Október 31-ig lehet a készpénzes vásárlások során a régi, 2017 előtt kibocsátott 1000 forintos bankjegyekkel fizetni, október utolsó napján a Magyar Nemzeti Bank (MNB) bevonja a forgalomból azokat.
A kereskedelmi háborús félelmek enyhülése miatt az amerikai tőzsdék nagyot emelkedtek a keddi kereskedés második felében, a tengerentúli részvényindexek végül 1,6-1,8 százalékos erősödéssel zárták a napot. Szerdán Ázsiában is...
Asia Bibit a munkatársai vádoltak azzal, hogy tiszteletlenül beszélt Mohamed prófétáról, amit ő mindig tagadott. A legfelsőbb bíróság döntése ellen vallási fanatikusok tiltakoztak.
A pulyka semleges ízének, finom állagának köszönhetően számos szezonális alapanyaggal kombinálható. Használjuk ki az októbert, variáljuk bátran a húst édes, kesernyés, sós termésekkel! A Gallicoop háziasszonya, Dosso Gabi most hét ötletet ad, mivel is érdemes tálalni kedvenc húsunkat. Halloweenre Napjaink slágere az évekre elfeledett sütőtök, mely
A Toyota a végsőkig húzza a rajongók idegeit az új Supra bemutatását illetően: a japánok már több galériát is megosztottak velünk, sok információt elárultak, megmutattak egy versenyváltozatot és Goodwoodban már mozgásban is láthattuk az újdonságot. Most azonban végre hivatalossá vált, hogy a januári Detroiti Autószalonon leleplezik a legendássá vál
Ausztria kilép az ENSZ globális migrációs csomagja elfogadásának folyamatából, az osztrák kormány a szerdai ülésén fogadja el erről szóló döntését - jelentette az APA osztrák hírügynökség.
Amikor megtörténik a baj, és egy félkegyelmű komolyan veszi mindazt, amit a zsidókról, meg a migránsokról a tévében hall és az interneten olvas, az összes uszító kussol.
A magyar termőföldnek nemcsak a tulajdonjogát kell megtartani, hanem a termőképességét is - hívta fel a figyelmet egy a Vas Megyei Agrárkamara által rendezett termésverseny díjátadóján és gazdafórumán az agrárminiszter.
Saját hedge fundot akar indítani jövőre a BlackRock európai hitelviszonyt megtestesítő értékpapírokkal foglalkozó ágának volt vezetője - értesült a Reuters. Michael Phelps 35 milliárd dollárnyi hitelezéshez kapcsolódó értékpapírokba...
Robbanás történt az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) arhangelszki székházának bejáratánál. Egy ember meghalt, a TASZSZ orosz hírügynökség úgy tudja, a halott nem a szolgálat munkatársa volt. Az épületnél helyszínelnek, egy közeli utat lezártak, a robbanás okát vizsgálják. (MTI)
Észak-Korea a jelek szerint külföldi ellenőrök látogatására készül, akik megvizsgálják, hogy Phenjan valóban leállította-e az ország északkeleti részében lévő atomlétesítményét - közölte szerdán a dél-koreai hírszerzés képviselője egy parlamenti meghallgatáson.
A kereskedelmi háborús félelmek enyhülése miatt az amerikai tőzsdék nagyot emelkedtek a keddi kereskedés második felében, a tengerentúli részvényindexek végül 1,6-1,8 százalékos erősödéssel zárták a napot. Szerdán Ázsiában is...
Mind az euróval, mind a dollárral szembeni forintárfolyam a "kitörés" határán áll, azaz a berajzolt trendvonalakat akár ma felfelé át is törheti, ami a forint további gyengülését jelentené. Már tegnap is felhívtuk rá a figyelmet...
85 millió fontot fektettek a Monzóba, egy brit fintech bankba a kockázati tőkések a startup legújabb forrásbevonási köre alatt - számol be a TechCrunch. Hasonló témákról szó lesz a Portfolio Banking Technology 2018 konferenciáján is....
Magyarországon is egyre több kockázati tőkebefektetés, pénzügyi befektető, inkubátor, szakmai támogató jelenik meg a medtech startupok körül. A november 13-i
Szabó Lőrinc biztos nem örülne verscíme átköltésének, de jó felütésnek tűnt a mai poszthoz, amiben a gazdasági növekedés és az olajárak kapcsolata lesz a fő téma. 2017-ben mindenkit meglepett, hogy a világgazdaság szinte a semmiből, és valljuk be, kicsit Münchhausen báró módjára, újra nagyobb növekedési rátákat kezdett felmutatni. Nem is tartott so
Naptárat megtréfáló későnyári időjárással köszöntött be a november. Nappal 20 °C-ot meghaladó, éjjel pedig 10-15 °C körüli hőmérséklet messze az ilyenkor megszokott átlag felett van. Az utóbbi napokban szeszélyes eloszlásban lehullott csapadék nem sokat enyhített a krónikus szárazságon. Az őszi érésű növények szürete gyakorlatilag befejeződött, már
Elsősorban az olajárak emelkedése, valamint kitermelésének fokozása javította az OMV eredményességét a harmadik negyedben. Az osztrák olajtársaság termelése egy év alatt 20 százalékkal napi 400 ezer hordó olajegyenérték fölé bővült...
Schöpflin György az atv.hu-nak adott interjúban azt mondja: a CEU rektora brüsszeli támogatással akarta elérni, hogy Orbán Viktor beadja a derekát. "Ez azért nem sikerült, mert a Fidesz hírneve már olyan rossz külföldön a külföldi sajtónak köszönhetően, hogy rosszabb nem lehet. Tehát a Fidesz igazából nem nyer, vagy nem veszít semmit, ha a CEU most
A hawaii legfelső bíróság kedden jóváhagyta a Mauna Kea vulkán csúcsára tervezett óriásteleszkóp építési engedélyét, a döntéssel megnyílt az út a terv megvalósítása előtt.
Jogerősen felfüggesztett fogházra ítélt a Szolnoki Törvényszék egy orvost foglalkozás körében elkövetett halált okozó gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt - tájékoztatta a törvényszék sajtóosztálya kedden az MTI-t.
Magyarországon az ELMÜ-ÉMÁSZ projektje volt az első villamosenergia-tároló beruházás, amelyik megkapta az úgynevezett tárolói összevont engedélyt a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivataltól (MEKH). Miután a hasonló fejlesztések akár piacbefolyásoló hatással is bírhatnak, a beruházások általában csendben készülnek. A projekttel kapcsolatos
Október 25-én aláírták az országonkénti jelentések (Country-by-Country Report, CBCR) automatikus cseréjéről szóló információcsere-megállapodást Magyarország és az Egyesült Államok között. Ezáltal elhárulhat a CBCR adóhatóság részére történő benyújtásával járó adminisztratív teher azon magyarországi vállalkozások számára, amelyek végső anyavállalatá