendszer adataiból. Szeptemberben az átlagosnál mintegy 25 százalékkal több új felhasználó regisztrált a Díjnetre...
Késői szüretelésű tokaji édes fehér borból fogy a legtöbb a Liszt Ferenc Repülőtér duty-free üzleteiben, mert ez a legnépszerűbb bor a magyar fővárost repülőgépen elhagyó utazók körében. Ez a Nagy-Britanniába vagy Németországba tartó utasok körében abszolút kedvenc, míg a kínaiak inkább a tokaji aszúra esküsznek.
Újabb fontos információk érkeztek ma a Richter részvényekre átcserélhető kötvényekkel kapcsolatban, miután az állam az MNV-n keresztül a korábban kibocsátott kötvények közel 88 százalékát nemrég visszavásárolta, ma pedig kiderült...
Nem fog megszűnni a lakás-takarékpénztári szektor, de az állami támogatás elvonása jelentős kihívások elé állítja a piaci szereplőket: új utak után kell nézni. A Portfolio Öngondoskodás konferenciájának első panelbeszélgetésében...
Mivel a nyugdíjcélú megtakarítások területén viszont hátul kullogunk Európában, Barcza György bejelentette: az ÁKK-nak a kormány asztalán fekvő javaslata szerint az állam beléphet a hosszú távú nyugdíjcélú megtakarítások piacára, hogy fellendítse ezt a megtakarítási szegmenst. Úgy tűnik tehát, versenytársat kaphatnak a nyugdíjcélú megtakarítási pia
Az önvezető technológia kezdeményei már az autószalonokban vannak, és a mesterséges intelligencia nagyobb változást eredményezhet, mint az automobil százéves történetében bármikor.
A kormány ismét szembefordult a társadalommal, mikor megszüntette a lakástakarék-pénztárakat – mondta Csárdi Antal LMP-s politikus kedden, majd az párt és a Sargentini-jelentés kapcsolatáról is vallott.
A parlament ma megszavazta, hogy megszűnik a lakástakarék-pénztáraknál (LTP) az állami támogatás. A fideszes Bánki Erik szerint a lakáskasszák működtetői extraprofitot tettek zsebre, ezt át kell irányítani a CSOK-ba, és arról is szó volt a javaslatában, hogy a lakástakarékok nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket, elavult a konstrukció.
Kásler Miklós szerette volna, hogy Takaró Mihály pályázza meg a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatói posztját Prőhle Gergely távozása után, de ő nem akarta - mondták el az atv.hu-nak az EMMI-hez közeli források. Az irodalomtörténész-karnagy érdeklődésünkre nem akart nyilatkozni, mondván: nincs ügy.
A Volvo mai bejelentése szerint a társaság teherautóiban katalizátor problémái miatt megnövekedhet a károsanyag-kibocsátás, a probléma megoldása pedig jelentős többletterhet jelent a cégnek, bár a Volvo egyelőre nem tervez visszahívásokat....
A közelmúltban nagy sajtóérdeklődést kiváltó ügyben egy magánszemély feljelentése alapján a Budapesti IX. Kerületi Ügyészség halált okozó foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétségének gyanúja miatt a mai napon nyomozást rendelt el.
A szerb ortodox pátriárka elmondta, a pravoszláv világ nagyon mély válságban van, és akár az a „tragédia” is megtörténhet, hogy a megosztottság hosszan elhúzódik.
Nagy vihart kavart az elmúlt hetekben dr. Székely László, a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet főorvosának kirúgása, amely után ráadásul egy műtétre váró beteg is meghalt. Most már rendőrségi nyomozás van az ügyben.
„Fenntartjuk a kerítést, és nem engedjük, hogy elvegyék tőlünk a határőrizet jogát” – nyomatékosította Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter
'Ha hűvösebbre fordul az idő, mindig arra gondolok, hogy hamarosan itt van mindenszentek, halottak napja. És bármilyen szokatlanul hangzik is, ez először sosem szomorúsággal tölt el, hanem inkább nosztalgiával.'
Az idősek, a gyermekek, a szív- és érrendszeri, valamint légúti betegek számára csupa-csupa rossz híre van a Nemzeti Népegészségügyi Központnak és a meteorológusoknak is.
A magyar lakosság egészségi állapota mutatóinak javulása mindannyiunk érdeke. Az olyan népbetegségek, mint az elhízás, a 2-es típusú diabétesz és kardiovaszkuláris betegségek ráadásul komoly személyes anyagi és nemzetgazdasági terhet okoznak hazánkban.