A miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója azt mondta, hogy a migrációs helyzet komoly, hiszen valamennyi migrációs útvonalon fokozódó aktivitás tapasztalható.
Zsigmond Barna Pál fogja ellátni a székelyföldi jeges sportokat érintő infrastrukturális beruházások megvalósításának koordinációját és szakmai felügyeletét is.
A házi készítésű robbanószerkezetet egy 17 éves helyi lakos vitte be aznap az épületbe, és hozta ott működésbe. A detonáció okozta sérülésekbe a merénylő belehalt.
Átadták kedden a Bábolna Tetra Kft. baromfi-genetikai kutatóbázisát a Vas megyei Uraiújfaluban, amelyben olyan új hibridek kitenyésztésén dolgoznak majd a kutatók és szakemberek, amelyek amellett, hogy jobban alkalmazkodnak a klímaváltozáshoz, jól tűrik a magasabb környezeti hőmérsékletet, különleges krémszínű tojásokat adnak.
Egyszerűbben ismerhetik meg a kamerafelvételeket a bűnüldöző szervek azzal, hogy a jövőben a rögzített kamerafelvételeket központilag tárolják – közölte Kontrát Károly államtitkár.
Az On the Spot riporterpárosának akad mondanivalója bőven, és az okos világ felderítésekor is az egyszeri emberi sorsokon túl az emberlét lényegére kérdeznek rá.
Idén ősszel az átlagosnál jóval nagyobb arányban találunk heterogén repceállományokat az országban, hol a vetés utáni csapadékhiány, hol éppen a jelentős mennyiségű csapóesők okozta vontatott kelés miatt. Vannak területek, ahol az állományok jobban tartják magukat és egységesebbek, elegendő vízkapacitás és tápanyag áll rendelkezésükre a talajban. A
Meg kell becsülnünk múltunk nagy alakjait és helyesen kell értelmeznünk sorsfordulóinkat az Országgyűlés elnöke szerint. Kövér László Tisza István miniszterelnök halálának 100. évfordulója alkalmából tartott szerdai budapesti koszorúzáson azt mondta, hogy a tragikus sorsú egykori miniszterelnök megérdemelné, hogy történelmi nagyságaink közé emeljék
A 19 és 29 év közöttiek több mint 44 százaléka rendelkezik valamilyen megtakarítással – ez derült ki a K&H ifjúsági indexének 2018 második negyedéves adataiból. Október utolsó munkanapján, a takarékossági világnapon nem árt áttekinteni, milyen tartalékokkal fut neki a mai fiatal generáció a nagybetűs életnek. A K&H Vigyázz, kész, pénz! pénzügyi vet
Az idei második negyedévben tovább nőtt a lakásárak közötti különbség az ország kisebb és nagyobb települései között, miután Budapesten gyorsult, a községekben viszont lassult a lakásárak éves növekedési üteme – derül ki a Magyar Nemzeti Bank lakásárindex jelentéséből.
Terrortámadásnak minősítette a Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) arhangelszki székházában elkövetett robbantásos támadást szerdán a kiemelt bűnügyekben eljáró orosz Nyomozó Bizottság (SZK).
Átcsoportosítással biztosít támogatást a kormány a szemétszállítási és feldolgozási folyamatában, az esetleges járványveszély miatt a Katasztrófavédelem veszi át az ügyet.
Átadták a csillaghegyi strandfürdő új fürdőegységét szerdán; a 3,9 milliárd forintos fővárosi beruházás során egy több mint 7800 négyzetméter területű fedett, 12 új medencének helyet adó fürdőépülettel bővült a III. kerületi strand, amely ezentúl Csillaghegyi Árpád Forrásfürdő néven üzemel tovább.
Nem jelzik november 1-jétől jövő március végéig, ugyanakkor a katasztrófavédelem folytatja a vízen tartózkodók biztonságát szolgáló viharjelző rendszerek korszerűsítését.
Szeptemberben a fogyasztást nem jellemezték kiugró értékek, miközben a hazai termelés volumene nagyobb volt a Paksi erőmű magasabb kihasználtsága miatt. Így a nettó import rendszerterheléshez viszonyított aránya tavaly szeptemberhez képest csökkent.
A Nógrád megyei Mátrakeresztes külterületén elhullott vaddisznókból mutatta ki hétfőn az afrikai sertéspestis (Asp) vírusát a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal laboratóriuma.
Szebenyi István amatőr hadtörténész volt az, aki fémkeresőjével megtalált egy földbe ásott hátizsákot, abban pedig egy géppisztoly tartozékát. Ez vezette el végül a rendőröket a móri mészárlás valódi tetteseihez. Azonban a férfi...
Terrortámadásnak minősítette az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat arhangelszki székházában elkövetett robbantásos támadást a kiemelt bűnügyekben eljáró orosz Nyomozó Bizottság (SZK). A házi készítésű bombát az épületbe egy 17 éves helyi lakos vitte be, és hozta működésbe. A robbanásba a merénylő belehalt, az FSZB 3 alkalmazottját kórházba kelle
Szebenyi István amatőr hadtörténész volt az, aki fémkeresőjével megtalált egy földbe ásott hátizsákot, abban pedig egy géppisztoly tartozékát. Ez vezette el végül a rendőröket a móri mészárlás valódi tetteseihez. Azonban a férfi...
Havi legfeljebb 40 ezer forint adómentes támogatást ad a magyar állam azon szülőknek, akik a 20 hetesnél idősebb, de az óvodai kort még el nem érő gyermeküket családi, vagy munkahelyi bölcsődébe íratják azért, hogy dolgozni tudjanak...
Jogilag vitatható Trump amerikai elnök törekvése, hogy megvonja a születés alapján járó állampolgárságot és az is, hogy egyedül az Egyesült Államok biztosít ilyen jogot. Az illegális migráció ellen kampányoló elnököt közben arra is figyelmeztették: csak az odatartó bevándorlók töredéke érheti el a mexikói határt, ahová katonákat vezényelt.
A Nógrád megyei Mátrakeresztes külterületén elhullott vaddisznókból mutatta ki az afrikai sertéspestis (ASP) vírusát a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih).
Az Appeninn szerdai tájékoztatása alapján a társaság befektetési kapcsolattartója 2018. november 1- től Détári-Szabó Ádám lesz. Az Appeninn mai bejelentése szerint a társaság befektetői kapcsolattartója 2018. november 1-től Détári-Szabó...