Lépjen vissza az igazságszolgáltatási reformtól és kerülje el a korrupcióellenes fellépést gyengítő lépéseket: erre szólította fel az Európai Parlament a román kormányt.
89 milliárd forintnyi tömény került a kosarakba a magyar boltokban tavaly szeptember és idén augusztus között a Nielsen kutatása szerint, amit a Világgazdaság közölt. Ez tíz százalékkal több, mint tavaly. Gyomorkeserűből fogyott a legtöbb (27 százalék), a gin divatos ital lett, a vermut és a brandy veszített a népszerűségéből.
Aki már a könyvcímben is vállalja, hogy kötött formában, jelesül hexameterben versel, valószínűleg nem az amatőr játszadozás terepének tekinti a költészetet.
Semmilyen európai parlamenti diktátum és vádirat nem tudja a magyar kormányt arra késztetni, hogy bevándorláspolitikáján változtasson - jelentette ki Gulyás Gergely szerdán az Országgyűlésben a Sargentini-jelentésről szóló vitában.
A Mol Nyrt. bruttó 5 forinttal emeli a 95-ös benzin és 6 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát pénteken – értesült piaci forrásokból az MTI szerdán.
Krónikus gyulladásos bélbetegségek (colitis ulcerosa, Crohn-betegség) esetében a diéta célja a fellángolás szakaszában megfelelő mennyiségű energia- és fehérjebevitel elérése, a folyadék- és elektrolitveszteség pótlása. Az étrendet mindig a beteg állapotához és a betegség stádiumához kell igazítani.
Több problémát is feltárt egy idegennyelv-oktatásról készült kutatás, amelynek elkészítését a kormány rendelte el 2017 nyarán - közölte a Nyelviskolák Szakmai Egyesületének (NYESZE) elnöke szerdán az M1 aktuális csatornán.
„Éppen ellenkezőleg, mivel a Balkán kevésbé védett (.) útvonalát kihasználva továbbra is tömegesen áramlanak magukat menekültnek valló illegális migránsok Nyugat-Európa felé” – fogalmazott.
Bombay minden kerülete más arcát mutatja a városnak, amelyeken belül is hatalmas különbségeket fedezhetünk fel. A szigetekre épült metropoliszban egymás mellett állnak a felhőkarcolók és a bádog tákolmányok, a parti panorámás luxuslakások pedig a halászok „slumjának” szomszédságában emelkednek. India-körképünk harmadik része következik..
A KSH 2019-ben - alapos módszertani előkészítés után - megújítja a keresetstatisztikai adatgyűjtését, a havi létszám és keresetinformációkat a Nemzeti Adó- és Vámhivatal járulékbevallásából állítja elő és publikálja, a havi...
Piros Zsombor legyőzte a negyedik helyen kiemelt spanyol Arian Menendez Maceirast a mexikói Monterreyben zajló, 150 ezer dollár (40,5 millió forint) összdíjazású keménypályás challenger-tenisztornán.
A Mergermarket adatai szerint a közép-kelet-európai régióban a magántőke-befektetések száma idén elmarad a tavalyi hasonló időszakra mért ügyletszámtól, ügyletértékben viszont meghaladja azt. Ez utóbbi eddig 3,6 milliárd eurót tett...
A januártól induló NHP Fix elsősorban a kkv-k hiteleinek szerkezetét befolyásolhatja, nagyban elősegítheti az MNB reményei szerint a fix kamatozású hitelek terjedését. Az MFB és a Garantiqa Hitelgarancia vezetői a vállalkozások forráshoz jutási lehetőségeiről beszéltek a Privátbankár és az Mfor.hu konferenciáján.
A Mol Nyrt. bruttó 5 forinttal emeli a 95-ös benzin és 6 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát pénteken. Az árváltozással a benzin 406 forintra, a gázolaj 427 forintra drágul literenként. A benzinért legutóbb 2014 októberében...
Az utolsó szakaszához érkezett a székesfehérvári Sóstói Stadion kivitelezése: a műszaki átadás után megkezdődött a használatbavételi engedélyeztetési eljárás.
Kivitelezhetőnek tartja az idősebb dízelautók utólagos tömeges átalakítását a károsanyag-kibocsátás csökkenése és ezzel a belvárosi behajtási tilalom bevezetésének az elkerülése érdekében a német autószervizek szakmai szervezete...
Már amennyiben azokat nem lehet tárolni. Ha lehet, akkor azt a helyi önkormányzatnak vagy rendőrségnek kell tárolnia. És mindig, mindenről részletes jegyzőkönyvet kell felvenni.
Londonba mentek a Pál utcai fiúk: a Londoni Magyar Kulturális Központ felkérésére festett le egy tűzfalat a Színes Város Csoport a brit fővárosban. A fiúk mostantól egy belvárosi játszótér falán is láthatóak.
Elkészült a BILK Logisztikai Nyrt. újabb, 3800 négyzetméter alapterületű raktárcsarnoka, a több mint félmilliárd forint értékű beruházás megvalósítása még az év elején kezdődött - közölte a társaság szerdán az MTI-vel.
Rövid készlethiány után ismét elérhető a gyógyszertárakban a bárányhimlő elleni vakcina - közölte a védőoltást gyártó és forgalmazó GlaxoSmithKline Kft. A GSK tájékoztatása szerint a Varilrix oltóanyagból az idei bárányhimlő...