2018. október 16. kedd

okt. 16
19:27
Chuck Norris ellátogat Magyarországra - Itt találkozhatunk vele! (Femcafe)
A legkeményebb akcióhős végre beveszi hazánkat is.
okt. 16
19:27
Szaúd-Arábia megfenyegette Trumpot (NRGreport)
Gazdasági katasztrófa lehet a következménye annak, ha az Egyesült Államok szankciókat vetne ki Szaúd-Arábiára - reagált a szaúdi Al Arabiya televízió vezérigazgatója, Turki Aldakhil az amerikai elnök, Donald Trump vasárnap esti nyilatkozatára, hogy kész megtorlásra, ha kiderül, hogy Szaúd-Arábia felelős Dzsamál Hasogdzsi újságíró meggyilkolásáért -
okt. 16
19:30
"Mindent felmondtunk úgy, hogy itt még nem volt semmi" – három haza, öt gyermek, ez egy európai nő története (SzMo)
Joli 16 éves felvidéki gimnazista volt, amikor megismerkedtünk. Ma ötgyermekes családanya, aki Európa „fővárosában” él. Nem mindennapi élettörténetét most megosztja a szmo.hu olvasóival.
okt. 16
19:33
Meglepő statisztikák a sikeres labdarúgó-válogatottakról (Infostart)
A magas labdabirtoklási arány nem eredményezett sikert a nyári, oroszországi labdarúgó-világbajnokságon a nemzetközi szövetség (FIFA) technikai bizottságának kedden nyilvánosságra hozott elemzése alapján.
okt. 16
19:33
Egyre több magyar fizeti így a számláit: tudnak valamit? (Pénzcentrum)
Rohamosan nő az elektronikus számlafizetés népszerűsége Magyarországon - derül ki a Díjnet független e-számlakezelő rendszer adataiból. Szeptemberben az átlagosnál mintegy 25 százalékkal több új felhasználó regisztrált a felületen...
okt. 16
19:33
Chuck Norris ellátogat Magyarországra - Itt találkozhatunk vele! (Femcafe)
A legkeményebb akcióhős végre beveszi hazánkat is.
okt. 16
19:36
Bankszövetség: A kormány alkosson új konstrukciót a lakástakarék helyett (Könyves Magazin)
A Magyar Bankszövetség közleményben szólította fel a kormányt, hogy a családok és az állami költségvetés érdekeit egyaránt szem előtt tartó, új pénzügyi terméket vezessen be.
okt. 16
19:39
Egyszerűbben kaphatnak támogatást jövőre a civilek (ATV)
Jövőre a kisebb civil szervezeteknek kétszázezer forintos egyszerűsített támogatást vezet be a Nemzeti Együttműködési Alap (NEA), a nagyobbaknál pedig összevonják a korábbi működési és szakmai célú támogatást - hangzott el kedden Tatabányán, az Alap 2019-es változásait bemutató országos előadássorozat első állomásán.
okt. 16
19:41
Áder aláírta a lakástakarékok állami támogatásának eltörlését (ATV)
Megjelent a Magyar Közlönyben az a kedden elfogadott törvénymódosítás, amelynek értelmében kivezetik a lakás-takarékpénztárak állami támogatását.
okt. 16
19:42
Nagyon meglepő átigazolásra készül a Barcelona (Sport365)
Rutinos játékosra vethetik ki a hálójuk a katalánok.
okt. 16
19:45
Elindult a kormány elleni EU-eljárás (Blikk)
Megkezdődött a Magyarország elleni, hetedik cikkely szerinti eljárás.
okt. 16
19:45
Áder aláírta a lakástakarékok megszüntetéséről szóló törvénymódosítást (444.hu)
Volt lakástakarék, nincs lakástakarék.
okt. 16
19:45
Családi házba vágódott egy autó, sérült a gázvezeték is (Infostart)
Lesodródott az úttestről és egy út menti ház falának ütközött egy személyautó kedden Kunhegyesen, az Árpád körúton.
