Új légitársaság jelenik meg és új légi járatok is nyílnak az október 28-ával induló téli menetrendi időszakban - közölte a Budapest Airport. A Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér üzemeltetőjének tájékoztatása szerint...
Kevesebb mint 200 adatvédelmi incidenst jelentettek be az Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) felé az uniós adatvédelmi rendelet nyári hatálybalépése óta – mondta az InfoRádiónak Péterfalvi Attila, a szervezet vezetője. Hozzátette: a legtöbb esetben emberi hiba okán kerülnek veszélybe a megőrzendő személyes adatok.
- Új légitársaság jelenik meg és új légi járatok is nyílnak az október 28-ával induló téli menetrendi időszakban - közölte szerdán a Budapest Airport az MTI-vel.
A tervezettnél nagyobb mértékben, 40 százalékkal szorítanák le 2030-ra az új autók szén-dioxid-kibocsátását a 2021-es szinthez képest az Európai Parlament (EP) szerdai strasbourgi plenáris ülésén elfogadott határozat értelmében.
Az OPEC szeptemberi együttes olajtermelése csak minimálisan nőtt augusztushoz képest, mivel a nagyobb szaúdi, líbiai és angolai termelést jórészt ellensúlyozta a csökkenő iráni és venezuelai olajtermelés.
Az Európai Parlament 25 százalékban maximálná a tagállamokban az általános forgalmi adó kulcsát; a képviselők a szerdai plenáris ülésen támogatták az áfaszabályok Európai Bizottság által javasolt reformjának jó részét is - közölte az EP sajtószolgálata szerdán.
A szerdai áremelés után kiderült, hogy péntektől is drágul a benzin és a gázolaj ára a Mol-nál. Egyes nyilatkozatok szerint a 450 forintot is elérheti egy liter benzin ára. Elemzők szerint átmeneti az áremelkedés.
Rendkívül nyugtalanok az újlipótvárosi lakók, ugyanis tegnap óta az a hír terjed a környéken, hogy a Pozsonyi úti épület látványos bontási munkálatai azért állhattak le, mert azbesztet találtak.
Söpredéknek és hazaárulónak nevezte szerdán Vlagyimir Putyin orosz elnök Szergej Szkripal egykori orosz-brit kettős hírszerzőt, akit tavasszal Novicsok katonai idegméreggel próbáltak meggyilkolni a délnyugat-angliai Salisburyben.
Teljesen váratlanul érte a szakmai érdekképviseletet a szakminiszter múlt heti bejelentése az egységes vízdíj tervéről. A MaVíz pontokba szedte, miért nem olyan egyszerű a bevezetés, de nyitott arra, hogy egyeztessen a kormánnyal a rendelkezés részleteiről.
A függőségeknek erre a típusára az utóbbi évtizedben terelődött nagyobb figyelem. Jellemzője nem annyira a másik iránti túláradó szeretet, szerelem, sokkal inkább a minden mértéken és ésszerű határon túli ragaszkodás.
1918-ban Bécsben az Osztrák-Magyar Monarchia népeinek katonadalaiból rendeztek koncertet - Bartók Béla kísérte a népdalokat előadó Székelyhidy Ferencet. A 100. évfordulója alkalmából tart emlékestet a Hagyományok Háza.
Letették a Mol-csoport új székházának alapkövét kedden Budapesten; a Kopaszi-gáton épülő, 120 méter magas, 28 emeletes, várhatóan 2021-re elkészülő Mol Campus a főváros legmagasabb épülete lesz - adta hírül az MTI.
Nincs egy éve, hogy ikergyermekekkel ajándékozta meg Anna Kurnyikova Enrique Igleasiast, és a spanyol macsó máris új nő után koslat! Az énekes Európa-turnén van, az egyik ukrajnai állomásán pedig intim közelségbe került egy rajongójával. Történt ugyanis, hogy egy -eddig be nem azonosított - nő pattant fel a színpadra, és hosszú, szenvedélyes csóko
Hatalmas előnnyel indulnak azok az egyetemisták, akik tanulmányaik során rövidebb-hosszabb ideig külföldi egyetemeken tanulnak, hiszen stabil nyelvtudással, szélesebb látókörrel, életre szóló élményekkel gyarapodhatnak. Az így szerzett...
Vlagyimir Putyin orosz elnök szerint Donald Trump amerikai elnök részben magát okolhatja az emelkedő olajárért. Az Iránnal kapcsolatos amerikai szankciók törvénytelenek és károsak a globális gazdaság szempontjából - szögezte le az orosz...
Ezúttal Románia kerül az asztalra az igazságszolgáltatás függetlensége miatt. Szerdán a román miniszterelnök jelenlétében a legújabb bukaresti igazságügyi reformokról vitáznak az Európai Parlamentben, és áttekintik azok hatását a hatalmi ágak szétválasztására.
Ha csak a számokat nézzük, csaknem lehetetlen küldetés elé néz a Mol Vidi labdarúgócsapata, a magyar bajnok csütörtök este ugyanis egy igazi nagyágyú, az angol Chelsea otthonában igyekszik majd helytállni Európa-liga-csoportkörének második fordulójában (Sport1, 21.00).
Jóllehet Emmanuel Macron francia államfő tagadta szerdán, hogy válsághelyzetet teremtett belügyminisztere és egyik legfőbb politikai szövetségese, Gérard Collomb lemondása, a végrehajtó hatalom egyelőre hiába kereste a megfelelő utódot az országban még mindig legmagasabb fokozatú terrorfenyegetettség miatt az egyik legkényesebb helyzetben lévő tárc
Jóllehet Emmanuel Macron francia államfő tagadta szerdán, hogy válsághelyzetet teremtett belügyminisztere és egyik legfőbb politikai szövetségese, Gérard Collomb lemondása, a végrehajtó hatalom egyelőre hiába kereste a megfelelő utódot az országban még mindig legmagasabb fokozatú terrorfenyegetettség miatt az egyik legkényesebb helyzetben lévő tárc