Még véletlenül sincs kiegyezés az Orbán-rendszerrel - hangsúlyozta a Jobbik elnöke pártja október 23-i rendezvényén kedden Budapesten, a Magyar Rádió volt épülete előtt.
Olejnik Pavlo nagy csata végén elveszítette a bronzmérkőzést, így az ötödik helyen végzett a szabadfogásúak 97 kilogrammos kategóriájában a budapesti birkózó-világbajnokságon kedden.
Még véletlenül sincs kiegyezés az Orbán-rendszerrel - hangsúlyozta a Jobbik elnöke pártja október 23-i rendezvényén kedden Budapesten, a Magyar Rádió volt épülete előtt.
Októberben a várt romlás helyett javult kissé a fogyasztói hangulat az euróövezetben az Európai Bizottság gazdasági és pénzügyi főigazgatóságának (Directorate-General Economic and Financial Affairs - DG ECFIN) kedden publikált kimutatása alapján.
Nagyot estek a vezető amerikai részvényindexek kedden több tényező együttes hatására: a Caterpillar és a 3M menedzsmentje is az elemzői konszenzustól elmaradó profitra számít a 2018-as üzleti évben és egyre nő a kínai gazdaság lassulásától...
A kutatásban a Southamptoni Egyetemen mellett a Bolgár Tudományos Akadémia, a Bolgár Nemzeti Múzeum és a Bolgár Vízalatti Régészeti Központ vett részt.
Elfogadhatatlan összevegyíteni a jogállamisággal összefüggő európai uniós eljárások miatt indított vitákat a migrációs politika terén kialakult vitákkal - jelentette ki Manfred Weber, az Európai Parlament (EP) néppárti frakciójának vezetője a pártcsalád strasbourgi sajtótájékoztatóján kedden, a magyar kormány óriásplakátjaira vonatkozó kérdésre vál
Egyetértettek abban, hogy a politikai szerepvállalásra törekvő, és nemzetközi szervezetekbe hálózódó szervezetek nem tipikus részei a civil társadalomnak.
Franz Baum (51) 2018. október 1-jétől a Claas Ausztria értékesítési igazgatója. A gépész szakember 1986 óta tevékenykedik az osztrák mezőgazdaságigép-piacon különböző munkakörökben.
– „Még véletlenül sincs kiegyezés az Orbán-rendszerrel” – hangsúlyozta a Jobbik elnöke még a Magyar Rádió volt épülete előtt. Most a köztévéhez vonultak a tüntetők, akik tojással dobálják az épületet.
Elfogadhatatlan összevegyíteni a jogállamisággal összefüggő európai uniós eljárások miatt indított vitákat a migrációs politika terén kialakult vitákkal - jelentette ki Manfred Weber, az Európai Parlament (EP) néppárti frakciójának vezetője a pártcsalád strasbourgi sajtótájékoztatóján kedden, a magyar kormány óriásplakátjaira vonatkozó kérdésre vál
Javaslatot tett egy Donald Trump amerikai elnökkel november 11-én Párizsban megtartandó újabb személyes megbeszélésre Vlagyimir Putyin orosz államfő, amikor kedden a moszkvai Kremlben fogadta John Bolton amerikai nemzetbiztonsági tanácsadót....
Csodával határos módon sértetlenül túlélte egy pár, hogy egy hód rádöntött a hajójukra egy 20 méteres nyárfát a Müritz-Elde csatornán a németországi Schwerin közelében.
A Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára szerint az a legfontosabb, hogy a magyarok a következő évtizedekben is megőrizzék függetlenségüket.
A tandíjmentes felsőoktatásért demonstrált a Lehet Más a Politika (LMP) ifjúsági szervezete, a Lehet Más a Jövő (LMJ) a fővárosban kedden, az 1956-os forradalom és szabadságharc 62. évfordulóján.
A legtöbb szürkehályog a kor előrehaladtával alakul ki, és nem lehet megelőzni. Panasz esetén az azonnali szemvizsgálat a korai felismerés kulcsa. Tanácsaink segítségével lassíthatja a szürkehályog kialakulását.
Puzsér Róbert publicista szerint meg kellene szerveznie magát a centrumnak, amely nem kér a neoliberalizmusból és a neofeudalizmusból, a sérelmi politikából és a polgárháborúból.
Szükség volt a Sargentini-jelentés apropóján a vitára Magyarországgal kapcsolatban "elfordulásáról a liberális demokráciától", a politikai ellenzék elnyomásáról és a médiaszabadságról, de az nem jól időzített a májusi EP-választások...
A fideszes képviselő arról beszélt Makón, hogy cselekvőképtelen vezető, aki szaporítja a problémákat, aki a helyi munka helyett budapesti interjúkat ad, vagy Facebookon írogat arról, miért nem végzi a dolgát.
– Alig pár percre érkezett a hír, hogy a köztévé épületét tojással dobálják a tüntetők, akik már tovább is indultak: most a Lendvay utcát lepték el, a Fidesz-székház a célpont.
A Szaúd-Arábia isztambuli főkonzulátusán október 2-án meggyilkolt szaúdi újságíró, Dzsamál Hasogdzsi személyes tárgyaira bukkanhatott kedden a török-szaúdi nyomozócsoport egy külképviselethez tartozó autóban, amelyet korábban az egyik isztambuli parkolóházban hagytak - jelentette a CNN Türk török hírtelevízió.