okt. 16
19:45
Lakástakarék: last minute akciók vagy alternatív támogatások? (HírTV)
„Egyetlen költségvetési forintnyi támogatás nem vész el a rendszerből” – jelentette ki Bánki Erik.
okt. 16
19:48
Friedrich Anna: Testi-lelki egészségünkről (Tiszta Jövő)
Most közölték a statisztikát, hogy a magyarok az egyik legelhízottabb nemzetnek számítanak Európában, ugyanis a lakosság több mint kétharmada túlsúlyos. Európa átlaga sem túl jó, erről üzen az adat, hogy minden második lakos elhízott. Az elhízás és a lelki bajok között pedig összefüggés van...
okt. 16
19:51
Eldőlt: szerdától nincs állami támogatás a lalástakarékokra (Portfolio)
Ki is hirdették a délután elfogadott törvénymódosítást, amely eltörli a lakástakarékokra vonatkozó, éves befizetésarányos 30%-os állami támogatást. Az LTP-támogatás eltörlésére vonatkozó törvényjavaslatot hétfőn nyújtotta...
okt. 16
19:51
Kész, vége: szerdán hatályba is lép az LTP-t beszántó jogszabály (Pénzcentrum)
Megjelent a Magyar Közlönyben az a kedden elfogadott törvénymódosítás, amelynek értelmében kivezetik a lakás-takarékpénztárak állami támogatását. Megjelent a Magyar Közlönyben az a kedden elfogadott törvénymódosítás, amelynek...
okt. 16
19:51
Orbán: a turizmus a pénzkeresetnek az a formája, ami egyben hazaszeretet is (ATV)
Magyarországon a turizmus az egyik legsikeresebb nemzetgazdasági ágazat, mert az ország az egyik legbiztonságosabb Európában - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a Turizmus Summit 2018 konferencián kedden Budapesten, ahol Pro Turismo díjjal ismerték el a turizmusban kiemelkedő szakembereket, és bemutatták Magyarország új országmárkáját.
okt. 16
19:51
Orbán Viktor: a turizmus az egyik legsikeresebb ágazat, mert az ország biztonságos (AQUA)
A turizmusban sikeres vállalkozó szükségszerűen hazafi, a turizmus a pénzkeresetnek az a formája, ami egyben hazaszeretet is.
okt. 16
19:54
5 tipp, amit ha introvertált emberrel randizol, érdemes megfogadni (SzMo)
Ne erőltesd a maratoni randevút és az intim végkimenetelt, inkább figyeld meg, ő mire vágyik.
okt. 16
19:57
Áder nem vacakolt, aláírta a lakástakarékok megszüntetéséről szóló törvénymódosítást (Menedzsment Fórum)
A törvénymódosítás megjelent a Magyar Közlönyben, vagyis holnaptól hatályos. Így, aki ma lemaradt, az kimaradt.
okt. 16
19:57
Felébredt a Bankszövetség: két fontos dolgot kérnek a kormánytól (Portfolio)
A lakástakarékok állami támogatásának beszántására reagálva a Bankszövetség azt kéri a kormánytól, hogy állítsa vissza a cafeteria rendszerébe a kedvezményes munkáltatói befizetések lehetőségét, illetve hogy a "most megszüntetett...
okt. 16
19:57
Mi vár a magyar keresztapára? (HírTV)
Kiderül a ma esti Riasztásból 21 óra 5 perckor. Tartsanak velünk.
okt. 16
19:57
Zabálja a szén-dioxidot a légkörből egy új öngyógyító anyag (NRGreport)
Az MIT kutatói olyan új polimert hoztak létre, amely nemsokára forradalmasíthatja az építőipart - írja a Qubit: az anyag szén-dioxidot vesz fel a levegőből ahhoz, hogy javítsa és újraépítse magát, így egyfelől az üvegházhatású gázok elleni küzdelemben is hasznát vehetjük, másrészt mindeközben nehezen is megy tönkre.
okt. 16
20:03
Katasztrófa Óbudán - ezernégyszáz háztartásban nincs áram (Infostart)
Az oltási munkálatok miatt a Pusztadombi utcában forgalomkorlátozásra kell számítani. A beavatkozás ideje alatt ezernégyszáz háztartásban szünetel az áramszolgáltatás.
okt. 16
20:03
A szerb energetikai miniszterrel tárgyalt Szijjártó Péter (ProfitLine)
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Aleksandar Antic szerb energetikai és bányászati miniszterrel tárgyalt Budapesten - közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium kedden az MTI-vel.
okt. 16
20:03
Németh Zita: Versenyképes oktatást! (HírTV)
A nemzetközi piacon is versenyképes egyetemeket szeretne a kormány.
okt. 16
20:09
Ezt kell tenned, ha furcsa szagokat áraszt a mosógéped (Blikk)
Így szüntesd meg a problémát!
okt. 16
20:09
Bújj ágyba stílusosan: Ezek most a legszebb pizsamák 10 ezer forint alatt (Femcafe)
Fázni sem fogsz bennük.
okt. 16
20:12
Mamahotel, papabank: A szülőktől kérnének kölcsön a fiatalok (Biztosító Magazin)
A fiatalok átlagosan havi 19 ezer forintot kapnak, de a budapestiek már havonta 27 ezer forintból, a kisvárosokban élők pedig mindössze 13 ezer forintból gazdálkodhatnak. A fiatalok több mint fele, ha szüksége lenne 100 ezer forintra, szüleitől kérne, és valószínűleg kapna is anyagi segítséget.
okt. 16
20:15
Nyoma sincs pániknak: kisebb rali van Amerikában (Portfolio)
Nyoma sincs az amerikai tőkepiacokon a múlt heti pániknak: mindhárom fontosabb részvényindex jelentős emelkedést mutat. Az optimizmust főleg az hajtja, hogy megkezdődött a gyorsjelentési szezon és a számok egészséges képet festenek...
okt. 16
20:18
Még lehet jelentkezni a Roma Tehetség Programra! (Tiszta Jövő)
A Mathias Corvinus Collegium Roma Tehetségprogramja meghosszabbított határidővel, október 23-a éjfélig várja a kiemelkedő képességű roma fiatalok jelentkezését középiskolás és egyetemi programjára.
okt. 16
20:21
Eldőlt: szerdától nincs állami támogatás a lakástakarékokra (Portfolio)
Ki is hirdették a délután elfogadott törvénymódosítást, amely eltörli a lakástakarékokra vonatkozó, éves befizetésarányos 30%-os állami támogatást. Az LTP-támogatás eltörlésére vonatkozó törvényjavaslatot hétfőn nyújtotta...
okt. 16
20:21
Elhunyt Arto Paasilinna (ATV)
Elhunyt Arto Paasilinna, az egyik legismertebb finn író, akinek A nyúl éve című regény hozta meg a világhírt.
okt. 16
20:21
Hatalmas örömhírt jelentett be Lady Gaga (Femcafe)
Megtörtént vele, amire a legtöbb nő vágyik.
okt. 16
20:24
Eldőlt: szerdán hatályba lép a lakástakarék-törvény (SzMo)
Már a Magyar Közlönyben is megjelent a villámgyorsan elfogadott törvénymódosítás. Szerdán már nem lehet államilag támogatott szerződést kötni.
okt. 16
20:27
Egér tette használhatatlanná a kormánygépet (Infostart)
Hetekre Indonéziában ragadt a német kormány repülőgépe, mert amíg a pénzügy miniszter és küldöttsége a Nemzetközi Valutaalap éves konferenciáján vett részt Balin, a repülőtéren álló gépet a rágcsálók működésképtelenné tették.
okt. 16
20:27
Kígyózó sorok és reménykedés: valóságos roham indult kedden a lakáskasszáért (Blikk)
Nem tévedtek a lakás-takarékpénztárak ügyfelei, akik kedden végső rohamra indultak új szerződésekért vagy a régiek meghosszabbításáért.
okt. 16
20:27
Két EU-s projektben is részt vesz az ENEFI (Portfolio)
Két EU által támogatott projektben is részt vesz a ENEFI Energiahatékonysági Nyrt - áll a társaság BÉT-re eljuttatott közleményében. A PAN-LNG és a Clean Fuel Boksz projektek 17, illetve 11,6 millió eurós költségvetésű projektek...
okt. 16
20:27
Nyolc városban hasít a KARC FM (HírTV)
Budapest után, nyolc vidéki városban veszi át a megszűnt Lánchíd Rádió korábbi frekvenciáit a Karc FM.
okt. 16
20:30
Tűzeset Békásmegyeren: ezernégyszáz háztartás maradt áram nélkül (Tiszta Jövő)
Egy kisebb falunyi lakosság maradt áram nélkül Békásmegyeren kedd este, miután egy családi ház tetőszerkezete lángokba borult.
okt. 16
20:33
Szavazzon: Ön szerint helyes döntés volt megszüntetni a lakáskasszák állami támogatását? (Blikk)
Megszavazta a kormánypárti többség a lakás-takarékpénztárakat ellehetetlenítő javaslatot, amelyet egy nappal korábban nyújtott be Bánki Erik (48) fideszes képviselő.
okt. 16
20:33
Salvini: "nemzetközi szégyen" a bevándorlók "kirakása" Olaszországban (USAracing)
A múlt pénteken rendőrök látták, amint a francia csendőrség egyik autója behajt, majd kiszáll belőle két, feltehetőleg afrikai migráns, akiket egy erdő közepén hagytak.
okt. 16
20:36
Ezért veszélyes, ha egymásba szeret egy nárcisztikus és egy empata (SzMo)
Így néz ki egy kizsákmányoló párkapcsolat.
okt. 16
20:36
Közeleg a Trónok harca 8. évada, egyre több a találgatás, hogy ki fog meghalni a végső részekben (SzMo)
Íme néhány infó-morzsa 2019 talán legjobban várt sorozat-évadáról.
okt. 16
20:39
Már dolgoznak a poloska-csapdán (ATV)
Már dolgoznak a Magyar Tudományos Akadémia kutatói a poloska-csapdán. Az utóbbi időben ugyanis olyan szinten elszaporodtak a kártevők, hogy nem csak a lakásokban zavaróak, de a terméseket is tönkreteszik. A Növényvédelmi Intézet igazgatója szerint 2020-ra készülnek el a csapda prototípusával.
okt. 16
20:45
Oroszország nagyot nyert a nyári labdarúgó-világbajnoksággal (Infostart)
A labdarúgó-világbajnokság 952 milliárd rubelt (mintegy 12,5 milliárd eurót) vonzott az orosz gazdaságba 2013 és 2018 között, ami az éves GDP mintegy 1,1 százalékának felel meg - állította kedden nyilvánosságra hozott jelentésében a torna szervezőbizottsága.
okt. 16
20:45
Az Ifjúsági garancia program kedvező a fiataloknak (AQUA)
Bodó Sándor arra hívta fel a figyelmet, hogy a tartós foglalkoztatás érdekében a fiataloknak fel kell készülniük a folyamatos képzésekre.
okt. 16
20:48
Régi közönségkedvenc térhet vissza a Milanhoz (Sport365)
Gólvágó boldogíthatja a San Siro publikumát.
okt. 16
20:48
Bán Károly: Élet az utcán (Tiszta Jövő)
A közterületen az életvitelszerű lakhatást jogellenessé nyilvánító rendelkezés tegnap lépett életbe, ami újabb lehetőséget kínált a „diktatórikus kormány” elleni fellépésre, reményteljes tiltakozóakciók indítására, amilyen egykor a legendás fellépés volt a netadó ellen.

Keresés